„Horvátország átgázolt a magyarokon a poljudi visszatérés során” – sajtószemle

Vágólapra másolva!
2019.10.11. 09:53
Ahogy az várható volt, a horvát újságírók nem fukarkodtak a dicsérő szavakkal válogatottjuk Magyarország feletti 3–0-s győzelme után.
Bruno Petkovic kétszer talált be a mieink ellen (Fotó: Török Attila) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Bruno Petkovic kétszer talált be a mieink ellen (Fotó: Török Attila) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

A Vecernji list azt írta, hogy „A Poljudról már látszik az Eb: Horvátország kíméletlenül visszavágott a magyaroknak a vereségért”, s a cikkben megemlítik, a Zlatko Dalic vezette nemzeti csapat nagyon fontos pontokat gyűjtött be a csodálatos hangulatot teremtő spliti szurkolók előtt, aminek köszönhetően karnyújtásnyira került a 2020-as Európa-bajnokságtól.

„A világbajnoki ezüstérmes válogatott rutinosan már az első percektől kezdve fölénybe került, s a győztes kiléte egyetlen pillanatig sem volt kérdéses. Horvátország a három pontot már az első félidőben biztossá tette, kihasználva a magyar csapat valamennyi hibáját” – írta a lap, amely megszólaltatta Zlatko Dalic szövetségi kapitányt is:

„Két célt tűztem ki magam elé: az egyik, hogy a válogatott pályára lépjen Splitben, a másik pedig, hogy kijussunk az Eb-re” – mondta Dalic, aki köszönetet mondott a dalmát város szurkolóinak, s közölte, „a mai győzelem és a hangulat bizonyíték arra, hogy együtt mindenre képesek vagyunk, a labdarúgás csodákra képes”.

„Modric és Petkovic összetörték a magyarokat” – írja címében az index.hr, amely szerint a korai gól rányomta a bélyegét a rettenetesen gyengén játszó magyarok teljesítményére, akik a találkozó elején megadták magukat, s a mérkőzés végéig teljesen veszélytelenek voltak.

„A horvátok agresszívan kezdtek, már az ellenfél térfelén letámadták a magyarokat, akik szervezetten nem tudtak túljutni a félpályán, nem beszélve arról, hogy esetleg veszélyes támadást vezessenek” – olvasható az Indexen, amelynek egyik cikkéből az is kiderült, miért nem Luka Modric végezte el a Rebic által kiharcolt tizenegyest:

„Ilyen hangulatú meccsen mindenki gólt akar lőni, s habár Modric volt kijelölve, Perisic megkérte, hogy engedje át neki. Hogy azért maradt-e ki, mert bal lábbal lőtte, azt nem tudom, mindenesetre Perisicnek kell egy gól, hogy visszatérjen” – mondta a szövetségi kapitány.

„Horvátország átgázolt a magyarokon a poljudi visszatérés során” – ezzel a címmel jelent meg a találkozóról szóló írás a Dnevnik.hr-en, amely kitért arra is, hogy a büntetőt hibázó, 85. válogatott mérkőzésén pályára lépő Perisicet annyira meghatotta a találkozó hangulata, hogy a himnusz során elsírta magát.

„Az a csodálatos spliti éjszaka: a varázslatos első félidő elég volt, hogy Dalic kiválasztottjai megtörjék a magyarok ellenállását” – ezzel a címmel tudósított a mérkőzésről a Slobodna Dalmacija, amely egy másik cikkben a rendőrségtől kapott információk alapján elkészítette az összegzést: a találkozó napján 85 személyt vettek őrizetbe, akik közül 36-an horvát, 49-en pedig külföldi állampolgárok voltak. A stadion átvizsgálása során nyolc darab pirotechnikai eszközt foglaltak le a biztonságért felelős illetékesek.

A horvát játékosok a találkozó után a mérkőzésen viselt mezüket egy internetes aukcióháznak adták át, s az eladásból befolyó összeget a Zakladu Vatreno srce humanitárius szervezetnek ajánlották, amelyet a Horvát Labdarúgó-szövetség és a játékosok alapítottak több mint tíz évvel ezelőtt. Az első gólt szerző Luka Modric meze a legdrágább, 4000 dollárba kerül.

EB-SELEJTEZŐ
7. FORDULÓ, E-CSOPORT
Horvátország–Magyarország 3–0 (3–0)
Split, Poljud Stadion, 32 110 néző. Vezette: Daniele Orsato (Lorenzo Manganelli, Fabiano Preti – olaszok)
Horvátország: Livakovic – Jedvaj, Lovren, D. Vida, Barisic – Modric (Kovacic, 67.), Brozovic – Perisic (Brekalo, 60.), Rakitic (Vlasic, 74.), Rebic – Petkovic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Orbán, Kádár (Lang, a szünetben), Korhut – Vida M., Kleinheisler – Dzsudzsák (Nagy D., 60.), Holman, Sallai R. (Varga R., 76.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Modric (5.), Petkovic (24., 42.)
Kiállítva: Kleinheisler (56.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Szlovákia–Wales 1–1 (Kucka 53., ill. Moore 25.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 6 4 1 1 13–5 +8 13
2. Szlovákia 6 3 1 2 10–8 +2 10
3. MAGYARORSZÁG 6 3 3 7–9 –2 9
4. Wales 5 2 1 2 5–5 0 7
5. Azerbajdzsán 5 1 4 5–13 –8 1
Az Eb-selejtezőben azonos pontszám esetén jelenleg a gólkülönbség szerint rangsorolunk, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény dönt.

A Nemzeti Sportot Splitből tudósítja: Pietsch Tibor (szöveg), Török Attila, Meder István (fotók), Pusztai Viola (videó)

Március 21., csütörtök
Horvátország–Azerbajdzsán 2–1 (Barisic 44., Kramaric 79., ill. Sheydayev 19.)
Szlovákia–Magyarország 2–0 (Duda 42., Rusnák 85.)
Március 24., vasárnap
Wales–Szlovákia 1–0 (D. James 5.)
Magyarország–Horvátország 2–1 (Szalai Á. 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)
Június 8., szombat
Horvátország–Wales 2–1 (J. Lawrence 17. – öngól, Perisic 48., ill. Brooks 77.)
Azerbajdzsán–MAGYARORSZÁG 1–3 (Emreli 69., ill. Orbán 18., 53., Holman 71.)
Június 11., kedd
Azerbajdzsán–Szlovákia 1–5 (Sheydayev 29., ill. Lobotka 8., Kucka 27., Hamsík 30., 57., Hancko 85.)
MAGYARORSZÁG–Wales 1–0 (Pátkai 80.)
Szeptember 6., péntek
Wales–Azerbajdzsán 2–1 (Pasayev 26. – öngól, Bale 84., ill. Emreli 59.)
Szlovákia–Horvátország 0–4
(Vlasic 45., Perisic 47., Petkovic 72., Lovren 89.)
Szeptember 9., hétfő
Azerbajdzsán–Horvátország 1–1 (Khalilzade 72., ill. Modric 11. – 11-esből)
Magyarország–Szlovákia 1–2 (Szoboszlai 50., ill. Mak 40., Bozeník 56.)
Október 10., csütörtök
Horvátország–Magyarország 3–0 (Modric 5., Petkovic 24., 42.)
Szlovákia–Wales 1–1 (Kucka 53., ill. Moore 25.)
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik