Elég gyakran panaszkodunk amiatt, hogy a magyar labdarúgásnak nincs meg a szakmai muníciója, szeretünk panaszkodni az eltékozolt tehetségek miatt, aztán tessék, a valóság fejre állítja még a legjobban „megfirkált” elméletet is. Szombati lapszámunkban Buzsáky Ákosról írtunk, aki az NB III-ban hasznosítja mindazt, amit légiósként a portugál és a brit futballműhelyekben tanult, most pedig Szabics Imre mint az osztrák válogatott edzője beszél arról az NS olvasóinak, hogyan látja immár a kispadról a focit, s cseppet sem mellékesen az MLSZ szakmai bizottságának tagjaként próbál segíteni.

Szóval az a helyzet, hogy kezdünk kifogyni a kifogásokból. Arra semmiképpen sem alapozhatunk immár cikket, hogy félreállított generációja van a futballunknak, ha ugyanis körülnézünk a világban, Dárdai Pál és Petry Zsolt a Bundesligában, Lőw Zsolt momentán a legnagyobb sztárokat foglalkoztatót francia PSG-nél dolgozik, Bódog Tamásnak is juthat ismét kispad Németországban vagy Dániában.

 
SZABICS IMRE: INKÁBB AZ EB-N FUSSUNK ÖSSZE A MAGYAR VÁLOGATOTTAL

Ugyanakkor lehet némi hiányérzetünk is, hiszen mindez azt jelenti, hogy a mienknél pillanatnyilag jobb eredményeket produkáló futballvilágban a fiatal magyar szakembereknek a gyakorlati munkát illetően nagyobb a respektjük mint idehaza. Mondjuk magamban ezért is „díjazom” azt, hogy Buzsáky Ákosnak nem derogál a harmadosztályban megküzdeni minden apró lépésért, sikerszeletkéért, s ugyanezért örülök annak, hogy a móri illetőségű, de a fiatalkorát és a játékoséveit a németeknél töltő Radoki Jánost hazahívták, s az NB I-ben, a Puskás Akadémia FC kispadján kaphat lehetőséget a bizonyításra.

Mégis kicsit szomorúan figyelem a trendet, hogy az élvonalban futballbábel uralkodik, hol az olasz, hol a szerb, hol a spanyol, hol a német, hol a horvát, hol a portugál, hol az ukrán, hol a brit, hol a szlovák, hol a román irány tűnik kifizetődőnek (vagy e kínálatból egyszerre több is), miközben a szűk létszámú magyar élvonalnak ennél feszesebben meghatározható szakmai mezsgye lenne hasznára.

Szabics Imre mindenesetre nincs messze tőlünk, s jó olvasni róla, hogy minden külföldön szerzett és odakint megadott dicsőség, elismerés ellenére számára a magyar futball a legfontosabb, a leginkább szerethető, és természetes az is, hogy ha megkérik rá, a maga módján segíti is a fejlődését.

Szóval megérte felhívni őt Ausztriában, s kérdezgetni erről-arról – megnyugodhatunk, hogy még mindig van jövőnk.