Gyász: végső búcsút vettek Grosics Gyulától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.30. 14:25
null
Végső búcsút vettek Grosics Gyulától (Fotó: Szabó Miklós)
Déli 12 órától hosszú sorokban érkeztek az emberek a Szent István-bazilikába, hogy leróják kegyeletüket a június 13-án, 88 éves korában elhunyt legendás kapus, Grosics Gyula ravatala előtt.

 

Először a Nemzet Sportolójáról elnevezett iskola diákjai helyezték el virágjaikat, majd sorban jöttek a sportág egykori kiválóságai, Göröcs János, Rákosi Gyula, Mészöly Kálmán, Fenyvesi Máté, akik még együtt játszottak a Fekete Párduccal az 1962-es chilei világbajnokságon.

Megjelent az Aranycsapat 12. tagja, Szepesi György is.

Fél kettő tájban érkeztek meg a magyar sport vezetői, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Szabó Bence MOB-sportigazgató és dr. Kamuti Jenő MOB-főtitkár is.

Ezt követően Grosics Gyula özvegye foglalta el helyét a ravatallal szemben.

Néhány perccel két óra előtt Orbán Viktor miniszterelnök is megérkezett a Bazilikába, valamint Buzánszky Jenő is, aki az 1954-es világbajnokságon együtt játszott a 86-szoros válogatott kapussal.

A nemzetiszínű zászlóval borított koporsó mellett díszsorfalat álltak az egykori játékostársak, Mészöly Kálmán, Rákosi Gyula, Szentmihályi Antal, Várhidi Pál, Vasas Mihály, Gelei Károly, Fenyvesi Máté, Göröcs János, Ihász Kálmán és Kovács Ferenc.

A gyászmise előtt az MLSZ nevében Berzi Sándor alelnök mondott beszédet, a játékostársak nevében pedig Buzánszky Jenő búcsúzott az elhunyttól.

Borkai Zsolt beszédében idézte Thomas Bach részvétnyilvánítását, a NOB-elnök az olimpiai mozgalom nevében őszinte részvétét fejezte ki a családnak és a magyar sporttársadalomnak.

A gyászbeszédeket követően Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök szentmisét celebrált az elhunyt emlékére.

Ezt követően a Szent István-bazilikába altemplomában szűk körben örök nyugalomra helyezték Grosics Gyula földi maradványait.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik