Gyász: Szepesi Györgyből csak egy volt – Novotny Zoltán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.25. 15:08
Szepesi György halálával egy „hihetetlen nagy egyéniséggel” lett szegényebb Magyarország – mondta a szerda virradóra 96 évesen elhunyt pályatársról Novotny Zoltán.

A 78 éves rádiós utalt a legendás riporter népszerűségére, arra, hogy „az ötvenes-hatvanas években mindenki Szepesi akart lenni”, miután a magyar sportsikerekről leggyakrabban rajta keresztül szerzett tudomást az ország. „az ötvenes-hatvanas években mindenki Szepesi akart lenni”, miután a magyar sportsikerekről leggyakrabban rajta keresztül szerzett tudomást az ország.

„De érkezhettünk utána akárhányan erre a pályára, Szepesi Györgyből csak egy volt. Örök szerelme volt a rádió és a sport, azon belül is elsősorban a labdarúgás – hangsúlyozta Novotny Zoltán, aki szerint Szepesi Györgyöt – nem véletlenül tartották az Aranycsapat tizenkettedik játékosának."

A közösen átélt és közvetített megszámlálhatatlan magyar sportsikerből mindenekelőtt Kulcsár Győző 1968-as, egyéni olimpiai címét emelte ki:

„A döntőben hármas holtverseny alakult ki, amelyben aztán Kulcsár mindkét riválisát legyőzte, így aranyérmes lett. Gyuri a már leközvetített nap után hiába volt rendkívül fáradt, erre a két asszóra valósággal újjászületett, olyan intenzitással, átéléssel kürtölte világgá Kulcsár győzelmét, a magyar sikert, hogy azt nem lehet elfelejteni" – mondta.

Novotny Zoltán hozzátette: 55-56 évet dolgoztak együtt, évtizedeken át kölcsönösen segítették egymást, és kollégáihoz hasonlóan rengeteget tanult és kapott az idősebb pályatárstól.

„A szakma és a munka iránti alázata példaértékű volt. Soha nem felejtette el felhívni a fiatalabb kollégák figyelmét arra, hogy naprakészek legyenek. És nemcsak a sporthírekből” – mondta Novotny Zoltán.

Szepesi György kiemelten figyelt arra, hogy a rádió közvetítései a határon túl élő magyarokhoz is eljussanak – éljenek bárhol a világban, akár a tengerentúlon –, és ezért mindent megtett a háttérben – emelte ki.

Novotny Zoltán emlékeztetett arra, hogy Szepesi György nevéhez sportvezetőként is fűződnek sporttörténeti mérföldkövek: „Puskás Ferenc elsősorban az ő közbenjárásnak köszönhetően tért vissza Magyarországra, és döntő érdemei vannak abban is, hogy az 1994-es labdarúgó-világbajnokság döntőjének Puhl Sándor volt a játékvezetője.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik