Gyász: elhunyt Tussinger Antal, a Honvéd korábbi játékosa

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.01.02. 12:11
Nyolcvanesztendős korában elhunyt Tussinger Antal, a Budapest Honvéd korábbi B-válogatott játékosa – adta hírül a klub a hivatalos honlapján.

Tussinger Antal 1962-ben került a Kispesthez, melynek színeiben 1970-ig játszott. Ez idő alatt összesen 137 bajnokin lépett pályára, ezeken 19 gólt szerzett, a piros-fehérekkel három bajnoki ezüstérmet, valamint egy bronzot nyert, 1964-ben pedig Magyar Népköztársaság Kupa-győzelmet ünnepelhetett.

Többször szerepelt a magyar B-válogatottban, tagja volt az olimpiai válogatott keretnek is. A spanyolok elleni olimpiai selejtezőre készült, amikor a Győr elleni találkozón eltört a lába, emiatt nem utazhatott el Tokióba, ahol a magyar csapat végül aranyérmes lett. Pályafutása befejezése után, a kilencvenes évek végén a Kispest-HFC elnökségi tagja volt.

Tussinger Antal 80 évesen, hosszan tartó betegség után, 2019. december 25-én hunyt el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik