Így lett Horvátország a legjobb hely a világon – interjú a vb-ezüstérmes kapitánnyal

Könnyű dolgom van, mert nem kell mást tennem, mint az első bekezdés erejéig kölcsönvenni a világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Zlatko Dalic három mondatát abból az interjúból, amelyet lapunk főmunkatársának, Csillag Péternek adott, s amely a hétfői Nemzeti Sportban jelent meg: „Magyarországon rengeteg pénzt és energiát fektetnek az akadémiákba, és ez jó irány. Olyan fiatal játékosokra van szükség, akikben van akarat, akik éhesek a sikerre. A válogatottnál melléjük kell megtalálni azokat a tapasztalt, idősebb futballistákat, akik egyensúlyt teremthetnek a csapaton belül.”

Mondhatnánk, udvarias szavak ezek, azonban ha még egyszer elolvassuk a nyilatkozatrészletet, egy igencsak fontos részletet felfedezhetünk, miszerint a tehetségek mellé kell megtalálni azokat a rutinos játékosokat, akik egyensúlyt teremthetnek. Ez az edzői hitvallás a szakmai mentalitásról is sok mindent elárul, s bár különösebben nem akarom misztifikálni Zlatko Dalic hozzáállását (arról eleget elárul az általa irányított válogatott a vb-ezüstig vezető útja, azon belül pedig az, hogy a torna első meccse után expressz ajánlva hazaküldte a keret egyik ászát, Nikola Kalinicet, aki nem akart beállni időhúzó csereként), hanem arról írnék még néhány sort, hogy pontosan ezért érdemes reménykedni Marco Rossi irányvonalában is.

A magyar nemzeti csapat szövetségi kapitánya ugyanis láthatóan akar valamit – nemcsak neveket keres a kerethirdetések alkalmával, hanem valóban válogat. Látja a fiataljainkban rejlő potenciált, kijárja, hogy a magyar foci számára értékes Bundesliga-játékos a címeres mezt válassza, megbízik a rutinban, hiszen a „nagy öreget” felruházza a csapatkapitányi feladatokkal, míg szakmai stábjában helyet adott az edzők és a labdarúgók között hidat jelentő exválogatott labdarúgónak. Tudom, mindez az érzelmi része az edzősködésnek, a gyakorlati oldalon (labdarúgás) kétségtelenül fejlődni kell, de ezt csakis úgy lehet megtenni, ha valóban megvan a szándék, a tudás s legfőképpen az akarat a csapatépítésre.

Mert talán a minariki tétel lehet a legfontosabb, függetlenül bravúrgyőzelemtől s szomorító vereségtől: kell egy csapat! Ha Marco Rossi kitart emellett, akkor lehet reménykedni – ugyanakkor ehhez a munkához kell az a muníció is, amelyről szintén Zlatko Dalic beszélt: „...fokról fokra visszakapaszkodunk, hogy az Eb-selejtező kezdetére elérjük a legjobb formánkat.”

Hogy ez a félmondat mit jelent pontosan?

Nagyon egyszerű: sok munkát. Rengeteget. Még a vb-ezüstérmes esetében is.