Ma már mindenki úgy emlegeti Détári Lajost, mint a magyar futball utolsó világklasszis játékosát. Ha a maga korában az MLSZ, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal (ÁISH) és a Budapesti Honvéd azt még nem is sejthette, hogy hosszú évtizedeken át az utolsó klasszisunk lesz, az viszont már 24 évesen is egyértelmű volt, hogy az irányító nagy anyagi értéket képvisel, és később be is bizonyosodott, hogy igazi aranytojást tojó tyúk lett sokak számára. Nyolc évvel azután, hogy 1979-ben Bálint László pártállami engedéllyel első játékosként igazolhatott Nyugatra a Kádár-rendszerben, 1987-ben az akkor 24 éves Détári azon elsők egyike lett, aki 30 éves kora előtt légiósnak állhatott. Ennek viszont ára volt: az ÁISH engedélye kellett a távozáshoz, és mivel az állami hivatal további bevételeket remélt Détári játékjogának részleges, a kispestiekkel közös birtoklásából, csupán kölcsönadni engedte a játékost, eladásról szó sem lehetett. Így került 1987 nyarán akkor Bundesliga-rekordnak számító 3.5 millió nyugatnémet márkáért a Bp. Honvéd játékosa az Eintracht Frankfurthoz.

Frankfurtban a népszerű Döme fantasztikus idényt futott: az ő szabadrúgásból szerzett góljával nyerte meg 1988. május 28-án az Eintracht a Német Kupa döntőjét a Bochum ellen, beválasztották a Bundesligában az Év csapatába, és majdnem az övé lett az a Toyota is, amelyet az Abendpost című lap adott annak, aki a legtöbbször szerepelt a forduló válogatottjában az idény során (ezt végül Karl-Heinz Riedle nyerte meg). Két nappal a döntő után ugyan Détári kijelentette, hogy szeretne Frankfurtban maradni, de szinte azonnal megindult a pletykaáradat a játékos jövőjével kapcsolatban…

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!