Tudvalevő, hogy az 1956 után külföldön élő Puskás Ferenc 1981-ben jött vissza először Magyarországra. Azt kevesebben tudják, hogy az 1960-as évek végétől volt hivatalos állami engedélye a hazatérésre, ám valószínűleg ezt túlságosan kockázatosnak vélte, elvégre a Magyar Néphadsereg őrnagyaként távozott Madridba, és a „dezertálás” nem tréfadolog. Felesége és lánya azonban a ’60-as évektől már rendszeresen járt Budapestre, és Puskás is elhatározta – miután rengetegen kérlelték évek óta – 1977-ben, hogy hazatér. Erről azonban lényegében senki sem tudott, így aztán arról sem, végül miért nem jött mégsem.

Puskás aztán Zsolt Róbert 1989-ben megjelent Puskás Öcsi című könyvében tárta fel, hogy az egészről Vitray Tamás tehet.

A megdöbbentő történet elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!