• Egy asztalhoz ültette a Nemzeti Sport Marco Rossit és Märcz Tamást. A labdarúgó-válogatott, illetve a vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya nem most találkozott először, sőt régi ismerősök, mi több, barátok. Először még Itáliában találkoztak, amikor a magyar pólós Nápolyban légióskodott, ahol Rossi fia is vízilabdázott. Hogy miként élik meg a rájuk nehezedő nyomást, mennyiben befolyásolja a személyes kapcsolataikat a hivatásuk, és kikapcsolódásként milyen sportágban mérhetnék össze erejüket, kiderül interjúnkból.

• Anel Hadzic abban a reményben lépett pályára két hete a PAOK stadionjában az Európa-liga-csoportmeccsen, hogy a Mol Vidi megnyeri a csatát. Ez így is történt, és ezzel a fehérváriak versenyben vannak a továbbjutásért. Csütörtökön a szaloniki együttes vendégszerepel az Üllői úton, a bosnyák válogatott középpályás pedig újra „érzi a vérszagot”. Lapunknak mégis elsősorban arról beszélt, hogy „észnél kell lenniük” a Groupama Arénában, mert a jó csapatok, s a PAOK az, ritkán hibáznak kétszer egymás után.

• Bernek Péter a nyári Európa-bajnokságon a medence helyett a tv-stúdióban bizonyított. Mivel betegségei miatt nem versenyezhetett, az M4 szakkommentátoraként próbálta ki magát. Az úszó azóta visszatért a medencébe, újra munkába állt, de nem titkolja, egyelőre még csak keresi a régi formáját. Ennek ellenére a decemberi rövid pályás vb feltétlenül indulni szeretne. Hogy miért is kellett ilyen sokat kihagynia, s mire kell figyelnie a terhelés során, kiderül cikkünkből.

• Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózószövetség elnöke a budapesti világbajnokság után kimondta a bűvös mondatot: ez volt minden idők legjobb vb-je! A magyar szövetség elnöke, Németh Szilárd tehát joggal lehet elégedett a rendezéssel, s ami ennél is fontosabb, a szőnyegeken is remekül alakultak a dolgok, Bácsi Péter aranyérme pedig megkoronázta a magyar válogatott teljesítményét. Hogy mit profitálhat a vb-ből itthon a sportág, s miért fontos Varga János jelölése a Nemzet Sportolói közé, ezt is elolvashatják.