Egervári az újoncokról, Dzsudzsák Eb-tippje

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2012.05.28. 17:56
null
Juhász Rolandot remek védőjátéka mellett ezúttal speciális kézkötése is megkülönbözteti a többiektől (fotók: Török Attila)
Két Európa-bajnoki résztvevővel találkozik az elkövetkező napokban a magyar labdarúgó-válogatott: június elsején Prágában a csehek, három nappal később hazai pályán az írek várnak Egervári Sándor együttesére. A szövetségi kapitány szeretne kellemes meglepetést okozni, amiben számít az újoncok segítségére is. Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland is egyetértett benne, hogy a két találkozó jól szolgálhatja a felkészülést a vb-selejtezőkre.

Mint ismert, a keretben négy olyan labdarúgó kapott helyet, aki még nem lépett pályára a válogatottban: a debreceni Szakály Péter és Mészáros Norbert, valamint Megyeri Balázs, a görög Olympiakosz Pireusz és Gyurcsó Ádám, a Videoton játékosa. Egervári Sándor bízik benne, hogy általuk csak erőseb lesz a nemzeti együttes.

NÉMETH SZÍVESEN
MARADNA HOLLANDIÁBAN
Németh Krisztián az elmúlt idényt Görögországban kezdte, majd az NB II-es MTK-ban folytatta, végül Hollandiában fejezte be. A 23 éves támadó az MTI érdeklődésére elmondta, terveinek megfelelően jól sikerült a hollandiai időszak, azt azonban még nem tudja, marad-e az RKC Waalwijk együttesében.

„Saját minimális elvárásomnak megfeleltem, újra bekerültem a nemzetközi futballközegbe, remélem, a következő szezonom még jobb lesz – nyilatkozta a csatár. – Még egy évig szerződés köt az Olimpiakoszhoz, ha abból ki tudnánk szállni, mindenképpen maradnék mostani csapatomnál, Hollandiában.”

„Egervári Sándor beválogatott akkor is, amikor nem ment úgy a futball, ahogy korábban, ezért köszönettel tartozom neki. Megpróbálom ezt úgy meghálálni, hogy amikor pályára kerülök, száz százalékot nyújtok” – tette hozzá Németh.

„Négy újonc szerepel a keretben, de hogy hányan kapnak lehetőséget, az az edzések és a mérkőzések folyamán dől el. Örülök, hogy az elmúlt hónapokban a magyar bajnokságban kiváló teljesítményt nyújtókra számíthatunk, remélem, általuk is erősebbek leszünk. Ezen a tavaszon több jó formában levő légiósunk is volt, mint az ősz folyamán, vannak persze még lemaradóink, akik kevesebbet játszottak, mint Elek Ákos és Rudolf Gergely vagy a még felépülőben levő Gera Zoltán. Szerencsére az összkép így is pozitív, és remélhetőleg az ősszel minél többen meghatározó szerepet játszanak majd klubjukban, mert az számunkra rendkívül pozitív lenne” – mondta a kapitány a Telkiben rendezett sajtófélórán, majd kitért a soron következő meccsekre is.

„A leendő ellenfeleink több meccsét látta a szakmai stáb, a szükséges információkat pedig átadjuk a játékosoknak, akik reményeim szerint képesek lesznek jó teljesítményt nyújtani így a bajnokság végén is. Szeretnénk kellemes meglepetést nyújtani a szurkolóinknak. Nagyon koncentrált játékot szeretnénk felmutatni, amivel megfelelően tudunk készülni a világbajnoki selejtezőkre.”

A csapat csütörtök délelőtt utazik Prágába, a csehek elleni találkozóra, este pedig már a mérkőzés helyszínén gyakorol. Egy kényszerű változás történt a keretben már az összetartás előtt is, a Videoton elleni bajnokin megsérült Lipták Zoltán, az Újpest hátvédje, így helyette a Honvéd védője, Debreceni András került be a csapatba.

BUZSÁKY HELYÉN KOLTAI
Buzsáky Ákos nem tudta befejezni a válogatott hétfő délutáni edzését, ezért Egervári Sándor a helyére a Győri ETO játékosát, Koltai Tamást rendeli be a keretbe. Buzsáky térde a gyakorláson nem bírta a terhelést, ezért a kapitány úgy döntött, hogy a keretben korábban többször helyet kapó győri labdarúgót hívja meg a válogatottba, és viszi magával a prágai, csehek elleni felkészülési találkozóra.

Dzsudzsák Balázs, a Dinamo Moszkva légiósa szerint a két meccs megmutathatja, hol tart a válogatott:

„Két Eb-résztvevővel találkozunk, ez jó erőfelmérő lesz a válogatott számára, hiszen a vb-selejtezőkön hasonló vagy még erősebb ellenfelek várnak ránk. Biztos vagyok benne, hogy a csehek és az írek is komolyan fogják venni a két találkozót, hiszen nekik már csúcsformában kell lenniük az Eb miatt. Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen azért nálunk többeknek volt néhány hetes leállása, de úgy készülünk, hogy pozitívan zárjuk a szezont” – mondta Dzsudzsák, aki szerint egyébként nem lesz meglepetés az előttünk álló kontinenstornán.

„A holland, spanyol, portugál, német négyes lehet erős a kontinenstornán, közülük kerülhetnek ki a végjáték tagjai is.”

Juhász Rolandot
már egyre kevésbé zavarja az ujjműtétje, bár még kötést kell viselnie:
„Javul a kezem, múlt héten már edzettem is vele, azért még van rajta egy kötés, ami nagyobb biztonságot ad nekem. Remélem, a bírók nem találnak majd kivetnivalót benne. Örülök ennek a két ellenfélnek, a csoportunkban a hollandokat leszámítva hasonló játékerőt képviselnek a válogatottak. Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hiszen nem tudtunk sokat együtt készülni az évben.”

EGERVÁRI OPTIMISTÁN VÁRJA A FOLYTATÁST

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz Pireusz)
Védők: Debreceni András (Bp. Honvéd), Juhász Roland (Anderlecht), Kádár Tamás (Newcastle United), Korcsmár Zsolt (Brann), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Mészáros Norbert (Debreceni VSC-Teva), Vanczák Vilmos (Sion)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Gyurcsó Ádám (Videoton), Halmosi Péter (Haladás), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Koltai Tamás (Győri ETO), Koman Vladimir (AS Monaco), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Szakály Péter (Debreceni VSC-Teva), Varga József (Debreceni VSC-Teva)
Támadók: Németh Krisztián (RKC Waalwijk), Szabics Imre (Sturm Graz), Szalai Ádám (Mainz)
A JÚNIUSI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Csehország–Magyarország Prága, Generali Arena; június 1., 19 ó
Magyarország–Írország Budapest, Puskás-stadion; június 4., 20.30 ó
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik