DAC: Ki vagyok én, hogy nemet mondjak a válogatottnak? – Marco Rossi

Vágólapra másolva!
2018.06.15. 15:29
null
Rossinak Magyarország a második otthona (Fotó: Török Attila)
Egészen elképesztő fogadtatást kapott a Honvéd-drukkerektől Marco Rossi, aki a fanatikusok törzshelyén közös falfestményre került Puskás Ferenccel. Közben vizsgálódnak a szlovák aranyérmes Spartak Trnava körül, így akár előbbre is léphet a bronzérmes DAC-cal az olasz tréner. Rossi a DIGI Sport híradójának azt is elárulta, hogy igent mondana-e, ha felkérnék magyar szövetségi kapitánynak.

„Ez a fogadtatás egyszerűen csodálatos volt, de azért nem lepődtem meg nagyon, mert a Honvéd-drukkerek mindig így köszöntenek, bárhol is találkozunk” – nyilatkozta a Sport24-nek Marco Rossi, akit „Grazie, Marco” drapériával és látványos füstbombákkal, petárdákkal fogadtak a nevét kórusban kiabáló drukkerek.

A szurkolói találkozó apropója volt, hogy a honvédosok törzshelyén készült egy olyan falfestmény, amelyen nem akármilyen legendákkal került egy csapatba Rossi és honfitársa, a kispesti gólkirály Davide Lanzafame. „Hihetetlenül büszkeséget éreztem, amikor először megláttam a festményt, hiszen egy falra kerültem nemcsak a Honvéd, de az egész magyar labdarúgás legnagyobb alakjával. Puskás Ferenc a nagyapám bálványa volt, amikor fiatal voltam, egyfolytában róla beszélt. Az ő oldalán lenni, nos, ez számomra felfoghatatlanul csodás dolog.”

És miközben Rossi a Honvédból bajnokot csinált, egy parányi esély arra is van, hogy a Dunaszerdahellyel megszerzett bronzérme egy szlovákiai rendőrségi nyomozás miatt tovább fényesedjen. „Nem tudom, egészen pontosan mi történik, de ami biztos, hogy vizsgálódnak a bajnok Spartak Trnava körül, és ha az eredmény nekünk kedvez, akkor jobb pozícióba is kerülhetünk, más esetben minden marad a régiben.”

Az Európa-ligában össze is kerülhet a DAC és a Honvéd, ebben az esetben talán mindkét szurkolótábor Rossit éltetné. „Őszintén mondom, remélem, nem sorsolnak minket össze, de ha mégis, akkor sem leszek elkeseredve, mert a két csapat közül az egyik biztosan tovább fog jutni.”

Marco Rossit még egy évig szerződés köti a DAC-hoz, de elárulta, hogy a magyar kapitányságot továbbra is vonzónak tartja. „Magyarország a második otthonom, hat évig itt éltem, és éreztem az emberek, a szurkolók megbecsülését. Ráadásul ki vagyok én, hogy nemet mondjak a válogatottnak?”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik