Cseh „Matyi” tovább volt színen, mint feljelentett klubja

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2020.02.03. 18:10
null
Cseh „Matyi” (balról a második) szegedi mezben lőtte utolsó gólját az NB I-ben, a Csepel elleni döntetlenül végződő meccsen (3:3) a védők közül kiugorva volt eredményes
Címkék
Harminchárom válogatottságnál tartott Cseh II László (népszerűbben: Matyi) 1940 elején, amikor robbantott: feljelentette klubját, a Hungáriát. A részletek ismeretében meggondolatlanul, hiszen a legendás elnöknek, Brüll Alfrédnak (is) a kedvence volt.

„Cseh László feljelentette a Hungáriát” – közölte címlapján a Sporthírlap 1940. február 7-én. A rövid hírből kiderül, hogy „járandóságainak ki nem fizetése miatt” lépett, s hogy „természetesen nagy feltűnést keltett a feljelentése”, amelyet azonnal továbbítottak a szerződési ügyekkel foglalkozó egyesbírónak. Még az sem kizárt – írja a lap –, hogy a végső döntést „maga a miniszteri biztos”, azaz Gidófalvy Pál dr. hozza meg.

Úgy is lett, de addig történt egy és más.

A Nemzeti Sport is „vegyes érzelmekkel” közelít a témához. Munkatársa a lakásán keresi fel Cseh „Matyit”, aki éppen ebédel. Miközben a sajtos tésztával küzd, elmondja, hogy nincs semmi különös a lépésében, egyszerűen arról van szó, hogy tartozik neki a klub, neki pedig kell a pénz. „Én meg akarok nősülni, a hugom férjhez akar menni, a házbér a nyakunkon van, egyszóval minden összejött” – magyarázza, s csak legyint arra, hogy Brüll Alfréd, a Hungária elnöke azt mondta, ha hozzá fordul, egy perc alatt elintézhették volna az egészet.

CSEH LÁSZLÓ
Született: 1910. április 4., Budapest
Elhunyt: 1950. január 8., Budapest
Klubjai: III. ker. TVE (1926–1929), BSE (1929–1931), Hungária (1931–1940), Kispest (1940), Szegedi AK (1940), Gamma FC (1941)
Az NB I-ben: 201 mérkőzés/200 gól
A válogatottban: 34/15
Eredményei: 2x magyar bajnok (1935–1936, 1936–1937), Magyar Kupa-győztes (1932), 2x gólkirály (1934–1935/23 gól, 1936–1937/36 gól)

„Nem lehet mindig az elnök úrhoz fordulni” – magyarázza, miközben a legtöbbször talán ő fordult Brüllhöz a játékosok közül, olyannyira, hogy „Hungária-berkekben azt beszélik, hogy (…) az elnöknek is tartozik egy nagyobb összeggel” – mire Cseh: „Igaz, hogy (…) egy nagyobb összeggel tartoztam, de annak nagyrészét már letörlesztettem. Több mint egy évig fizettem hetenkint harminc pengőt, jobban mondva, levonták. A hátralékra nézve pedig én megegyeztem már az elnök úrral.”

Ez is bizonyítja, hogy Cseh Brüll elnök kedvencei közé tartozott, többször is kisegítette, amihez ismerve „Matyi” életformáját (enyhén szólva is ismerték a pesti éjszakában), a lehető legnagyobb jóindulat kellett. Éppen ezért minősítették a feljelentést hálátlanságnak, hűtlenségnek. A játékos is érezhette, hogy túllőtt a célon, hiszen: „Hogy őszinte legyek, az egész feljelentést első mérgemben, elhamarkodva tettem. Ha így utánagondolom a dolgot, eszembe jut az elnök úr egyik találó mondása. Ha hasonló ügy előfordult, mindig így szólt: »Aludjunk rá egyet…«”

A Nemzeti Sport hozzáteszi, hogy azért „Cseh nem rosszindulatú fiú...”, és idézi egy korábbi esetét. Amikor a Hungária csak félfizetést folyósított a játékosoknak, éppen ő volt az, aki így beszélt: „Fiúk, lássátok be, most egyelőre nincs pénze az egyesületnek…”

Ezzel együtt a Hungária nem kívánt tárgyalni vele, letétbe helyezte a szövetségben azt az összeget, ami jár neki, és várta a döntést. A klub egyik vezetője elmondta, Cseh „megsértette a klubot és az elnök urat és nagyon kellemetlen helyzetet teremtett – minden ok nélkül”. Kiderül még, hogy alapvetően azért ment be a szövetségbe, hogy kölcsönt kérjen abból a pénzből, amelyet minden profi klubnak letétbe kellett helyezni óvadékul, aztán feljelentés lett belőle. És az, hogy miközben Brülltől függ, mi lesz vele („Mondhatnánk – ez az elnök úr személyes ügye”), okosabb, ha távol tartja magát a klubtól. Már többször is jelentkezett, de visszautasították, az edzéseken nem vehetett részt, „ebből természetesen az is következik, hogy Cseht egyáltalán nem vesszük számításba a tavaszi csapat összeállításánál…”. A távozása elé sem gördítenek akadályt, a lényeg pedig: „Cseht nagyon kedvelte az elnök úr, de Orthot talán még jobban. Orth azonban egy szavával elrontotta a dolgát és már mehetett is. Pedig Orth Gyuri valamivel nagyobb játékos volt, mint Cseh…” Hogy mit mondott Orth, nem tudni biztosan, minden bizonnyal újabb és újabb anyagi követeléssel állt elő, s ezt unta meg Brüll, aki egyébként nyilván nem tartotta éhkoppon a sztárt. A kérdésre, mi lenne, ha Cseh bocsánatot kérne, a Nemzeti Sport által idézett Hungária-vezér szerint „a légkör, legalábbis egyelőre nem alkalmas erre a lépésre”. Arról pedig, hogy melyik klubnak kellene „Matyi”, csak annyit tudni, hogy a Fradinak biztosan nem, mert él a Hungária–Ferencváros paktum, mely szerint egymástól nem szipkáznak játékost.

A szövetségi egyesbíró végül kedvezett Csehnek, hiszen a klubja által letétbe helyezett összegen kívül még 120 pengőt megítélt neki, ugyanakkor „a Hungária FC bizonyos juttatásai (…) szabályellenesek és ezeket megtiltja”. A játékos megfellebbezte a döntést „bizonyos különbözetek miatt”, ami egyébként az az összeg, amely azóta jár neki, amióta nem ment ki a pályára.

Ő nősülni akart, a huga férjhez menni, 
és még ott volt a házbér is
Ő nősülni akart, a huga férjhez menni, és még ott volt a házbér is

Február végén már az a hír, hogy „Cseh mától kezdve együtt edz a Hungáriával”, ami némi enyhülést sugall, ugyanakkor: „Egyelőre minden további lépés, tárgyalás fel van függesztve mindaddig, amíg Brüll elnök úr visszaérkezik. Azután fogja kimondani az utolsó szót.” A Sporthírlap ugyanazon a napon (1940. február 28.) mondja ezt, amikor arról is beszámol, hogy öt középcsatárjelöltje van a Hungáriának. Cseh nincs közöttük, nem lehetne „még akkor sem, ha mindent rendbehozna maga körül, amit felborított. Nincs edzésben, nem lehet beállítani”. Az azért tény, hogy edzettség ide, anyagi viták oda, még mindig jobb center, mint a jelöltek. A Mandik Béla futballigazgató listáján szereplők közül Kardos István „megszűnt elsőszámú jelölt lenni”, Kalmár Jenőnek inába száll a bátorsága a kezdő sípszóval, Dudás Jánosnak több az esélye, ahogy a jobbhátvéd (!) Bíró Sándornak is, aki centerben sokra menne az erejével. Az ötödik jelölt csak álom, Kisalagi János ugyanis aktuálisan a Nemzeti SC játékosa. Mindez persze csak variálás, annyi alapja mindenképpen van, hogy a Hungáriánál a csatársorban van a gond, hiszen már régóta a védelem és a fedezetek nyújtanak maradandót. Ilyen körülmények között Cseh „Matyi” valóságos áldás lenne, ám ő ugyebár mindent felborított.

Közben megszületett a döntés a fellebbezés tárgyában, kiderült, hogy az egyesbíró „a játékosfizetés-kimutatások alapján megszüntette a Csehnek juttatott külön heti rápénzt”. Amit ugyebár nem mellesleg Brüll elnök jóvoltából kaphatott. Ezzel együtt másodfokon az a döntés, hogy a klub „az eddig fizetett külön rápénz felét továbbra is fizesse a játékosnak”. Magyarán, hiába nem játszik, a fizetése mellé még kaphat egy kis pluszt.

Cseh egyszer sem kerül be a csapatba a tavaszi első fordulókban, így nem meglepő a Nemzeti Sport március 19-i híre: „Cseh – átadó.” A Hungária egyik felelős vezetője így tesz pontot Cseh Hungária úti pályafutása végére: „A Cseh-ügyet másként nem tudjuk megoldani, csak úgy, hogy Cseht átadjuk valamelyik egyesületnek. Cseht szerződése augusztusig köti a Hungáriához. Amennyiben nem lenne jelentkező egyesület, természetesen Cseh augusztusig a Hungária játékosa marad. Jelenleg csak egy bizonyos: Cseht a Hungária nem játszatja.”

A játékos nem nyugodott bele a helyzetébe, újra az MLSZ-hez fordult, s végül valóban Gidófalvy dr. döntött. „A miniszteri biztos felbontotta Cseh László szerződését, mert »egyesülete részéről méltánytalan elbánásban részesült«. Az indoklás pedig: „Megállapítom, hogy a Hungária FC nem azért nem állította be eddig a csapatába Cseh Lászlót, mert a játékos nem volt formában, hanem kizárólag az (…) említett bejelentés miatt”. Továbbá: „Az ügyben figyelembe vettem, hogy Cseh László többizben küzdött a magyar nemzeti színekért, továbbá, hogy a Hungária FC csapatában is a legnagyobb tudású játékosokkal egyvonalban játszott. (…) Ezzel a határozatommal is szolgálni óhajtom az egyetemes magyar labdarúgást, mert így Cseh László tudását és képességét, remélhetőleg sportszerű munkáját és jövő működését biztosítottam.”

Cseh Kispest és Szeged érintésével 1941. május 18-án a Gammában játszotta utolsó bajnoki mérkőzését az NB I-ben, a Hungária FC pedig 1940. július 8-án feloszlatta önmagát – nem önszántából, politikai nyomásra (zsidótörvények).

Végül tehát Cseh „Matyi” győzött – nem lehetett rá büszke.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik