A Barcelona elnöke: A magyarok új korszakot nyitottak a klub történetében

Vágólapra másolva!
2019.04.09. 12:01
null
Josep Maria Bartomeu, a Barcelona elnöke Kocsis Sándor gyermekeivel (Fotók: Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa/Lukács Ádám)
Barcelonában óriási érdeklődés mellett és a Barca elnökének személyes részvételével megkezdődött a kilencven éve született Kocsis Sándor emlékét ápolni hivatott rendezvénysorozat, Tarlós István, Budapest főpolgármestere bejelentette, hogy a legendás csatár szobrot kap a magyar fővárosban.
Szeptemberben lesz Kocsis Sándor születésének 90. évfordulója
Szeptemberben lesz Kocsis Sándor születésének 90. évfordulója

Az idén szeptemberben lenne 90 esztendős Kocsis Sándor, minden idők legkiválóbb magyar futballistáinak egyike, az Aranycsapat jobbösszekötője, a Ferencváros, a Honvéd és az FC Barcelona legendája. Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa rendezvénysorozattal tiszteleg az 1954-es világbajnoki gólkirály emléke előtt, ezt Kovács Barnabás főkonzul nyitotta meg hétfőn este a katalán fővárosban, a megemlékezés-sorozat fővédnöke Csányi Sándor MLSZ-elnök, FIFA- és UEFA-alelnök.

Az impozáns helyszínen, a Királyi Palotában (Palau Reial de Pedralbes) fotó-és relikvia-kiállítás, a felcsúti Puskás Intézet és az FC Barcelona Kocsis Sándor-emléktárgyai, régi filmkockák és gólok felvételei valamint a frissen megjelent, magyar és spanyol nyelvű Kocsis-életrajz idézte meg az ötvenes évek ragyogó futballistájának szellemét.

Az érzelemdús, Pál István „Szalonna” zenekarának előadásában Kocsis Sándor kedvenc magyar dalaival, nótáival is színesített emlékesten természetesen a Kocsis család tagjai (az egykori klasszis három gyermeke, Ágnes, Alicia és Sándor, valamint az ő gyermekeik) is jelen voltak, miközben magas rangú politikai vezetők és fontos közéleti szereplők is adóztak az ikonikus labdarúgó emléke előtt. A rengeteg érdeklődő miatt (csaknem négyszázan regisztráltak az eseményre) egy második, szintén dugig telt teremben is ki kellett vetíteni a pódiumon zajló beszédeket, eseményeket.

Josep Maria Bartomeu és Tarlós István (Fotó: Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa/Lukács Ádám)
Josep Maria Bartomeu és Tarlós István (Fotó: Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa/Lukács Ádám)

Gerard Figueras, Katalónia sportért felelős államtitkára köszöntötte a vendégeket, és elmondta: „A sport a legalkalmasabb eszköz a diplomáciai kapcsolatok kialakítására. A Barcelona három, ötvenes évekbeli magyar klasszisa, Kocsis Sándor, Kubala László és Czibor Zoltán a kor szimbólumai a városban, és szomorú, hogy nem olyan volt a politikai környezet, hogy tudásukat saját hazájuk hasznára kamatoztathatták volna. Ez az est elismerés és egyben igazságszolgáltatás is Kocsis Sándornak.”

Kovács Barnabás barcelonai főkonzul (középen) az esemény ötletgazdája és szervezője (Fotók: Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa/Lukács Ádám)
Kovács Barnabás barcelonai főkonzul (középen) az esemény ötletgazdája és szervezője (Fotók: Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa/Lukács Ádám)
Szurkolói zóna a Hősök terén – interjú Tarlós Istvánnal

Tarlós István budapesti főpolgármester – aki gyerekként még láthatta futballozni Kocsist a magyar fővárosban – megköszönte a barcelonaiaknak, hogy új hazát adtak a három sorsüldözött magyar zseninek, és nagy bejelentést tett: a barcelonai főkonzul és az ő javaslatára, a fővárosi közgyűlés friss döntése értelmében még ebben az évben szobrot kap Budapesten Kocsis Sándor! (Utána pedig Kubala László szobra következik, tette hozzá a főpolgármester.)

Kocsis-kiállítás Barcelonában (Fotó: Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa/Lukács Ádám)
Kocsis-kiállítás Barcelonában (Fotó: Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa/Lukács Ádám)

Részleteket láthattunk a névrokon Kocsis Tibor filmrendező híres, Magyarok a Barcáért című dokumentumfilmjéből, amely kapcsán a szerző is kiemelte: bár a film a nagy magyar trióról szól, valódi drámai főhőse Kocsis Sándor, akit pályafutása lezárulta után fájó gyorsasággal ragadott el a halál. A rendező is szolgált örömteli friss hírrel: a Magyar Nemzeti Filmalap zöld utat adott régóta tervezett Kubala-dokumentumfilmjének, amelynek forgatása hamarosan elkezdődhet.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár – aki 1992-ben épp Barcelonában nyert úszásban olimpiai ezüstérmet Egerszegi Krisztina mögött – a rengeteg fejes gólja miatt Aranyfejű (Cabeza de Oro) becenévvel is illetett labdarúgó érdemei között kiemelte rendkívüli sokoldalúságát.

Szabó Tünde a magyar Szent Korona kicsinyített mását ajándékozta Kocsis Sándor gyermekeinek (Fotó: Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa/Lukács Ádám)
Szabó Tünde a magyar Szent Korona kicsinyített mását ajándékozta Kocsis Sándor gyermekeinek (Fotó: Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa/Lukács Ádám)

Szöllősi György, a magyar futballhagyományok nagykövete, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke és lapunk főszerkesztője a huszadik század történelmi viharait idézte meg, amelyben a Kocsis Sándornak és társainak is egy életre szóló, nehéz döntést kellett meghozniuk.

„A sportolóink, labdarúgó Aranycsapatuk világsikerei adtak reményt és büszkeséget a világháborúkat megszenvedő, vasfüggöny mögé vagy száműzetésbe szorult magyaroknak a kommunista diktatúra idején, és közöttük Kocsis volt az egyik legnépszerűbb. Szeretett közönségével mégis kétszer kellett elszakadniuk egymástól. Először, amikor a nevétől, színétől megfosztott Ferencvárost kellett elhagynia, hogy a szovjet típusú katonai mintaklub, a Honvéd játékosa legyen, másodszor, amikor Magyarországnak mondott keserves búcsút, midőn a Szovjetunió 1956-ban »másodszor is felszabadította hazánkat« – idézte Czibor Zoltán szarkasztikus megjegyzését, egyben emlékeztetett arra, hogy Kocsis „állandó” csapattársa szintén kilencven éve született, ezért Komáromban párhuzamos Czibor-emlékévet hirdetnek. – Kocsisnak és Czibornak is olyan megpróbáltatásokat tartogatott a huszadik század, amelyek után ritka, ha kilencven évig él az ember. Együtt veszítettek el két olyan drámai mérkőzést, mint az 1954-es világbajnokság és az 1961-es Európa-kupa döntője, s hiába Kocsis vébé-gólkirályi címe és a Benficának fejelt gólja, hiába talált be a kapuba Czibor mindkét döntőn, a magyar válogatott és a Barcelona is elveszítette 3:2-re addigi történetének legfontosabb mérkőzését, hihetetlen izgalmak közepette, ugyanabban a berni Wankdorf Stadionban...”

Balról  Ifjabb Kocsis Sándor, Pau Vilanova Vila-Abadal,  Josep Maria Bartomeu  és Tarlós István (Fotó: Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa/Lukács  Ádám)
Balról Ifjabb Kocsis Sándor, Pau Vilanova Vila-Abadal, Josep Maria Bartomeu és Tarlós István (Fotó: Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa/Lukács Ádám)
Ifjabb Kocsis Sándor és Bodnár Zalán
Ifjabb Kocsis Sándor és Bodnár Zalán

Ramón Alfonseda, a Barca Veteránjátékosok Szövetségének elnöke Kocsis Sándor pályán kívüli, emberi nagyságát méltatta, és a szövetség nevében, Kocsis Sándor még életben lévő csapattársaival közösen a legendás játékos gyermekeinek Kocsis 90 feliratú Barcelona-mezt ajándékozott. A Barcelona jelenlegi elnöke, Josep Maria Bartomeu is tiszteletét tette az ünnepségen, és felelevenítette: noha ő még kisgyermek volt, amikor Kocsis a csapatban játszott, de édesapja és nagyapja folyton a csodálatos magyar labdarúgóról meséltek neki, „aki valóban új korszakot nyitott két honfitársával az FC Barcelona történetében”.

A klub igazgatósági tagja, Pau Vilanova Vila-Abadal emlékeztetett rá, hogy a Barca magyarországi kötődése már a húszas években, a nagyszerű kapus, Plattkó Ferenc szerepvállalásával elkezdődött, Kocsis Sándor kapcsán pedig kiemelte, hogy igazi gentleman volt. Örömének adott hangot, hogy szeptemberben Barcelona-akadémia indul Budapesten, és reményét fejezte ki, hogy – amennyiben a Barca női csapata legyőzi a Bayern Münchent – Budapestre látogathat a májusi Bajnokok Ligája-döntőre, amelyet épp Kocsis Sándor imádott klubjának, a Ferencvárosnak a stadionjában rendeznek.

Kovács Barnabás főkonzul arra emlékeztetett, hogy a Barcelonán kívül nincs még egy klub, amelynek színeiben öt világbajnoki gólkirály (Kocsis mellett Gary Lineker, Hriszto Sztoicskov, Ronaldo, David Villa) szerepelt volna, és elmondta, hogy a Kocsis 90 rendezvénysorozat részeként tervben van egy Kocsis-emlékest a Ferencvárosnál is, illetve egy Barcelona–Magyar Parlamenti Válogatott jótékonysági mérkőzés is a kárpátaljai árva gyermekek megsegítésére.

Az emlékest zárásaként ifjabb Kocsis Sándor kért szót, és a könnyeivel küszködve fejezte ki meghatottságát mellette álló testvérei nevében is, amiért épp negyven éve elhunyt édesapja még mindig ilyen jó emlékeket kelt az emberekben.

„Nagyszerű eredményei, rekordjai vannak, amire nagyon büszkék vagyunk – fogalmazott. – De azt hiszem, most nem lennénk itt, ha csak futballistaként hagyott volna nyomot az emberekben. Örülök, hogy az élet idesodorta, Barcelonába, boldogan élünk itt, otthon érezzük magunkat. De annak is örülök, hogy 2012-ben úgy döntöttünk: Budapesten, a Szent István-bazilikában legyen a végső nyughelye. Ott van ő igazán otthon.”

Kocsis Sándor gyermekei, Szöllősi György, Kocsis Tibor filmrendező és Balogh Balázs, a Puskás Intézet-igazgatója   (Fotó: Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa/Lukács Ádám)
Kocsis Sándor gyermekei, Szöllősi György, Kocsis Tibor filmrendező és Balogh Balázs, a Puskás Intézet-igazgatója (Fotó: Magyarország Barcelonai Főkonzulátusa/Lukács Ádám)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik