Skriba Máté harcol az angolokkal
Fotó: Unger Tamás
Skriba Máté harcol az angolokkal

A mieink első két meccsüket, a szerbek és a portugálok ellen elveszítetteék, míg az angolok eddigi mindkét találkozójukat megnyerték, így már az utolsó forduló előtt biztosították továbbjutásukat a csoportból.

Ennek ellenére Skriba Mátéék nagyon motiváltan kezdtek, hogy szépen búcsúzzhassanak a szombathelyi közönségtől.

Az első félidőben több helyzete is volt a mieinknek, a legnagyobb lehetőséget az MTK játékosa, Ponczók Csaba puskázta el, aki a 22. percben egy jobb oldali bejátszás után hét méterről lőhetett, de lövése a felső lécet érintve a kapu fölé szállt.

Az angolok 45 perc alatt nem sokszor jutottak el a magyar kapuig, de amikor igen, akkor az Angliában, a harmadosztályú Leicester Citynél játszó Ambrusics Róbert hárítani tudott.

A második félidőben sajnos változott a játék képe, az angolok vették át az irányítást, és sajnos meg is szerezték a vezetést.

Egy bal oldali támadás végén a középen érkező Jacob Walcott megelőzte védőjét, és közvetlen közelről hálóba passzolt.

Sajnos a gól után összeesett a magyar csapat játéka, és Otigba Kenneth hibájából újabb gólt kaptunk, ezzel pedig el is dőlt a mérkőzés, Wilco van Buuren csapata.

A magyar U17-es válogatott így három vereséggel, rúgott gól nélül zárta az Eb-selejtező elitkörét.

U17-ES EB-SELEJTEZŐ

ELITKÖR, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ANGLIA 0–2 (0–0)
Szombathely, 1000 néző. Vezette: Tom Hagen (norvég) (Wikken - norvég, Akrivos - görög)
MAGYARORSZÁG: Andbrusics – Kalász, Otigba, Kelemen D., Farkas M. – Magos, Ponczók, Nagy B., Tóbiás – Tóth L. (Angyal, 73.), Skriba
Szövetségi edző: Wilco van Buuren
ANGLIA: Johnstone – Hurst (Freeman, 68.), Oshodi, Parkes, Nawerham – Bostock, Garoner (Alliyu, a szünetben), Mceachran, Inice – Afobe, Kalcot
Szövetségi edző: John Peacock
Gólszerző: Kalcot (0–1) az 57., Afobe (0–2) a 62. percben
Jók: Ponczók, ill. Parkes, Ince, Bostock
A másik találkozón: Szerbia–Portugália 3–2 (1–0)

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Magyarország–Szerbia 0–1
Anglia–Portugália 1–0
Portugália–Magyarország 1–0
Anglia–Szerbia 2–1


A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1. Anglia 3 3 5–1 9
2. Szerbia 3 2 1 5–4 6
3. Portugália 3 1 2 3–4 3
4. Magyarország 3 3 4–0 0