Kisteleki István minden hétre tartogat egy "rendkívüli eseményt"
Mirkó István
Kisteleki István minden hétre tartogat egy "rendkívüli eseményt"

"Rendkívüli esemény ez az MLSZ életében. Labdarúgásunk építésében hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk. Az ilyen jellegű támogatások elengedhetetlenek ahhoz, hogy felzárkózzunk az európai mezőnyhöz" - nyilatkozta az ünnepélyes szerződéskötést megelőzően Kisteleki István MLSZ-elnök.

Ez az összeg főként abban segíthet majd az utánpótláscsapatoknak, hogy egy adott selejtező tornára a lehető legprofibb feltételek mellett - edzőtáborok, komoly ellenfelekkel edzőmeccsek - készülhessenek fel.

"Nyár óta egy új alapokra helyezett utánpótlásképzés zajlik Magyarországon. Ahogyan azt az eredmények is mutatják, az indulás nagyon jól sikerült. A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy a régi magyar futball hagyományait a jelenkor újításaival ötvözzük" - mondta Bicskei Bertalan, az MLSZ szakmai igazgatója.

Az eseményen ott voltak az említett válogatottak szövetségi edzői is, azaz Róth Antal (U21), Sisa Tibor (U19) és Zsivóczky Gyula (U17), akiknek egybehangzó véleménye szerint egy ilyen szponzori megállapodás nagy mértékben javíthat a csapatok teljesítményén.