Vízilabda: olasz olimpikon lehet a sydneyi bajnok Märcz Tamás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.25. 10:24
Ilyen még nem volt: egy magyar olimpiai bajnok férfi vízilabdázó „átigazol”, és játszhat ellenünk – a játékokon. Sőt, adott esetben kétszeres bajnok lehet – magyarként és már nem magyarként. És még ezt is lehet fokozni azzal, hogy mondjuk éppen a mieink ellen... Märcz Tamás, Sydney bajnoka ugyanis bekerült az olasz válogatott 21 tagú, bő olimpiai keretébe!

„Néhány héttel ezelőtt keresett meg az olasz szövetségi kapitány azzal, hogy szeretné, ha csatlakoznék a londoni olimpiára készülő válogatott keretéhez – nyilatkozta Märcz a válogatott honlapjának és a Nemzeti Sportnak. – Néhány nap gondolkodás után úgy döntöttem, igent mondok a felkérésre. A magyar válogatottba tizenegy évvel ezelőtt hívtak legutóbb, azóta egy idény kivételével az olasz bajnokságban játszottam. Olaszország ebben a több mint egy évtizedben sokat adott nekem.”

A 2009 óta magyar-olasz kettős állampolgár Märcz a mostani klubidényben az Acquachiara légiósa – vagy inkább ár „csak” játékosa... – volt, az alapszakasz negyedik helye után végül a hatodikon végzett a csapat, ő maga pedig a 10. helyen zárt a góllövőlistán. Ezért vagy másért, de klubjából ő az egyetlen kerettag a 2011-es világbajnoknál.

„Olyan lehetőséget kaptam, amilyen játékoskarrieremben minden bizonnyal utoljára adódik – folytatta Märcz. – Örülök, hogy az általam nagyon tisztelt Alessandro Campagnával dolgozhatok együtt, és hogy úgy gondolja, csapata segítségére lehetek céljai elérésében. Ha az utazó keretbe is bekerülök, megtiszteltetés lesz számomra, hogy újra a világ legrangosabb vízilabdatornáján vehetek részt.”

A keret május 28-án találkozik, Campagna szövetségi kapitány pedig június 8-án szűkíti a csapatnévsort 15-ösre – velük utazik majd a világliga szuperdöntőjére, Almatiba. Június 27. és július 1. között viszont otthon, Cosenzában rendez nyolccsapatos tornát az olasz szövetség, amelyre a magyar
válogatott is hivatalos. Ezen meghívás viszonzása a július 15–17. közötti Vodafone-kupa a Margitszigeten.

Ha Märcz ezeken az eseményeken is olasz kerettag lesz, nemcsak az garantálható, hogy játszik a mieink ellen, hanem jó eséllyel az olimpiai részvétele is, hiszen a játékokra 13 ember nevezhető. Ott pedig külön csoportban kezd ugyan Magyarország és Olaszország, de aztán bármi lehet...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik