Varga Dániel: Így kell játszanunk a folytatásban

Vágólapra másolva!
2012.07.31. 13:33
null
Két vereséggel kezdett a pólócsapat, de még semmi sincs veszve (Fotó: Szabó Miklós)
Kemény Dénes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Montenegró ellen egy góllal elveszített találkozó után a Nemzeti Sport Online-nak nyilatkozott. A szakember ezúttal is az ajándékba adott gólokban látta a vereség fő okát.

A második mérkőzését is elveszítette a magyar férfi pólóválogatott a londoni olimpián. Ezúttal már jobban játszott a magyar csapat, mint a nyitányon Szerbia ellen. Már csak az a kérdés, hogy mi lettünk egy kicsit jobbak vagy a montenegróiak képviselnek kisebb játékerőt, mint a szerbek. A szövetségi kapitány szerint az előbbi történt.

„Lényegesen jobban játszottunk, mint a szerbek ellen, de az eredményjelző az igazságot mutatja. Ha negyedenként egy-egy gólt ajándékozunk az ellenfeleknek, akkor nem tudunk nyerni. Ezúttal is lőttünk tíz gólt, de kevésnek bizonyult, ez mindent elmond a mérkőzésről..." – mondta Kemény Dénes a Montenegró ellen 11–10-re elveszített meccs után.

BRGULJAN: ELÉG NEKIK A HÁROM ARANY

„Most már fellélegezhetünk. Az volt a vágyunk, hogy úgy játsszunk, ahogy az egész nyári felkészülés alatt tettük. Ez volt a második mérkőzésünk, s az USA elleni vereség után megmutattuk, hogy minden csapatnak problémája lesz ellenünk. A magyarokat semmiképp sem írnám le a második vereségük után, nagyon tapasztaltak, és nem mellékesen aranyérmesek voltak a legutóbbi három olimpián″ – mondta Ranko Perovics, a montenegróiak szövetségi kapitánya.

 

„Hatalmas győzelem volt. Nagyon kemény meccset játszottunk az amerikaiakkal, s tudtuk, hogy három nehéz meccsünk van a csoportban. De tudjuk, hogyan kell kipihennünk magunkat, fizikálisan készen állunk. Magyarország nagyon jó csapat, megnyerte az előző három olimpiát, de ők már négy évvel öregebbek, mint Pekingben. Három arany elég nekik″ – vélekedett Drasko Brguljan.

„Még nincs semmi veszve, a most a következő mérkőzésre kell koncentrálni, a románok ellen″ – mondta a kapitány már az MTI-nek.

Kásás Tamás szerint nem a magyar csapat lett gyengébb, hanem az ellenfelek egyre erősebbek.

„Mindenki láthatta, mi is éreztük, mekkora volt a különbség az első és a második meccsünk között. Erővel bírjuk, most viszont jobban felpörögtünk. Nem mi lettünk gyengébbek, hanem az ellenfelek jöttek fel, és lett kiegyenlítettebb a mezőny. Akik nem nyertek fontos tornát vagy keveset, esetleg régen nyertek, azok rendkívül motiváltak″ – mondta a meccs után Kásás Tamás.

Varga Dániel pedig kifejezetten örült a magyar csapat mai teljesítményének. „Ez is vereség lett, de micsoda különbség. Így kell játszanunk a folytatásban, hogy elinduljunk végre felfelé, és jöjjenek a győzelmek″ – mondta Varga Dániel.

Nagy Viktor is bizakodó: „Sokkal jobban ment, mint két nappal ezelőtt, de nem úgy, ahogy kellett volna és ahogy igazából tudunk. Apróságokon múlt, bizakodó vagyok.″

„Hárai Balázzsal együtt jobban megoldottuk a centerjátékot, amiért a szerbek ellen kaptunk kritikát, jogosan. Amikor a szerbek elléptek, akkor kétséget éreztem bennünk, hogy meccsben tudunk maradni, most nem, ezért lett szoros a hajrá″ – értékelt immár Steinmetz Ádám.

A magyar csapat legközelebb csütörtökön száll vízbe: a Kovács István vezette Románia ellen azonban már kötelező a győzelem.

 

FÉRFI VÍZILABDA – EMLÉKEZTETŐ
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Magyarország–Montenegró 10–11 (2–2, 3–4, 3–3, 2–2)
A B-CSOPORT ÁLLÁS
1. Románia 1 1 13– 4 9 2
2. Szerbia 1 1 14–10 4 2
3. Egyesült Államok 1 1 8– 7 1 2
4. Montenegró 2 1 1 18–18 0 2
5. MAGYARORSZÁG 2 2 20–25 –5 0
6. Nagy-Britannia 1 1 4–13 –9 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik