Olimpia: Fantasztikus tartás volt a csapatban! - Faragó Tamás

Vágólapra másolva!
2012.07.31. 07:19
null
A magyar csapat jól helytállt az amerikaiak ellen, de ez nem ért pontot (Fotó: Szabó Miklós)
Faragó Tamás, a női vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint fantasztikus tartás volt Merész András csapatában, és legközelebb már minden bizonnyal le is győzzük a rendkívül nagyképűen játszó amerikaiakat. A magyar csapat játékosai is úgy vélték, első meccsnek elfogadható volt a hétfői, amelyen 14–13-ra kaptunk ki az Egyesült Államoktól.

 

„Ha valaki nagyon jól lő, és hagyják, arra azt szokták mondani, taktikai hiba, holott nem feltétlenül az edző a hibás, hiszen ő nincs a vízben. Ezúttal nemcsak Maggie Steffens dobott hetet, hanem Mathewson is négyet, de nem csupán ez volt érdekes. A mieink nagyszerűen játszottak, miközben láttunk egy rendkívül nagyképű amerikai csapatot. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb meg is verjük őket, mert két-három klasszison túl náluk csak nagy darab, ügyetlen játékosok vannak, akik képtelenek betalálni” – nyilatkozta a mérkőzésről lapunk szakértője, Faragó Tamás.

„Fantasztikus tartás volt a csapatban, visszamásztunk. Ez a tulajdonság hasznosulhat a kritikus negyeddöntőben, ha ugyanilyen színvonalon, hozzáállással játszunk, az elég lehet az elődöntőhöz” – mondta a korábbi szövetségi kapitány.

Merész András szövetségi kapitány nem volt elégedetlen a látottakkal, de elmondta, a tizennégy kapott gólt soknak tartja, így csak szerencsével lehetett volna pontot szerezni a nyitó meccsen.

„Sajnos végig rohannunk kellett az eredmény után, rossz szakaszok után jöttek a hősies szakaszok, de így sem tudtunk nyerni vagy pontot szerezni – mondta Merész András. – Ennyi hibával és tizennégy kapott góllal csak szerencsével lehet győzni, és ma nem volt szerencsénk. Voltak biztató jelek, és elég hosszú az olimpia ahhoz, hogy tudjunk javítani.″

A játékosok is csalódottak, egyben bizakodóak voltak az első megmérettetés után, elismerték, a védekezésen kell még javítani a folytatásban.

„Első mérkőzésnek egészen jó volt, szerintem amelyik csapat tizenhárom gólt lő ennek az amerikai válogatottnak, annak nincs miért szégyenkeznie. A védekezésünkön persze van javítanivaló, de van még időnk, hogy kijavítsuk a hibákat, és akkor nem lesz baj. Kicsit felőrölt minket, hogy végig futnunk kellett az eredmény után, de akárhányszor közelebb kerültünk az amerikaiakhoz, újra elléptek” – nyilatkozta Tóth Ildikó.

„Az utolsó percek nagyon gyorsan peregtek, de végig hittünk benne, hogy sikerül egyenlítenünk. Nem panaszkodom a bírókra, mindkét oldalon korrektül fújtak, bármikor elfogadnék ilyen bíráskodást – nem emiatt kaptunk ki. Ami történt, megtörtént, most már a következő meccsre koncentrálunk” – jelentette ki Bujka Barbara.

NŐI VÍZILABDA
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ

Magyarország–Amerikai Egyesült Államok 13–14 (3–4, 4–4, 2–3, 4–3)

Spanyolország–Kína 11–6 (2–2, 4–2, 4–2, 1–0)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 1 1 11– 6 +5 2
2. Egyesült Államok 1 1 14–13 +1 2
3. MAGYARORSZÁG 1 1 13–14 –1 0
4. Kína 1 1 6–11 –5 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik