NS: Tippeltünk, ők lesznek az olimpiai dobogósok - csütörtök

Vágólapra másolva!
2012.07.26. 00:20
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:
• Már nagyon közel, már alig több mint egy nap, és hivatalosan is megkezdődik Londonban a XXX. nyári olimpia. A sportolók készülnek, s persze a Nemzeti Sport is– Nagy fába vágtuk a fejszénket: megtippeltük a játékok mind a 302 versenyszámának dobogósait. Természetesen játékról van szó, ám mi komolyan vettük: lehet böngészni, lehet vele vitatkozni, lehet vele egyetérteni, ami pedig a magyar küldöttségre vonatkozó végeredményt (8 arany-, 7 ezüst-, és 12 bronzérem) illeti, szurkolhatunk, hogy legalább megközelítőleg olyan jól sikerüljön a londoni olimpia, mint amennyire kollégáink optimisták. Ha kíváncsiak arra, kiktől várjuk a 27 érmet, továbbá arra, hogy ez a „szereplés” hányadik helyet éri az éremtáblázaton, feltétlenül nézzék meg csütörtöki számunkat. Megéri!– Az olimpiai közügy, ezt mindig is tudtuk. Csütörtöki számunkban olvasható összeállításból az is kiderül, hogy sportolók, közéleti személyiségek mit várnak a londoni játékoktól. Csak néhány név ízelítőül: Görbicz Anita, Egervári Sándor, Szuper Levente, Geszti Péter, Koncz Zsuzsa, Harsányi Levente, Várkonyi Andrea. Kiderül, még az is szakít időt az olimpiára, akinek éppen szabadidőből van a legkevesebb– Az olimpiai faluban felvonták a magyar zászlót, felcsendült a Himnusz, szóval immár hivatalosan is ott vagyunk Londonban. A Nemzeti Sport munkatársai helyszíni riportban számolnak be a nap legfontosabb, legérdekesebb történéseiről, sőt egy rég nem látott ismerőssel is összefutottak. Ki ő? Kiderül lapunk csütörtöki számából– A London-sztori folytatódik, ezúttal a biztonság a téma. Meglepő tények, megdöbbentő képek, minden azért, hogy minden sportoló és vendég biztonságban érezhesse magát. A különleges óvintézkedések hátteréről részletek a csütörtöki számban• Hogy az olimpián túl is van (sport)élet, bizonyítja, ezen a héten három klubcsapatunk is pályára lép/lépett az európai labdarúgókupákban. A Debrecen már továbbjutott a BL-ben, csütörtökön pedig a Videoton és a Honvéd az Európa-ligában próbál szerencsét. A Loki sikerében kulcsszerepet játszó Adamo Coulibalyval készített interjú, valamint a Slovan Bratislava és az Anzsi Mahacskala elleni csütörtök esti párharcok minden apró és érdekes részlete a Nemzeti Sportban• A hétvége kiemelkedő hazai eseménye a Formula–1-es Magyar Nagydíj. Ebben az évben rendkívül izgalmas, kiélezett a küzdelem, s bizonyára a Hungaroringen sem lesz ez másként. A Nemzeti Sport csütörtöki számában négyoldalas összeállítással hangolunk a futamra. Minden, amit a pilótákról tudni érdemes, interjú Romain Grosjeannal, a Lotus versenyzőjével, bepillantunk a kulisszák mögé, oda, ahol csak a kivételezettek járhatnak, és persze a hétvége teljes programját is megtalálhatják a Nemzeti Sport csütörtöki számában
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik