London 2012: sosem volt még ilyen, női zászlóvivő az oroszoknál

Vágólapra másolva!
2012.07.10. 14:08
null
Kiérdemelte: Sarapova az első nő és az első teniszező aki megnyitón viheti az orosz zászlót (Fotó: Reuters)

Az Orosz Olimpiai Bizottság kedden hivatalosan is megerősítette: a teniszező Marija Sarapova viszi a zászlót a londoni ötkarikás játékok nyitóünnepségén.

„Sarapova érdemelte ki legjobban ezt a megtiszteltetést, miután júniusban a negyedik Grand Slam-tornáját is megnyerte – ő lesz a zászlóvivőnk” – jelentette be Alekszandr Zsukov, az Orosz Olimpiai Bizottság első embere.

Érdekesség, hogy sem a független Oroszország, sem a Szovjetunió ötkarikás történetében nem volt még női zászlóvivő, és teniszező sem vihette soha a lobogót olimpiai megnyitón.

„Óriási megtiszteltetés ez számomra, pláne, hogy ez lesz az első olimpiám. Két hétig egy szót se szólhattam róla, és nem vagyok valami jó titoktartó!” – írta saját hivatalos honlapján Sarapova. Az orosz teniszklasszis 2004-ben nem tudta kvalifikálni magát a játékokra, míg a 2008-as olimpiát sérülés miatt hagyta ki.

Az oroszok huszonöt aranyérmet várnak a hivatalos célkitűzés szerint 436 tagú olimpiai küldöttségüktől, céljuk az Egyesült Államok és Kína után a harmadik hely megszerzése az éremtáblázaton.

A SZOVJET ÉS OROSZ ZÁSZLÓVIVŐK A NYÁRI OLIMPIÁKON
2012 Marija Sarapova teniszező
2008 Andrej Kirilenko kosárlabdázó
2004 Alekszandr Popov úszó
2000 Andrej Lavrov kézilabdázó
1996 Alekszandr Karelin birkózó
1992 Alekszandr Karelin birkózó
1988 Alekszandr Karelin birkózó
1980 Nyikolaj Balbosin birkózó
1976 Vaszilij Alekszejev súlyemelő
1972 Alekszandr Medved birkózó
1968 Leonyid Zsabotyinszkij súlyemelő
1964 Jurij Vlaszov súlyemelő
1960 Jurij Vlaszov súlyemelő
1956 Alekszej Medvegyev súlyemelő
1952 Jakov Kucenko súlyemelő

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik