London 2012: áttörés, a szaúdiaknál is lesz női versenyző a csapatban

Vágólapra másolva!
2012.07.12. 13:19
Utolsó országként Szaúd-Arábia is hivatalosan tudatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal: két női sportolót is nevez a londoni nyári olimpiára. Ez az első eset, hogy a konzervatív muszlim állam engedélyezi sportolónők részvételét az olimpián – így a játékokra nevezett összes küldöttségben lesznek nők is.

A NOB és a Szaúdi Olimpiai Bizottság hosszas tárgyalások után egyezett meg: az arab ország egy cselgáncsozót (Vodzsan Sahrkani) és egy futót (Szarah Attar) küld Londonba. A szaúdiakon kívül először küld női olimpikonokat Brunei és Katar – sőt, a katariak zászlóvivőként is nőt neveztek meg a NOB igen kellemes meglepetésére.zászlóvivőként is nőt neveztek meg a NOB igen kellemes meglepetésére.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik