Új királynő K–1-ben: Kozák Danuta olimpiai bajnok

Vágólapra másolva!
2012.08.09. 10:25
null
Kozák Danuta megnyerte a döntőt (Fotók: Szabó Miklós)
A londoni olimpián kajak-kenuban a tegnapi két aranyérem után ma újabb három számban voltunk érdekeltek az Eton Dorney-i pályán. Elsőként a férfi kajak négyesnek szurkolhattunk – a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású egységünk ezüstérmet szerzett. Női K–1 500 méteren új királynőt koronáztak Kozák Danuta személyében. A Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa páros viszont ezúttal kikapott a németektől, ezzel ezüstérmes lett.

NŐI K–1500 MÉTER – KOZÁK DANUTA AZ ÚJ KIRÁLYNŐ

A címvédő Inna Oszipenko-Radomszka rajtolt a legjobban, Kozák Danuta rajtja egy kicsit lassabb volt, és a táv első felében a második helyen haladt. Az már fél távnál látszott, hogy kettejük közül kerül ki az aranyérmes.

 

NÉVJEGY
Kozák Danuta
Született: 1987. január 11., Budapest
Magasság, súly: 168 cm, 62 kg
Egyesület: Domino-Honvéd
Edző: Csipes Ferenc
Versenyszám: K–1 500, K–4 500
Olimpiai részvétel: 2008 (2. K–4 500), 2012 (1. K–1 500, 1. K–4 500)
Legjobb eredmények:
Olimpia: 2x1. (2012 K–1 500, K–4 500)
Világbajnokság: 5x1. (2009 K–2 500, K–4 500; 2010 K–2 500; 2011 K–2 200, K–4 500)
Európa-bajnokság: 7x1. (2007 K–2 1000; 2008 K–4 200, K–2 500; 2009 K–2 500; 2010 K–1 500; 2011 K–1 500, K–2200

Kozák 250 után robbantott, növelte a csapásszámot, otthagyta a mezőnyt és megnyerte a hetedik magyar aranyérmet Londonban!

Oszipenko-Radomszka lett a második és a második legjobb idővel döntőbe jutó dél-afrikai Bridgitte Hartley a harmadik.

Ami az úszásban a 100 méter gyors, atlétikában a 100 méteres síkfutás, az női kajakban a K–1500 méter. Ez az a szám, amelyet mindenki szeretne megnyerni, amiért a legnagyobb harc folyik a válogatókon.

„Az elmúlt években folyamatosan tudtam előrelépni, fokról fokra fejlődtem, úgy készülök, hogy csütörtökön felteszem a koronát pályafutásomnak erre az időszakára” – nyilatkozta a verseny előtt Kozák Danuta. Magyarország kétszer, 1996-ban Kőbán Rita, 2004-ben Janics Natasa révén tudott nyerni ebben a számban, amelynek legeredményesebb versenyzője két arannyal és egy ezüsttel Birgit Fischer. Ma új királynő született – Kozák megkoronázta pályafutását.

Az olimpiai bajnok Kozák Danuta az aranyéremmel
Az olimpiai bajnok Kozák Danuta az aranyéremmel

„Még nem hiszem el. Annyira jó versenyzés volt, nem figyeltem semmire, nem láttam az ukrán lányt sem, csak nyomtam. Aztán a célvonalban oldalra néztem, és nem volt senki a környéken, ez hihetetlen” – mondta a futam után tegnapi négyes sikerrel immár kétszeres olimpiai bajnok Kozák a Magyar Rádiónak.

„A rajt előtt picit bepánikoltam, de próbáltam jó, pozitív dolgokra gondolni, mondjuk a négyes győzelmére. Különben annyira izgatott voltam, hogy reggel fél négykor keltem fel, és hatig a négyessel foglalkoztam, csak utána gondoltam rá, hogy nekem még ma is van fontos feladatom. A rajtom nem szokott túl jól sikerülni, ezt sem éreztem annak, igaz, volt már rosszabb is – mondta már a Nemzeti Sportnak Kozák. – A futam közben nem néztem semerre, mentem a magam tempóját. Nem zavart volna, ha látom, hogy fél távnál előttem is mennek, mert nekem a második felem az erősebb. Csipes Feri, az edzőm mondta: ha a közepén ott tudok lenni, akkor a vége az enyém. Sok fogadalmam volt, mi lesz, mit csinálok akkor, ha olimpiai bajnok leszek, de mindent elfelejtettem. A magyar válogató azért valóban keményebb volt, ott a mezőnyben mindenkinek volt nagy címe, nem is nyertem ekkora előnnyel.”

A kajakos klasszis arra a kérdésre, hogy 250 méternél az ukrán még egy másodperccel vezetett, így reagált: „Úgy látszik, nagyon erősen kezdett az ukrán, de ez nem 200 méteres verseny, itt a cél a lényeg.”

Ezúttal ezüstérem jutott Janics Natasa és Kovács Katalin egységének
Ezúttal ezüstérem jutott Janics Natasa és Kovács Katalin egységének

 

NŐI K–2, 500 MÉTER – A KOVÁCS, DOUCHEV-JANICS PÁROS KIKAPOTT A NÉMETEKTŐL, DE MEGVAN AZ EZÜST

A Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa alkotta párosunk remekül kezdett, de a németek még nálunk is jobban. Fél távnál német, magyar volt a sorrend az élen, és a folytatásban a németek sajnos növelni tudták előnyüket.

A hajrában mi már csak az ezüstért voltunk harcban, és azt sikerült is megszereznünk a lengyel hajó előtt, győzött a Franziska Weber, Tina Dietze német kettős.

A kétszeres olimpiai bajnok Kovács, Douchev-Janics páros először kapott ki világversenyen, mióta együtt lapátolnak.

„Tudom, hogy nem rossz a második hely, de azért jut el a céljaihoz az ember, mert mindig a legjobbat akarja kihozni magából, és ha van rá sansza, akkor csalódást okoz, ha nem sikerül. Jól mentek a németek, de egy kicsit azt éreztem, nem tudtuk kihozni magunkból, ami bennünk van. Nem volt jó pályánk. Nagyon örültem a tegnapi négyes győzelemnek, de azt már lezártam, és most nem tudok mással foglalkozni, csak a mai foglalkoztat” – mondta Kovács Katalin a verseny után a Magyar Rádiónak.

„Nem tudom, hogy mi volt a hiba, higgadtan át kell nézni a versenyünket, amit most mondanék az nem lenne reális. Sajnos a németek nagyon meggyőzőek voltak, pedig az utolsó percig küzdöttünk” – mondta Kovács már a Nemzeti Sportnak .

„Nem pozitív az eredmény, mert kikaptunk, de sok mindenen átmentünk ebben az évben. Így alulmaradni azonban nem szégyen. Nem égett ma az a láng bennem. A két német lány nem nyert tegnap sem, és talán jobban akarták ezt, mint mi. Nem nagyon szabad visszanéznem erre a versenyre, mert még van egy számom, aztán majd szombaton ünneplünk” – tette hozzá Douchev-Janics Natasa.

A Kammerer Zoltán vezette férfi négyes bravúros ezüstérmet szerzett
A Kammerer Zoltán vezette férfi négyes bravúros ezüstérmet szerzett

FÉRFI K–4 1000 MÉTER – EZÜSTÉRMES A MAGYAR HAJÓ

Napfényes idő, szélcsend, tükörsima víz – ideális körülmények fogadták a versenyzőket az Eton Dorney-i pályán a mai kajak-kenu döntők előtt. A finálék a férfi C–2 1000 méteres számmal kezdődtek, amelyet a németek nyertek meg a fehéroroszok és az oroszok előtt.

A következő számban, férfi K–4-ben a négyes pályán eveztek a mieink. Az első rajt nem sikerült, a mi hajónk előbb indult, így visszalőtték a hajókat. Szerencsére itt nincs egyből kizárás, mint atlétikában vagy úszásban.A második rajt már jó volt. Az ausztrálok kapták el a legjobban, a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel egység egy kicsit talán beragadt, de minimális volt a hátrányunk.

250-nél az ausztrálok mögött a második helyen álltunk, és ez volt a helyzet fél távnál is, de közben nagyon feljöttek a szlovákok is. A németek meglepetésre lemaradtak.

A hajrát a harmadik helyen kezdtük a vb-ezüstérmes ausztrálok és a szlovákok mögött. A végén az elfáradó szlovákokat könnyedén előztük meg, és ezüstrémet szereztünk az ausztrálok mögött, a harmadik helyre pedig a csehek jöttek be.

Kammererék futam utáni értékelését, illetve edzőjük, Fábiánné Rozsnyói Katalin értékelését itt olvashatja!

A mai döntők után hét arannyal, négy ezüsttel és három bronzzal áll a magyar olimpiai küldöttség.

A négyes a dobogón örült az olimpiai ezüstéremnek
A négyes a dobogón örült az olimpiai ezüstéremnek

 

EREDMÉNYEK

OLIMPIA 2012
NŐI K–2, 500 M
1. Németország 1:42.213
2. Magyarország (Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa) 1:43.278
3. Lengyelország 1:44.000
4. Kína 1:44.136
5. Ausztria 1:44.785
7. Portugália 1:44.924
6. Új-Zéland 1:46.290
8. Szerbia 1:48.941
OLIMPIA 2012
NŐI K–1, 500 M
1. Kozák Danuta (magyar) 1:51.456
2. Inna Oszipenko-Radomszka (ukrán) 1:52.685
3. Bridgitte Hartley (dél-afrikai) 1:52.923
4. Sofia Paldanius (svéd) 1:53.197
5. Josefa Idem (olasz) 1:53.223
6. Rachel Cawthorn (brit) 1:53.345
7. Henriette Hansen (dán) 1:54.110
8. Anne Rikala (finn) 1:54.333
OLIMPIA 2012
FÉRFI K–4, 1000 M
1. Ausztrália 2:55.085
2. Magyarország (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel) 2:55.699
3. Csehország 2:55.850
4. Németország 2:56.172
5. Dánia 2:56.542
6. Szlovákia 2:56.771
7. Oroszország 2:57.375
8. Románia 2:58.223
OLIMPIA 2012
FÉRFI C–2, 1000 M
1. Németország 3:33.804
2. Fehéroroszország 3:35.206
3. Oroszország 3:36.414
4. Azerbajdzsán 3:37.219
5. Csehország 3:37.601
6. Kuba 3:42.357
7. Románia 3:43.005
8. Kína 3:48.930
ESÉLYESEK, EDDIGI GYŐZTESEK, NYILATKOZATOK – ELŐZMÉNYEK

FÉRFI K–4 1000 MÉTER

Férfi K–4 1000 méteren a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel egységnek szurkolhatunk. A fiúk kedden az előfutamukból egyből a döntőbe jutottak, ráadásul jobb idővel, mint a szintén egyből továbbjutó szlovákok. Északi szomszédaink négy éve ezüstérmet nyertek ebben a számban, rajtuk kívül a németekre és a középdöntőből legjobb idővel továbbjutó ausztrálokra is érdemes lesz odafigyelnünk.

Itthon – mint a négyesek esetében általában mindig – az idén is különböző viták előzték meg a hajó összeállítását (a négyest felkészítő Fábiánné Rozsnyói Katalinnak volt is egy emlékezetes nyilatkozata ezzel kapcsolatban), de a fiúk az előfutamban bizonyították, nem véletlenül vannak ott Londonban. Ráadásul edzőjük, Fábiánné garanciát jelenthet a sikeres szereplésre, még akkor is ha eddig az olimpiákon jobbára hölgyversenyzői szállították az érmeket. Az edzőnőnek egyébként ez a négyes jelenti a hattyúdalt, ugyanis korábbi ígérete szerint az olimpia után befejezi edzői pályafutását.

Ebben a számban Magyarország 1988-ban (Gyulay Zsolt, Csipes Ferenc, Hódosi Sándor, Ábrahám Attila), 2000-ben (Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor) és ugyanabban az összeállításban 2004-ben nyert olimpiai aranyérmet. Az utolsó aranynégyesünkből Kammerer Zoltán most is ott lapátol a hajóban.

NŐI K–1500 MÉTER

Ami az úszásban a 100 méter gyors, atlétikában a 100 méteres síkfutás, az női kajakban a K–1500 méter. Ez az a szám, amelyet mindenki szeretne megnyerni, amiért a legnagyobb harc folyik a válogatókon.

„Az elmúlt években folyamatosan tudtam előrelépni, fokról fokra fejlődtem, úgy készülök, hogy csütörtökön felteszem a koronát pályafutásomnak erre az időszakára” – nyilatkozta a verseny kapcsán Kozák Danuta. Magyarország kétszer, 1996-ban Kőbán Rita, 2004-ben Janics Natasa révén tudott nyerni ebben a számban, amelynek legeredményesebb versenyzője két arannyal és egy ezüsttel Birgit Fischer.

A mostani mezőnyben két olimpiai bajnok lesz, a Sydenyben győztes, már 47 éves olasz Josefa Idem és a címvédő Inna Oszipenko-Radomszka személyében. Rajtuk kívül a dél-afrikai Bridgitte Hartley is veszélyes lehet Kozákra, aki a magyar mögött a második legjobb idővel jutott be a döntőbe. A negyedik nagy rivális a négy éve bronzérmes német Katrin-Wagner Augustin lehetett volna, de ő nagy meglepetésre nem jutott be a fináléba.

NŐI K–2, 500 MÉTER

Az Athénban és Pekingben is győztes Kovács, Douchev-Janics kettős is – ismét – esélyes. Páratlan teljesítmény lenne, ha sikerülne újból nyernie az 500 méteres versenyben, az olimpiák történetében ugyanis még egyetlen páros vagy négyes egység sem tudott triplázni ugyanabban az összeállításban. Janics és – a négyessel Kozákhoz hasonlóan friss bajnok – Kovács egyformán pályafutása negyedik ötkarikás aranyát gyűjtheti be.

A mieink második idővel jutottak döntőbe a nagy rivális, a Franziska Weber, Tina Dietze alkotta német egység mögött, igaz, mindössze hét századdal kaptak ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik