Az ösztönös Vajda Attila ma már tudatos

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2012.07.19. 11:06
null
Vajda Attila ismeri a győzelemhez vezető utat (Fotó: NS-archív)
Ha meggyőző sportembert akarnak látni, keressék Vajda Attilát. A kenu egyes ezer méterének ötkarikás címvédője ugyanis tényleg lenyűgöző: ahogyan a fizikai és mentális felkészüléséről vagy épp az ellenfelekről beszél, meg arról, mire számít majd az olimpián, minden szavából süt a tökéletes magabiztosság és a totális felkészültség.

„Tapasztaltabb, tudatosabb – így megy ez, ahogy egyre idősebb vagyok” – válaszolta az egyszeres olimpiai- és kétszeres világbajnok kenus, Vajda Attila a Nemzeti Sportnak arra a felvetésére, miszerint edzője, Vécsi Viktor azt mondta róla, hogy érettebb lett.

„Korábban inkább ösztönből éreztem, mit érdemes csinálnom, mi az, ami használ, mi az, ami kevésbé, de most már azt is tudom, mi miért jó nekem. Hogy miért számít, hogy mit eszem, hogyan táplálkozom, hogy milyen időjáráshoz milyen bemelegítésre van szükség, miért kell esőben, szélben úgy evezni, ahogy, meg egyáltalán, mi az a munka, amiből a legtöbbet profitálhatok.”

VÉCSI: IGAZI VERSENYZŐTÍPUS
„Mentálisan nagyon erős, nyugodt, hiába van már csak három hét az olimpia kenuversenyeiig, egyáltalán nem látom rajta, hogy izgulna – mondta Vécsi Viktor versenyzőjéről. –Igazi versenyzőtípus, aki még akkor is győzni akar, ha csak pingpongozunk két edzés között. Hát még ha az olimpiáról és a címvédésről van szó!”

Vajda úgy véli: az időközben megszerzett rutin, valamint a tudatos munka eredménye mindez.

„Viktorral rengeteget dolgozunk azon, mit tudnánk másképp, jobban csinálni, mit tudnánk beépíteni az edzésmunkába. A kenuzás nagyon összetett sport, és rengeteg mindent lehet hasznosítani a TRX-től akár a speedfitneszig, bár utóbbit éppenséggel még nem próbáltuk. Vagy mondok mást: telente, amíg nem lehet a vízre menni ugye, sokat úszom, és mivel nekem négy percen át kell nagyon jónak lennem, onnan is azt csipegetjük ki, ami arra szolgál, hogy ez a négy perc működjön igazán. Nagy súlyokat szinte már nem is emelek, inkább a saját testsúlyommal dolgozom.”

Vécsi Viktor és Vajda Attila igencsak összeszokott párost alkotnak, kettőjük közös múltja és munkakapcsolata immár húsz évre tekint vissza.

„Több időt töltöttem vele együtt, mint szegény édesapámmal. Elég rám néznie, hogy tudja, épp hányadán állunk, vagy hogy milyen kedvem van. Persze van, amit megbeszélünk. Neki is van egy edzésnaplója, nekem is egy másik, amelybe beírom, mit csináltam, hogy éreztem, mi volt az eredménye. Így aztán nem mindig ugyanaz szerepel a két naplóban, mert van, amiről ő még azt hiszi, hogy jó, én meg már tudom, hogy nem használ, úgyhogy nem csinálom, de azért ez a sokkal ritkább eset. És arra mindig figyel, hogy mindig változtasson a feladatokon a korábbiakhoz képest, ne csináljam ugyanazt, ne tudjak belefásulni a munkába.”

A szegedi klasszis szerint egy olimpiai aranyérem harminc százalékban test, hetven százalékban fej kérdése. Ahogy kifejtette: „itt már mindenki izmos, mindenki erős, mindenki jól kenuzik – az számít, fejben ki hogy bírja és mennyire felkészült.”

VAJDA ATTILA HAJÓS ELŐMENETELE

VAJDA ATTILA A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN BESZÉL MÉG ARRÓL, HOGY MIÉRT FONTOS A RIVÁLISOKBÓL A LEGAPRÓBB RÉSZÉLETEKKEL IS FELKÉSZÜLNI ELŐRE, ÉS MIBEN HASONLÍT SZÁMÁRA A C-1 1000 M-ES DÖNTŐ EGY VIDEOJÁTÉKHOZ, MILYEN TAKTIKÁVAL KÉSZÜL A LONDONI FINÁLÉRA.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik