Windecker: A rólam festett képnek semmi köze a valósághoz

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2018.09.19. 09:07
null
Windecker József nem haragszik senkire az Újpestnél (Fotó: Török Attila)
A jövőjére fókuszál az Újpesttől zaklatott fél év után továbbálló labdarúgó, Windecker József, akit bántott, hogy a médiában pénzéhes játékosnak állították be.

 

– Beszélhetünk az elmúlt fél évéről?
– Igen, de nem akarok sárdobálásba kezdeni – felelte a 25 éves Windecker József, a görög élvonalbeli Levadiakosz középpályása, aki januárba nem hosszabbította meg júniusban lejáró szerződését az Újpesttel, amiért a klub a második csapathoz küldte, és a visszautasított ajánlat részleteit is nyilvánosságra hozta.

NO COMMENT
Windecker József nyilatkozatával kapcsolatban az Újpest FC álláspontjára is kíváncsiak voltunk, ám a lila-fehér klub a megkeresésünkre azt válaszolta, hogy nem akar reagálni a futballista szavaira.

– Mi történt januárban?
– Az Újpest szerződést akart velem hosszabbítani, de akkorra már eldöntöttem, szeretném külföldön folytatni. Nem írtam alá a papírt, a klub pedig úgy reagált, ahogy. Tisztában voltam vele, aki nem hosszabbít szerződést, gyakran elveszíti a szakmai stáb bizalmát. Tudtam, ezzel a döntéssel partvonalon kívülre kerülhetek.

– Szakmailag érthetőnek tartja a döntést? Ön szerepeltetne olyan labdarúgót, akiről tudja, hogy hamarosan továbbáll?

– Innen is nézhetjük, másfelől, ha hároméves szerződést írunk alá, nem két és fél évig számítok a klub játékosának. Ha tudják, hogy a nyáron elmegyek, nyugodtan kereshetnek más játékost a posztomra, azon sem lepődöm meg, ha kevesebb lehetőséget kapok, de itt nem erről volt szó, hanem arról, hogy egyik pillanatról a másikra körön kívülre kerültem. Ezt az ügyet másként is lehetett volna rendezni. Nem gondoltam volna, hogy olyan képet festenek rólam a médiában, amelynek semmi köze a valósághoz.

– Az bántotta, hogy nyilvánosságra került, kétmillió forintos alapfizetést utasított vissza, és emiatt sokan pénzéhes futballistának bélyegezték?

– Többek között. Szerintem nem kell bántani azt a magyar labdarúgót, aki azért mond nemet a klubja ajánlatára, mert ambíciói vannak. Sajnos sok ember azonnal ítélkezik, a többség januárban is csak annyit látott az egészből, hogy nem írtam alá a szerződést, mert kevésnek tartottam a havi egymillió forintos fizetést. Abba senki sem gondolt bele, hogy álmaim vannak, és szeretnék erősebb külföldi bajnokságban futballozni. Aztán miután szerződtetett a Levadiakosz, hirtelen mindenki sok sikert kívánt. Az emberek többségét könnyű befolyásolni, és az ajánlat nyilvánosságra hozásával ezt ki is használták.

– Bántotta, hogy az eset után nem nyilatkozhatott?
– Akkor sem akartam volna besározni az Újpestet, ha nem tesznek lakatot a számra. Csak annyit mondtam volna, hogy a külföldi ambícióm miatt nem hosszabbítottam. Akadtak olyan időszakok, amikor nehezebben viseltem a hallgatást, de inkább arra figyeltem, hogy szinten tartsam magam, és megfeleljek a teszteken, amikor majd az esetleges orvosi vizsgálatra vagy próbajátékra kell utaznom.

– Sohasem bizonytalanodott el? Nem gondolt arra, hogy vissza- megy az irodába, és aláírja a papírokat, csak ismét játszhasson?
– Elég makacs vagyok ahhoz, hogy ez ne történjen meg.

– Tudott edzeni a második csapattal?
– Igen, s emellett különmunkát végeztem. Sokan segítettek azokban a hónapokban, aminek meglett az eredménye: miután aláírtam a Levadiakoszhoz, a második legjobb eredményt produkáltam a futóteszteken – fél év kihagyás után.

– A télen már hallott a külföldi lehetőségről, vagy kockáztatott?
– Már januárban is voltak érdeklődők, de rizikó is volt a döntésben. A nyáron aztán több klubtól kerestek, ám a lehetőség vagy elúszott, vagy én mondtam nemet az ajánlatra.

– Elbúcsúzott a volt csapattársaktól?
– Persze, mindenkitől elköszöntem, elvégre ők semmiről sem tehetnek. Nebojsa Vignjevicsre sem haragszom, nem várhattam tőle, hogy egyetlen játékos miatt szembe menjen a klubbal. Sokat köszönhetek neki. Tényleg csak a szépre szeretnék emlékezni.

– Pedig úgy is érezhetné, hogy az Újpest fél évet elvett a karrierjéből. Mitől lenne jobb az életem, ha most nyilatkozatháborúba kezdenék az Újpesttel?
– Nem akarok ezzel foglalkozni, szeretnék a jövőre fókuszálni. Jól érzem magam Görögországban, noha egy sérülés beárnyékolja az idény kezdetét.

– Mi történt?
– Az utolsó, a Panathinaikosz elleni felkészülési mérkőzésen megrúgták a térdemet, az alatta futó inak meghúzódtak. Emiatt hosszabb pihenő várt rám, elég makacs sérülés. Szerencsére már a felépülés vége felé járok.

– Mennyire érezte a meccshiányt az edzőmérkőzéseken, illetve az egymás elleni játékban?

– Szerencsére nem látszott meg a teljesítményemen. A hat felkészülési mérkőzésből ötször a kezdőben kaptam lehetőséget, és vezetőedzőnk, Aposztolosz Manciosz is alapemberként számolt velem. Az edzőmeccseken jól teljesítettem, úgy éreztem, a szakmai stáb bízik bennem, és a főpróbán, a Panathinaikosz ellen azt a csapatot küldték pályára, amely az első fordulóban, az Olympiakosz ellen kezdett volna. Sajnos, a második félidőben az említett sérülés miatt le kellett cserélni. Az ilyesmi sohasem jön jókor, de új játékosként különösen fontos lett volna, hogy tétmeccsen is bizonyíthassak, ráadásul éppen az Olympiakosz ellen. De nem tudok mit tenni, ilyen a futball. Sok pofont kaptam már, de az élsport a nehézségek leküzdéséről szól. Görögországban még többet kell majd letennem az asztalra, mint a magyar élvonalban, de eddig is vállaltam a harcot, és most sem hátrálok meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik