Videó: Lang Ádám mellett igen szép „nagyhalált” mutattak be

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.12.02. 21:23
Nem hozott gólt az Omonia–APOEL örökrangadó a ciprusi labdarúgó-bajnokság hétfői játéknapján. Lang Ádám végigjátszotta a mérkőzést a pályaválasztóknál – és kétszer is az események középpontjába került.

Először a mérkőzés első perceiben, amikor egy beívelt labdáért hadakozva kézzel-lábbal összeakadt Vujadin Szaviccsal – ekkor még nem ítéltek tizenegyest ellene.

EZT MÉG NEM ADTÁK MEG

A 85. percben viszont már jött a büntető, részben alighanem azért, mert Lang apró, de tagadhatatlan karmozdulatát a vendégek támadója, Musza el-Tamari – némi fáziskéséssel – látványosan „lereagálta”.

A hazai közönségnek nem tetszett az ítélet, a játék hét percig állt, és a kényszerszünet nem használt Tomás De Vincentinek: az argentin ítélet-végrehajtó a kapu fölé „panenkázta” a labdát.

EZT MÁR MEGADTÁK

Az Omonia (22 pont) a második, a Thomas Doll irányította APOEL (18) a harmadik helyen áll a bajnokságban; vezet az Anorthoszisz (24).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik