Vida Máté szerint élete egyik legjobb döntését hozta a dunaszerdahelyi szerződéssel (Fotó: Tumbász Hédi)

 

– Tudja, melyik csapat áll a cseh bajnokság élén?
– A Slavia Praha – válaszolta a Nemzeti Sportnak Vida Máté, a DAC 23 esztendős, hatszoros magyar válogatott középpályása.

– A Slavia Praha, amely…
– …bocsásson meg, de nincs értelme erről beszélni. Olvastam én is, hogy a cseh listavezető szerződtetne a nyáron, ugyanakkor senkivel, legfőképp a dunaszerdahelyiekkel szemben nem lenne korrekt, ha most azt boncolgatnám, hogyan alakulhat a pályafutásom a nyártól. A DAC játékosa vagyok, és jelenleg csak az hajt, hogy szombaton legyőzzük a Nagyszombatot. Na, ez az a válasz, amelytől egyikünk sem lett okosabb, ugye?

– Nem, de tiszteletre méltó a hozzáállása.
– Jó érzéssel tölti el az embert, ha innen-onnan arról hall, hogy Bajnokok Ligája-résztvevő együttes szeretné a soraiban tudni, ám konkrétum nincs ez ügyben, velem legalábbis senki sem tárgyalt. Amíg nem keresnek meg, minek morfondírozzak azon, hogy mi lesz, ha?

– Abban egyetértünk, hogy előrelépést jelentene a váltás?
– Láttam a Slaviát a BL-ben, a Barcelona és az Internazionale ellen is szerzett pontot, és nyilván az sem a véletlen műve, hogy fölényesen vezeti hazája bajnokságát. Tehát igen, ha úgy adódik, hogy Prágába igazolok, elmondhatnám magamról, hogy megint léptem egyet előre. Azt azonban nem árt megint leszögezni, hogy ajánlatot nem tettek értem, ráadásul az átigazolási piac zárva tart. És akkor még nem szóltam arról, hogy jó sorom van Dunaszerdahelyen, ha jönne is megkeresés, ezerszer átgondolnám, menjek-e vagy ne.

– Ezek szerint jól döntött, amikor másfél évvel ezelőtt elkötelezte magát a DAC-hoz.
– Életem egyik legjobb döntése volt! Annyira jó, mint amikor gyerekfejjel a Soltvadkertből a Vasashoz igazoltam. Sajnos az Angyalföldön eltöltött évtized szomorú véget ért, hiszen a 2017–2018-as idényt kieső helyen zártuk. Mivel akkoriban kilátástalannak tűnt a folytatás, a legjobbkor kerestek meg Dunaszerdahelyről – hozzáteszem, már akkor érdeklődtek irántam, amikor még harcban álltunk a bennmaradásért. Hívtak más magyar csapatok is, sőt más országból is, volt olyan klub, amely jobb anyagi feltételeket kínált, mint a DAC, mégis mellette tettem le a voksomat. Hittem abban, hogy itt újra felépíthetem magam, és eljuthatok arra a szintre, hogy meghívjanak a válogatottba. Hála az égnek, sikerült. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy hosszasan beszélhetnék arról, mit jelent ebben a csapatban, ebben a városban futballozni, de az igazság az, hogy erről nem beszélni kell – ezt tapasztalni kell.

– Ami azt illeti, volt ideje rá, a legtöbbet foglalkoztatott játékosok között van.

– Ez így van. Noha pontosan nem tudom, hánynál tartok, a hatvanat meghaladhatja az eddigi tétmeccseim száma a DAC-ban.

– Szombaton a hatvanötödik fellépése következik.
– Amely – és ezt viszont tudom – az ötvenedik bajnoki mérkőzésem lesz. Ez szerintem nagy szó. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljutok idáig. Arra különösen büszke vagyok, hogy az eddigi negyvenkilencből csak négyszer nem voltam kezdő, sőt a legtöbb találkozón az első perctől az utolsóig a pályán voltam. Sokat köszönhetek az edzőimnek, mert folyamatosan bíztak bennem. A teljesítményemre általában nem lehetett panasz, de kár lenne tagadni, akadtak gyengébb meccseim is – a következő hétvégén mégis lehetőséget adtak nekem. Mindent megtettem, hogy éljek a bizalmukkal.

– Honnan nézzük a DAC eddigi tavaszi szereplését? Onnan, hogy a három bajnokiból egyen sem találtak legyőzőre, vagy onnan, hogy egyiket sem nyerték meg?
– Felemás a kép. Volt, amikor győzelmet érdemeltünk volna, de be kellett érnünk döntetlennel, máskor jobb volt az ellenfelünk, így örülhettünk az egy pontnak is. A legutóbbi, a tabellán éppen előttünk álló Zsolna otthonában mutatott játékunkra már lehet alapozni, szerintem mostanra összeállt a csapat. Nem árt tudni, a télen jelentős változás volt a keretben, Németh Krisztiánnal és Schäfer Andrással az élen sok jó futballista érkezett, a beilleszkedésük értelemszerűen nem ment egyik napról a másikra.

– Ha szombaton, az alapszakasz utolsó fordulójában önöknek kedvezően alakulnak az eredmények, az éllovas Slovannal szemben akkor is tizenegy pont hátrányban vágnak neki a rájátszásnak. Lát bármi reményt a bajnoki cím elhódítására?
– Hogy őszinte legyek, távolinak tűnik a dobogó felső foka. Mind a tíz meccsünket meg kellene nyernünk ahhoz, hogy egyáltalán aranyközelbe kerüljünk. Természetesen nem adjuk fel, megpróbáljuk a lehetetlent. Aki magára ölti a DAC mezét, nem teheti meg, hogy nem ad bele apait-anyait.

– Nézzük másképpen: mire van nagyobb esély, a Dunaszerdahely első helyére  vagy arra, hogy a magyar válogatott kivívja az Európa-bajnoki részvétel jogát?
– Utóbbira! Bizakodva várom a pótselejtezőt, hiszek abban, hogy elérjük célunkat. Valami azt súgja, a DAC szurkolói is kiegyeznének azzal, ha a csapat ezüstérmet szerezne a bajnokságban, a nemzeti együttes pedig kijutna az Eb-re. Most mondhatnám, hogy a szófiai összecsapás még odébb van, ezért ma még nem foglalkozom vele, csakhogy ez nem igaz. Mindennap eszembe jut az a meccs, és mindent elkövetek, hogy amikor kell, a legjobb állapotban legyek. Már ha kapok meghívót…

– Abból kiindulva, hogy a válogatott legutóbbi négy mérkőzéséből hármat végigjátszott, Marco Rossi listáján alighanem szerepel majd a neve.
– Ezt sohasem lehet tudni. A válogatottba is úgy térhettem vissza három év elteltével, hogy a Horvátország és Azerbajdzsán elleni selejtezőre kijelölt keretben először nem kaptam helyet, ám sérülések miatt előléphettem a tartaléksorból. Jóformán a semmiből kerültem be, szerencsére megragadtam. Sajnos az őszi meccsek többsége a csapat szemszögéből nézve nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna, de talán bizonyítottam, hogy lehet rám számítani.

– Milyen forgatókönyvet álmodott meg március végére?
– Merészet. Első lépésben nyerünk Bulgáriában, aztán idehaza, hetvenezer drukker előtt legyőzzük Romániát. Marco Rossi úgy nyilatkozott, ha teljesül a vágyunk, és két mérkőzést játszhatunk, az első lesz a nehezebb – egyetértek. Ámbár arra ügyelni kell, hogy ne pörögjünk túl, mert ha szüntelen azon rágódunk, mi vár ránk a bolgárok ellen, annak nem lesz jó vége. A recept szerintem egyszerű: mindennap profin, a futballra fókuszálva kell készülni, mert csak így állhatunk készen a legnehezebb feladatra.

– Bulgária legyőzése esetén tényleg szívesebben játszana Románia ellen, mint Izlanddal?
– Mit tegyek, kedvelem a felfokozott hangulatú csatákat! Nagyon jó volt szerdán a másodosztályú Poprád elleni Szlovák Kupa-negyeddöntőben is játszani, s a végén továbbjutásnak örülni, de nincs annál felemelőbb érzés, mint amikor a tettek mezejére lépsz, és megmutatod, mit tudsz. S ha az élet-halál harcból győztesen kerülsz ki, azt sohasem feleded.