Váratlan lehetőség – magyar vezetőedző az osztrák csapatnál

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2019.04.11. 16:44
null
Doma Ernő maga is meglepődött azon, hogy hirtelen vezetőedzővé léphetett elő (Fotó: berndspeta.at)
Ritkán számolhatunk be olyan hírről, hogy tőlünk nyugatabbra magyar vezetőedzőt neveznek ki profi labdarúgócsapatnál. Igaz, hogy nem élvonalról, hanem az osztrák másodosztályról van szó, és még csak három meccsen irányíthatott, de így is nagy szó, hogy az osztrák 2. Ligában 3. helyen álló Blau-Weiss Linznek magyar vezetőedzője van: Doma Ernő. Külföldi tapasztalatok sorozatunkban ezúttal a 44 éves szakemberrel beszélgettünk.

 


– Hogyan lesz egy magyar trénerből vezetőedző Ausztriában? Meglepte a kinevezés?
– 2000-től több mint tizennégy éven át futballoztam Ausztriában, és itt is kezdtem el edzősködni. Aztán Pápán dolgoztam Tóth Bálint mellett másodedzőként, majd visszatértem Ausztriába, s ezt az idényt már az eddigi vezetőedzőnk, Thomas Sageder segítőjeként kezdtem el a Blau-Weiss Linznél – mesélte a Nemzeti Sport Online-nak Doma Ernő, aki egykor a Vasasban kezdett el futballozni. – A kinevezés meglepett, mert nem számítottam arra, hogy a vezetőedzőnk távozik, aminek elsősorban privát okai voltak – persze a csapat gyengébb szereplése is közrejátszott ebben. Így az Amstetten elleni bajnoki meccset megelőzően csak egy napom volt felkészíteni a csapatot. A megbízatásom a nyárig szól.

– Az első bajnokiján kikaptak kettő-nullára, azóta két mérkőzésen összesen négy pontot szereztek. Legutóbb idegenben győzték le kettő-nullára a Floridsdorfer AC-t, ezzel sikerült lezárni egy hatmeccses, öt vereséget számláló nyeretlenségi sorozatot, és a harmadik helyen áll a csapat a tabellán. Mik a célok a klubnál?
– Az idény előtt azt tűztük ki, hogy a tabella első harmadában szeretnénk végezni, de nem elvárás a csapattal szemben a feljutás, és az első két helyezett, a nagy hagyományokkal bíró, jelenleg második helyen álló Ried és a listavezető Wattens már ellépett tőlünk. Abban a reményben kezdtem el dolgozni, hogy új lendületet tudok adni a csapatnak, remélem, ez sikerült is. Szeretnénk minél magasabbra jutni, de mindig csak a következő meccsre készülök. Sajnos pechszériában vagyunk, ugyanis hat-hét játékosunk is sérüléssel bajlódik, és vannak eltiltottjaink is.

– Magyarországról nem keresték, amióta eljött Pápáról? Edzői szemmel hogyan tudná összehasonlítani a hazai és az osztrák viszonyokat, kint könnyebb boldogulni?
– Régen volt már az a pápai történet, azóta otthon is változtak a viszonyok, mindenhol megvannak a sajátosságok, az összevetésre nem mernék vállalkozni. Magyarországról nem kerestek, viszont úgy gondolom, ezért a lehetőségért megdolgoztam, nagy elismerés, hogy vezetőedző lettem.

– Gondolom, amióta Szabics Imre az osztrák válogatott mellett dolgozik, amúgy sem rossz a magyar szakemberek ausztriai megítélése. De hogyan állnak az osztrákok általában a külföldiekhez?
– Igen, vagyunk néhányan, akik egy ideje már Ausztriában dolgozunk, és úgy gondolom, hogy jó hírük van azoknak a magyar szakembereknek, akik különböző pozíciókban Ausztriában vállaltak szerepet. Összességében nincsenek könnyű helyzetben itt a külföldi szakemberek, mert többségében osztrák edzőket alkalmaznak. A másodosztályban én vagyok az egyetlen külföldi, míg az első osztályban az osztrákok mellett elsősorban német edzők jönnek szóba.

– Hogyan néz ki a játékospolitika egy osztrák másodosztályú élcsapatnál? Mennyire tudnak a saját utánpótlásra támaszkodni, hány légióst foglalkoztatnak, mennyire jellemző, hogy átigazolási díjat is tudnak fizetni egy-egy játékosért? Hány néző előtt játszanak általában?
– Az alacsonyabb osztályú csapatok itt is általában az ingyen igazolható labdarúgókat keresik, de arra volt példa nálunk is a télen, hogy az egyik legjobb játékosunk átigazolási díj ellenében az élvonalba tudott szerződni a város másik csapatához, a LASK-hoz. Olyan külföldi futballistánk, aki nem német ajkú, csak kettő van, egy spanyol és egy brazil. A saját nevelésű fiataljaink az alacsonyabb osztályú második csapatunkban játszanak. Két-három srác edz az első csapatnál, de nekik még időre, türelemre van szükségük. Ami a nézőszámokat illeti, az szerintem hasonló, mint otthon az NB II-ben. Átlagosan hétszáz-nyolcszáz szurkoló előtt játszunk, de a közelebbi csapatok elleni rangadókra kétezren-háromezren is összejönnek.

– A-licences edzőként mik az egyéni céljai? Tervezi-e a pro licencet, ami az élvonal feltétele, egyáltalán Ausztriában képzeli el a hosszú távú jövőt?
– Az osztrák másodosztályban A-licenccel lehetek vezetőedző, persze a pro licencet sem vetettem el, de most van mit csinálnom, és próbálom a lehető legjobban elvégezni a feladatot, amit rám bíztak. Aztán majd meglátjuk, mit hoz a sors…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik