India: Vadócz úgy érzi magát, mintha az NBA-be csöppent volna

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2014.11.17. 08:44
null
Vadócz úgy érzi magát, mintha az NBA-be csöppent volna (Fotó: Action Images, archív)
Gyorsan megismerkedett az indiai Szuperliga világával Vadócz Krisztián negyvenszeres magyar válogatott futballista. Amint arról beszámoltunk, a huszonkilenc esztendős középpályás pénteken repült Indiába, és szombaton, a Northeast United–Pune City (0–0) bajnokin az 57. percben be is állt a vendégcsapatba – addig a világ- és Európa-bajnok David Trezeguet mellett ült a kispadon.

 

„Sokszor edzettem egyedül, de részt vettem a Honvéd edzésein is az ősz folyamán – mondta Vadócz Krisztián. – A Pune City edzője, az olasz Franco Colomba baráti kapcsolatban van Pietro Vierchowoddal, és fel is hívta, hogy megkérdezze, milyen munkát végeztem, milyen állapotban vagyok. Amikor véglegessé vált, hogy megyek, azt mondtam, az sem zavarna, ha negyven órát kellene repülnöm, azaz ne legyenek kételyei, készen állok rá, hogy mérkőzést játsszam. Így, bár hosszú-hosszú órákig repültem India felé, beküldött a második félidőben.”

Vadócz Krisztián a francia Auxerre, a skót Motherwell, a holland Nijmegen, a spanyol Osasuna és a dán Odense játékosa volt eddig, vagyis ez a hatodik ország, ahol légióskodik. Az indiai első osztályban nyolc csapat szerepel, és december kilencedikéig még hat bajnoki vár a csapatra, erre az időszakra szerződött oda a magyar játékos. Az indiai bajnokságról olvasóink többsége talán akkor hallott először, amikor az olasz Alessandro Del Piero Kispest helyett oda igazolt, azért másnak is vonzó ez a világ: a magyar játékos csapattársa a már említett David Trezeguet mellett a 114-szeres görög válogatott Konsztantinosz Kacuranisz (aki háromszor szerepelt Eb-n, sőt 2004-ben meg is nyerte azt, és négy éve, valamint idén is játszott a vb-n), vagy az Arsenal és a Liverpool korábbi játékosa, Jermaine Pennant.

„Kicsit úgy érzem magam, mintha az NBA-be csöppentem volna – mondta Vadócz Krisztián. – Zsinórban három meccset játszunk úgy, hogy közben haza sem megyünk egy hétig. Az első bajnokit a bhutáni határ közelében, Guwahatiban játszottuk, ez kétezer kilométer van Pune városától, majd szerdán Chennai a következő helyszín, ez délen, ezerkétszáz kilométerre található az állomáshelyünktől, majd Goa lesz úticél, ott lépünk pályára szombaton, és csak utána megyünk Pune városába.”

A Chennai–Pune mérkőzést az Eurosport2 szerda délután közvetíti.

A futballista azt mondja, hogy sokkal profibb körülmények között zajlik a futball, mint gondolta volna. A stadionok, a napi munkakörülmények, a klubok működése megközelíti azt a szintet, amelyet Európa nyugati részén megtapasztalt.

„Több lehetőségem is volt, hogy hol folytassam a karrierem, és a jelek szerint az is megvan, télen melyik nyugat-európai klubhoz csatlakozom – tette hozzá Vadócz Krisztián. – Ám addig is jó bajnoki meccseken játszani, miközben egy idegen kultúrát is megismerhetek. Szóval, eddig minden szuper itt, Indiában...”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik