Uruguayi öröm (Penarol Facebook)



Vadócz Krisztiánnak – aki végigjátszotta a mérkőzést, és az első félidőben egy nagy bombával, a másodikban többek között egy sárga lappal hívta fel magára a figyelmet – ez volt az első győzelme az első számú dél-amerikai labdarúgókupában.

A Penarol az 50. percben emberhátrányba került, a győzelmet pedig egy 68. percbeli öngólnak köszönhette – no meg a hajrában némi szerencsének, ahogyan az alábbi összefoglalóból kiderül.


LIBERTADORES-KUPA, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT

Penarol (uruguayi)–Jorge Wilstermann (bolíviai) 1–0
Colo Colo (chilei)–Athletico Paranaense (brazil) 1–0
Mind a négy csapat egy-egy győzelemmel és vereséggel, három-három ponttal áll.