Törökország: magyar gólkirálya lehet az U19-es ligának

Vágólapra másolva!
2020.06.03. 06:40
null
Kalafat Álmos nem csupán a futballpályán eredményes (Fotó: ISA Simsek)
Pazar idényt zárt Kalafat Álmos, a Besiktas korosztályos válogatott szélsője, aki az előtte álló lehetőségekről, az NB I-es klubok érdeklődéséről, valamint az egyetemi jelentkezéséről is beszélt a Nemzeti Sportnak.

Magyar gólkirálya lehet az U19-es első osztályú török bajnokságnak!

Kalafat Álmos tíz éve nevelkedik a Besiktas utánpótlásában, s hamarosan talán a felnőtteknél bizonyíthatja tehetségét. A magyar anyától és török apától született futballista 12 góljával tette le névjegyét a korosztályos bajnokságban, s ha a Török Labdarúgó-szövetség lefújja a küzdelmeket, a liga legtöbb gólját szerző játékosa ő lehet.

„Márpedig szinte biztosan véget ér – nyilatkozta lapunknak anyanyelvén a 18 éves támadó. – A családommal születésem óta Isztambulban élek, a szüleim hétévesen elvittek a Besiktas egyik kihelyezett futballiskolájába. Két évvel később a klub utánpótlásában kötöttem ki, azóta végigjártam az akadémiai korosztályokat. Tavaly hároméves profi szerződést kötöttem a csapattal. Időnként a felnőttekkel gyakorolhatok, egyszer, a Rizespor otthonában, már a padon is ülhettem. Óriási a verseny az első keretbe kerülésért, tíz korosztályos válogatott van a csapatunkban. Úgy néz ki, a felnőttekkel tarthatok a nyári edzőtáborba, ahol jól kell teljesítenem, hogy felhívjam a szakmai stáb figyelmét. Nagy lehetőség előtt állok, mivel sok légiós hagyhatja el a klubot. Megpróbálom beverekedni magam a nagyok közé, s ha nem sikerül, külföldre vagy kölcsönszerződéssel itteni csapatba igazolnék.”

Bár a többnyire balszélsőként, ritkábban középcsatárként számításba vett fiatal Törökországban él, kötődik Magyarországhoz.

„Nem volt kérdés számomra, hogy melyik válogatott mellett teszem le a voksomat. Miután a menedzserem felvette a kapcsolatot az MLSZ-szel, próbajátékon vehettem részt az U18-as válogatottnál. Jól teljesítettem, így 2019 márciusában a csapattal utazhattam felkészülési meccsekre Örményországba, azóta rendre számol velem a szakmai stáb. Számos emlék fűz Magyarországhoz, a nagymamámat, az unokatestvéremet és a nagybátyámat is mindig meglátogatom nyáron vagy karácsonykor. Örömmel játszanék a magyar NB I-ben, de szeretném magasabb szinten megméretni magam. Tavaly megkeresett a Debrecen, mégis a Besiktashoz írtam alá. A török sajtóban nemrégiben összeboronáltak a Fradival, ám ez kacsa.”

Nem csupán a futballpályán vannak nagyra törő tervei. Szerinte a török futballistáknak sok esetben érettségijük sincs, s neki fontos, hogy a középiskolainál magasabb végzettsége legyen.

„Az idén fejezem be a francia nyelvű gimnáziumot, s már több külföldi egyetemre beadtam a jelentkezésemet – Franciaországban antropológia, Hollandiában kommunikációs menedzsment, valamint üzleti adminisztráció szakra. Ha minden jól megy, valamelyik képzést levelezőn el is végezhetem, ám elsődleges célom az, hogy a labdarúgó-pályafutásomat folytassam.”

Kérdés, mikor rúghat újra labdába, csapatát ugyanis érzékenyen érinti a járvány. Noha ő jól van, klubjában nyolcan – köztük Ahmet Nur Cebi elnök – megfertőződtek. A játékos életét megnehezíti, hogy a török kormány elrendelte a húsz évnél fiatalabbak kijárási tilalmát, így a négy fal közé szorult.

„Kénytelen voltam egyéni edzésterv alapján itthon erősíteni. Két és fél hónapja nem láttam futballpályát, az utcára sem léptem ki. Nemcsak nálunk, hanem a Galatasaraynál és a Fenerbahcénál is megfertőződtek néhányan, de a klubok ismét tréningeznek. A Super Lig hivatalosan június tizenkettedikén indulhat újra, jó lenne lehetőséget kapni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik