Szalai: Eddig is sok munkát fektettem a céljaim elérésébe, ezután is így lesz

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.08.28. 12:14
null
Szalai Ádám ragyogóan teljesített első mainzi időszakában – ugyanerre készül most is (Fotó: AFP)
A Hoffenheimet elhagyva visszatért a Mainzhoz Szalai Ádám, és a hétvégén már pályára is léphet – méghozzá a címvédő Bayern München otthonában.

 

– Újra otthon?
– Igen, visszatértem a Mainzhoz, aminek tiszta szívből örülök – válaszolta a Nemzeti Sportnak a Hoffenheimtől távozó Szalai Ádám, a 31 esztendős, 56-szoros válogatott középcsatár, aki 2021 nyaráig érvényes szerződést írt alá az egyesületnél.

SZALAI ÁDÁM

Született: 1987. december 9., Budapest

Nemzetisége: magyar

Posztja: középcsatár

Válogatottság/gól (2009–): 56/20

Klubjai profiként: VfB Stuttgart II (2006–2007), Real Madrid B (2007–2010), Mainz (2010–2013; 2019–), Schalke (2013–2014), Hoffenheim (2014–2019), Hannover (2016 – kölcsönben)

Legnagyobb sikerei: Európa-bajnoki nyolcaddöntős (2016), Bundesliga-bronzérmes (2018)

– Igaz, hogy a holland Feyenoord és a török Besiktas is a választási lehetőségek között szerepelt?
– Amióta elkezdtem a felkészülést az idényre, sok mindent át kellett gondolnom, legfőképpen azt, mi a legjobb nekem. Amíg egészséges vagyok, feltett szándékom, hogy a lehető legmagasabb szinten futballozom, márpedig a Bundesliga ez a szint – ez vezérelt. Úgy érzem, a Mainz a lehető legjobb választás volt, száz százalékig biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam.

– Kétezertíz januárjában Mainzban kezdődött a németországi karrierje, ebben a csapatban lőtt bombagólt a Bayern Münchennek, szerezte pályafutása első és mindeddig egyetlen mesterhármasát a Bundesligában, s a Mainz játékosaként szenvedett kétezertizenegy januárjában súlyos térdsérülést, felépülése egy teljes évet vett igénybe. Mondhatjuk, hogy az az időszak meghatározó volt a felnőtté válás útján?
– Amikor hétfőn Mainzba érkeztem, előtörtek az emlékek, annyi minden szép eszembe jutott. Igen, meghatározó időszak volt pályafutásom során. De most kétezertizenkilencet írunk, a múltból meg egyébként sem lehet megélni, minden idegszálammal az előttem álló feladatokra fókuszálok. Márpedig azokból van bőven. Akkor érzem a legjobban magam a bőrömben, ha edzeni, küzdeni kell a célokért, jelenleg nyilván azért, hogy meghatározó játékos legyek a Mainzban, s tudásom legjavát nyújtva segítsem régi-új csapatomat.

– A 2012–2013-as idényben tizenhárom találattal házi gólkirály lett, a Bundesliga-mesterlövészek rangsorában a hetedik helyen végzett. Azóta csak két mainzi játékos tudta túlszárnyalni ezt a góltermést a bajnokságban, a japán Okazaki Sindzsi és a francia Jean-Philippe Mateta, aki nem mellesleg most is a keret tagja, igaz, sérült. Szóval nyilván sokat vár öntől a szakmai stáb.
– Az biztos, hogy nem azért szerződtettek, mert jó humorom van vagy ilyesmi. Igen, tisztában vagyok az elvárásokkal, s mint karrierem során mindig, ezúttal is igyekszem megugrani a szintet.

– A mainzi keret átlagéletkora huszonnégy év, jó néhány csatár szerepel benne – mit gondol, nehéz lesz a csapatba kerülés?
– Ez a Bundesliga, nem játszottam még olyan csapatban, amelynél könnyű lett volna bekerülni a kezdőbe. Eddig is sok munkát fektettem a céljaim elérésébe, ezután is így lesz. Állok a kihívás elé!

– Szombaton a címvédő Bayern München vendégei lesznek…
– Vagyis ennél jobbkor nem is térhettem volna vissza.

– Előző mainzi időszakában együttese erős középcsapat volt, aztán a Schalkéval, majd a Hoffenheimmel is a Bajnokok Ligájában szerepelt. Most viszont más a helyzet, a bajnokság eddigi két fordulójában két vereséget szenvedett a Mainz, egy gólt szerzett és hatot kapott. Jelenleg utolsó helyezett a gárda – milyenek a kilátások?
– Még szerencse, hogy ezt a kérdést nem a harmincadik fordulót követően feszegetjük… Jó a játékosállományunk, a munkával bizonyosan nem lesz gond, hiszem, hogy meghosszabbítjuk élvonalbeli tagságunkat. Egyébként is fölösleges a külső körülményekkel foglalkozni, mindenki végezze a munkáját maximális erőbedobással, mert annak meglesz eredménye. Ezt tapasztalatból tudom.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik