Szalai Ádám népszerű a Real-szurkolók között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.01.14. 18:07
null
Szalai Ádám a Real Madrid Castilla mezében (Fotó: realmadrid.com)
Az ötödik helyen, vagyis a középmezőnyben található Szalai Ádám, a német labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Mainz magyar válogatott csatára abban a rangsorban, amelyet a szurkolók állítottak fel szavazataikkal péntek délutánig a Marca honlapján azt követően, hogy a sportnapilap közölte a Real Madrid jórészt befutott sztárlabdarúgókból álló kívánságlistáját.

A legnépszerűbb spanyol újság csütörtöki beszámolója szerint a Real Madrid fél évre, azaz az idény végéig akar támadót igazolni a hosszú időre kidőlt argentin középcsatár, Gonzalo Higuaín helyettesítésére. Szalai hét másik futballistával együtt ott van a jelöltek között, a végső szót pedig José Mourinho, a csapat portugál vezetőedzője mondja majd ki.

A Marca szerint a Bayern München világbajnoki ezüst- és bronzérmese, a 105-szörös német válogatott center, Miroslav Klose, klubtársa, Mario Gomez, aztán mint az egyik legesélyesebb jelölt, a Sevillában focizó brazil Luís Fabiano, a Mourinhónak állítólag legjobban tetsző togói Emmanuel Adebayor (Manchester City), a Bundesligában a góllövőlistát 16 találatával vezető görög Theofanisz Gekasz (Eintracht Frankfurt), a spanyol élvonalbeli újonc Hércules paraguayi légiósa, Nelson Valdez, valamint a Lyon argentin csatára, Lisandro López szerepel Szalai Ádám mellett a „9-es mez castingján".

A drukkerek a Marca internetes oldalán jelezhetik, szerintük kit kellene a Realnak leigazolnia. Péntek 17 óráig Szalai 1431-et kapott csaknem 25 ezer voksból, s ezzel az ötödik a sportrajongók kívánságlistáján Adebayor, Klose, Valdez és Luís Fabiano mögött. Adebayor (8851) jelentős fölénnyel vezet.

A magyar nemzeti együttes csatáráról a Marca – amellett, hogy nem lát valós esélyt a leigazolására – megjegyezte: a Mainz megtermett és jól fejelő játékosa már állt a Real Madrid alkalmazásában, igaz, nem az első csapatnál, hanem a fiókegyüttesben, a Castillában rúgta a labdát 2007 és 2009 között.

Mint azt korábban megírtuk, a Nemzeti Sport Online érdeklődésére Szalai alaptalannak nevezte a spanyol lapokban megjelent találgatásokat, kijelentve: számára a madridi korszak lezárult.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik