Szalainak Zlatan Ibrahimovic a példa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.02. 22:16
null
Munkában, királykékben: Szalai Ádám a Schalke edzésén (Fotó: Imago)
A Schalke 04 labdarúgócsapatának hivatalos twitter-csatornáján válaszolt a szurkolói kérdésekre Szalai Ádám, a gelsenkircheni királykékek magyar légiósa. A kérdésekből és válaszokból válogattunk.

 

 

– Melyik játékos a legnagyobb példaképed? (michaelaH_97)
– Zlatan Ibrahimovic

– A Schalkén kívül volt-e olyan csapat, aki tavaly BL résztvevő volt és megkeresett hogy leigazoljon? (kaszti13)
– Voltak természetesen érdeklődők, de én a Schalkét szerettem volna mindenképpen.

– Könnyű döntés volt elhagyni Mainzot és a Schalkéba szerződni? (Sandra_Einicke)
– Szép időszakot töltöttem el Mainzban, de meg akartam tenni a következő lépést a karrieremben.

– Miért a 28-as mezszámot választottad, csakúgy, mint a Mainzban? (juryschalken)
– Bundesliga-profiként 28-as számmal játszottam az első mérkőzésemet, és ez még szabad volt a Schalkénál.

– Hozni tudod a tavalyi teljesítményedet? (Hangeryjuventus)
– Azon leszek, hogy amennyit a pályán lehetek, maximálisan kihasználjam, és természetesen jó teljesítményt nyújtsak.

– Hogy látod az esélyeiteket a követkző szezonra, illetve lesz-e gólöröm egy esetleges Mainz elleni gólnál? (p4tr1k96)
– Erős a keretünk, nagyon jó csapat jött össze. Ott meg nem tartok, hogy a gólörömön gondolkozzak :)

– Belevittek már az új játékostársaid valami bolond tréfába? Megvicceltek? (JulH1904)
– Nem, szerencsére ezt még megúsztam!

–Tényleg tudsz dobolni? A Mainznál a gólörömöknél dobos is voltál? (Jan04)
– Nem, sajnos nem :)))

– Jártál Gangnam-Style-t gólörömként, ebben az idényben mi jön gól után? (Fusshalt)
– Spontán gólöröm lesz, ami eszembe jut.

– Hogy érzed eddig magad? Gyorsan befogadtak? Volt már valami beavatás? (kriszti316)
– Nem, még eddig nem volt beavatás, de biztos eljön az ideje. Amúgy jól érzem magamat, mindenkivel jól kijövök.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik