RB Leipzig: Szombaton és a BL-ben újra én védek – Gulácsi

2017.09.20. 11:08
null
Gulácsi Péter megnyugtatott: nincs veszélyben a helye az RB Leipzig kapujában (Fotó: AFP)
Bár az RB Leipzig keddi bajnokiján nem Gulácsi Péter védte a csapat kapuját, a magyar kapus a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, taktikai megfontolásból pihentette őt az Augsburgtól 1–0-ra elvesztett mérkőzésen Ralph Hasenhüttl vezetőedző. Gulácsi szerint nem kérdés, hogy a következő mérkőzéseken ismét ő áll a kapuban.

 

„Az edzőnkkel egyeztetve egy meccsre pihenőt kaptam. Tizenhárom napon belül öt tétmérkőzésünk van, emiatt próbálnak mindenkit fizikailag és mentálisan is frissen tartani” – mondta Gulácsi Péter a Nemzeti Sport Online megkeresésére.

„Szombaton és jövő héten a Bajnokok Ligájában újra én leszek a kapuban – szögezte le a magyar válogatott kapusa. – Szerettem volna védeni, de megértettem, mert karácsonyig a válogatottal együtt tripla terheléssel, heti két meccset játszunk végig.”

„Kilenc változtatás volt a hét végi kezdőcsapatunkhoz képest. Ha a harmadik számú kapusunk nem bajlódna sérüléssel, akkor a keretben sem lettem volna bent. Sajnos a mérkőzés nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, fontos, hogy a hét végen a Frankfurt ellen begyűjtsük a három pontot” – mondta Gulácsi.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek