Leipzig: Nem voltam csalódott, hogy kimaradtam - Kalmár

Vágólapra másolva!
2014.08.12. 08:39
Kalmár Zsoltot nem nevezte az RB Leipzig szakmai stábja vasárnap az 1860 München ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésre. A 19 esztendős magyar játékos el sem utazott a csapattal a bajor fővárosba, így odahaza, Lipcsében követte figyelemmel a találkozót.

„Televízió előtt ülve néztem meg a meccset – mondta Kalmár Zsolt. – Nem voltam csalódott, hogy kimaradtam a keretből, hiszen nem is számítottam rá, hogy az első egy-két bajnokin játszom. A felkészülés alatt minden edzőnél kialakul a kezdőcsapat, így van ez rendjén. Úgy fogom fel, hogy ez is egy kihívás az életemben, be kell verekednem magam a legjobbak közé. A csapattársaim rendkívül jó állapotban vannak, a vetélytársak dinamikusak, gyorsak, hozzá vannak szokva ehhez a ritmushoz. De nem aggódom, rövid időn belül én is készen állok majd a harcra.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik