RB Leipzig: Gulácsi szerint „érdekes” lehetőség a BL nyolcas döntő

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 13:41
null
Gulácsi Péter szerint a Leipzig képes lehet felnőni a Bayern szintjére (Fotó: AFP)
Felboríthatja az előzetes erőviszonyokat, ha a Bajnokok Ligája 2019–2020-as idényét valóban központi helyszínen, egy nyolccsapatos minitornával zárják le – véli Gulácsi Péter, az RB Leipzig magyar labdarúgója. A német együttes a legjobb tizenhat között két győzelemmel búcsúztatta a Tottenhamet, így bármit is hozzon a folytatás, biztos a helye a BL végjátékában. Gulácsi a Bildnek adott interjúban Timo Werner várható távozásáról és a Bundesligában még rájuk váró, utolsó négy bajnoki esélyeiről is beszélt.

„Timo a csapat oszlopos tagja, ez vitathatatlan, nem lenne könnyű pótolni őt. Ugyanakkor sok rendkívül jó játékos van a keretben, akikben megvan a potenciál a helyettesítésére. Biztos vagyok benne, hogy a klubvezetőség minden szituációra felkészült” – reagált Gulácsi Péter a Timo Werner távozásáról szóló pletykákra a Bild hasábjain. A német válogatott támadó állítólag szóban már meg is állapodott a Chelsea-vel, csupán a vételáráról alkudoznak a csapatok egymás között.

A magyar labdarúgót a Bajnokok Ligája lehetséges folytatásáról is kérdezték. Jelen állás szerint a legvalószínűbb forgatókönyv egy központi helyszínen lebonyolított nyolcas döntő lehet. A sajtóhírek szerint pedig Lisszabon a legfőbb esélyes arra, hogy házigazdája legyen a tornának.

„Azt szeretném, ha nézőkkel teli stadionban csendülne fel a Bajnokok Ligája himnusza, oda-vissza vágós rendszerben. De tudjuk, ez most nem fog működni. A nyolccsapatos záró torna egy érdekes lehetőség. Mindenki számára egészen új lenne. Az esélyek sokkal kiegyenlítettebbek lehetnek, és bármi megtörténhet egyetlen mérkőzésen. Mi is szerezhetnénk talán újabb meglepetéseket.”

Ami a Bundesligát illeti, Gulácsiék jelenleg 59 ponttal a tabella harmadik helyén állnak, ugyanakkor a negyedik helyezett Mönchengladbach és az ötödik Leverkusen lemaradása is egygyőzelemnyi a lipcseiekkel szemben.

„Egyáltalán nem félünk emiatt. A Bajnokok Ligája-kvalifikáció továbbra is a saját kezünkben van. Nagyon akarunk és mindent meg is fogunk tenni érte a pályán, pénteken rögvest a Hoffenheim ellen.”

A Leipzigre még négy bajnoki vár az idényben. A Hoffenheim után a Fortuna Düsseldorffal, a Dortmunddal, végül az Augsburggal meccselnek. A Bild szerzője meg is jegyezte, a négy rivális közül egyedül a BVB tűnik igazán keménynek…

„Nem így látom. Az idény vége felé sosem egyszerű az alsóbb régiókban tanyázó csapatok ellen játszani. Egyszerűen nincs olyan, hogy könnyű feladat. A Hoffenheim jó formában is van” – tekintett előre a 30 esztendős magyar kapus.

Gulácsi az interjúban kitért a Bayern München dominanciájára is. A magyar kapus szerint bőven van mit tanulniuk a bajoroktól, ugyanakkor a két csapat közti legfőbb különbséget a rutin jelenti. Gulácsi úgy látja, évről évre egyre komolyabb kihívóivá tudnak válni a Bayernnek, és rövid időn belül képesek lehetnek megtörni a müncheni dominanciát.

NÉMET BUNDESLIGA
31. FORDULÓ
20.30:
Hoffenheim–RB Leipzig (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 22 4 4 90–30 +60 70
2. Borussia Dortmund 30 19 6 5 81–35 +46 63
3. RB Leipzig 30 16 11 3 75–32 +43 59
4. Mönchengladbach 30 17 5 8 57–36 +21 56
5. Bayer Leverkusen 30 17 5 8 56–40 +16 56
6. Wolfsburg 30 12 9 9 42–36 +6 45
7. Hoffenheim 30 12 7 11 42–50 –8 43
8. Freiburg 30 11 8 11 39–41 –2 41
9. Hertha 30 10 8 12 43–51 –8 38
10. Schalke 30 9 11 10 35–47 –12 38
11. Eintracht Frankfurt 30 10 5 15 49–55 –6 35
12. 1. FC Köln 30 10 5 15 47–57 –10 35
13. Augsburg 30 8 8 14 41–57 –16 32
14. Union Berlin 30 9 5 16 35–53 –18 32
15. Mainz 30 9 4 17 39–62 –23 31
16. Fortuna Düsseldorf 30 6 10 14 33–60 –27 28
17. Werder Bremen 30 6 7 17 30–63 –33 25
18. Paderborn30481833–62–2920
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik