Panathinaikosz: a drukkerek már nagyon várják Németh Krisztiánt

Vágólapra másolva!
2010.08.18. 16:23
Miközben egy rögtönzött internetes közvélemény-kutatás szerint a Panathinaikosz szurkolói nagyon várják Németh Krisztiánt, egy görög honlap megszólaltatta Pataky Tibort, a magyar labdarúgó menedzserét, aki szerint továbbra is több országból érdeklődnek a Liverpool játékoskeretéhez tartozó ügyfele iránt.

Az athéni zöldek egyik szurkolói oldalán (leoforos.gr) négyezren szavaztak arról, hogy a felkínált lehetőségek közül melyik szolgálná legjobban a csatársor megerősítését. A szavazók 72 százaléka Németh Krisztiánt látná legszívesebben a Panathinaikosz mezében; a portugál André Monteiro, művésznevén Ukra (Porto) hét százalékot, Moussa Maazou (CSZKA Moszkva) ötöt kapott, míg az „egyéb” opciót 16 százalék választotta.

Eközben egy görög sportportál (sportdog.gr) Pataky Tiborral közöl interjút. Németh menedzsere a görögországi ajánlatok mellett olasz, spanyol és holland érdeklődőkről tett említést, és hangsúlyozta, a legutóbbi idényben az AEK Athénban jó benyomást tevő magyar válogatott támadót nem a pénz, hanem a játéklehetőség vonzza – elsősorban a Bajnokok Ligájában.

Arra a görögországi lapinformációra, hogy a Panathinaikosz a magyar játékos tulajdonjogának ötven százalékát megvásárolva vinné őt Görögországba, Pataky nevetve annyit válaszolt: „A futballban bármi megtörténhet.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik