„Nagy Ádámot a Juventus is elviheti; Balogh már más...”

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2016.11.14. 18:31
null
Guffanti a Center Sport ügynökség meghívására tartott előadást Magyarországon (Fotó: Pór Károly)
Korábban beszámoltunk róla, hogy az elismert nemzetközi játékosmegfigyelő (angol szakszóval scout), az olasz Riccardo Guffanti másfél éven belül harmadik alkalommal érkezik Magyarországra előadást tartani a Center Sport menedzseriroda, illetve Paunoch Péter által szervezett játkosmegfigyelő tanfolyamra. A nyárig az Udinese alkalmazásában álló, jelenleg az olasz szövetség edző- és játékosmegfigyelő-képzésében oktatóként dolgozó szakembert a múlt heti kurzus alkalmával elsősorban az olaszországi magyar légiósokról, a magyar tehetségekről faggattuk. Megtudtuk, miben látja Nagy Ádám és Balogh Norbert legnagyobb értékét, mit gondol a továbblépési lehetőségeikről, jövőjükről. 



Az Olaszországban többek között Alexis Sánchez egyik felfedezőjeként is ismert Riccardo Guffanti korábbi magyarországi előadásaihoz képest annyit változott a piaci helyzet, hogy azóta már három magyar játékos is szerepel az olasz élvonalban: Balogh Norbert (Palermo), Nagy Ádám (Bologna) és Sallai Roland (Palermo). Így a játékosmegfigyelésről szóló prezentációiban példaként tudta említeni a magyar fiatalokat, és nemcsak ő, hanem kollégája, a kétnapos kurzus megtartásában segédkező korábbi élvonalbeli kapus, a jelenleg elemzőként dolgozó Massimiliano Caniato is. Nagy Ádám játékát a hallgatósággal közösen részletesen ki is elemezték a szakemberek.

NAGY ÁDÁM? „NEM SZÜLETETT TEHETSÉG, DE KIVÁLÓ LABDARÚGÓVÁ ÉRHET”

Guffanti a Nemzeti Sport Online-nak a 15-szörös válogatott középpályással kapcsolatban először is az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményét emelte ki.

Az Udinese játékospolitikáját, nemzetközi megfigyelői hálózatát már Guffanti korábbi látogatása alkalmával bemutattuk, erről itt olvashat:
Évi 3.5 milliárdért keresgélnek, de nem mondják meg, kik találnak

„A nemzetközi játékosmegfigyelők számára a nyári torna éppen az olyan csapatok miatt volt érdekes, mint Izland, Wales vagy éppen Magyarország, mert számos játékosra felfigyeltek, akinek korában ilyen szinten nem volt lehetősége bizonyítani – fogalmazott Guffanti. – Erre jó példa Nagy Ádám, akiről én másfél évvel ezelőtt hallottam először, de igazán a franciaországi Európa-bajnokságon ismerhettem meg, akkor lettem rá figyelmes. Képes volt megmutatni, hogy jegyzettebb csapatok ellen is megállja a helyét. Nem született tehetség, mert nálam a született tehetség az, aki már tizenhat évesen is képes meghatározó teljesítményre a felnőttek között – mint ahogy tette azt például Francesco Totti –, de ettől függetlenül tehetséges. A kontinensviadalon látott produkciója és az eddigi bolognai játéka alapján kiváló futballistává nőheti ki magát, és ha tovább fejlődik, olyan sztárklubok is szerződtethetik, mint a Milan, vagy akár a Juventus. Már most vannak információim arról, hogy több klub megfigyelői is követik a pályafutását.”

Caniato az egyik előadásában kifejtette, Nagy Ádám legnagyobb erényének azt tartja, hogy védekezésben tökéletesen fel tudja mérni a passzsávokat, egy gondolttal előrébb jár, mint az ellenfelek, tudja azt, hogy milyen irányba indulhat el a labda, ezért lefüleli a passzokat. Megelőző szereléseivel nagyon hasznos szerepet játszik a középpályás védekezésben. Továbbá játékintelligenciáját mutatja, hogy az egy egy elleni párharcokat nem keresi, mert tisztában van vele, hogy abban nem jó. Nem ütköző, romboló típusú játékos, inkább passzolásra próbálja késztetni az ellenfelet, hogy aztán az átadás közben elcsenje a labdát.

A másik fontos képessége – ami a modern futballban és a nagy kluboknál is alapkövetelmény – a védekezésből támadásba (és fordítva) való átmenet, hogy nem törik meg a mozgása labdaszerzést követően, hanem ugyanazzal a lendülettel, dinamikusan máris tovább építi a játékot, mert mindig van elképzelése, gyorsan gondolkodik és cselekszik, nem áll meg nála a labda.

Caniato szerint ezen képességei miatt Nagy például a Juvét irányító Massimiliano Allegri három belső középpályásos rendszerébe is beleillene középre, mert a torinóiak szakvezetője azokat a játékosokat részesíti előnyben ezen a poszton, akik kimondottan értenek a védekezéshez is. Az ő elképzeléseibe például ezért nem illett bele Andrea Pirlo, akivel sem a Milannál, sem a Juventusnál nem dolgoztak sokáig együtt, mert védekezésben nem volt vele elégedett, ezért szerződtette például a helyére a Milannál a holland Mark van Bommelt. (Az elemző hozzátette, az már egy másik kérdés, hogy megítélése szerint Pirlo a világ leggyorsabban gondolkodó labdarúgói közé tartozik, de ezt Allegri nem vette figyelembe).

Érdekes, hogy sem Caniato, sem Guffanti nem emelte ki Nagy erényei közül a passzpontosságot, amit itthon sokat emlegettek vele kapcsolatban, hiszen az NB I legjobbjai közé tartozott ezen a téren. Megfigyelői szemmel azonban számukra a passzokra vonatkozó statisztikai mutatóknál fontosabb a játékolvasás, a gyors gondolkodás, a védekezésből támadásba váltás képessége.

Guffanti ezzel együtt azokat a területeket is érintette, melyeken Nagynak mindenképpen fejlődnie kellene ahhoz, hogy a Bolognánál magasabb szintre léphessen. Ilyen például a fejjáték, amely Nagynál jelenleg szinte egyáltalán nem létezik, és a támadójátékának hatékonyságán is javítania kell. Példaként Seko Fofanát, az Udinese 21 éves, francia U-válogatottját hozta fel, akit a nyáron az ő és kollégái javaslatára szerződtetett az udinei klub Nagy Ádám posztjára (az SC Bastiánál figyelték meg, amelynél a Manchester City kölcsönjátékosaként futballozott). A középpályás az eddigi hét olasz bajnokiján két gólt szerzett, míg a magyar légiós már 11-szer szerepelt a Serie A-ban, de gólt még nem lőtt.

Viszont a scout szerint Nagy másik erénye a benne rejlő fejlődési potenciál. Ahhoz képest, amikor először hallott róla, már most rengeteget fejlődött, hiszen első NB I-es szezonját követően máris Olaszországba sikerült szerződnie, és Bolognába érkezése óta is látszik rajta, hogy napról napra érettebb, jobb játékos lesz, aki maga is keresi, hogyan tudna egyre jobb és jobb labdarúgóvá válni.

Az olasz megfigyelők szerint Nagy Ádám egyik fő erőssége, hogy passzolásra készteti az ellenfeleket, és az átadás közben elcseni a labdát (Fotó: Facebook/BolognaFC)
Az olasz megfigyelők szerint Nagy Ádám egyik fő erőssége, hogy passzolásra készteti az ellenfeleket, és az átadás közben elcseni a labdát (Fotó: Facebook/BolognaFC)

 

BALOGH NORBERT? – „KI KELL ALAKÍTANIA A MAGA KARAKTERÉT!"

A Palermo csatárával, Balogh Norberttel kapcsolatban jelenleg az az egyik legérdekesebb kérdés, hogy vajon mit látott benne a Palermo, miért fizetett érte – a klubok bevallása szerint – 2.2 millió eurót a Debreceni VSC-nek, ha utána tíz hónap alatt a Serie A-ban csak kétszer volt kezdő, összesen nyolc bajnoki mérkőzésen 186 percet töltött a pályán, gólt még nem szerzett.

A KÜLFÖLDI BEFEKTETŐKRŐL
Guffantitól – a magyar légiósok mellett – arról is érdeklődtünk az AC Milannal kapcsolatos hírek nyomán, mi a véleménye arról, hogy már az olasz labdarúgásban is egyre nagyobb szerepet játszik a külföldi tőke, milyen hatást érhetnek el az új befektetők.

„Az új tulajdonosok elsősorban az adott kluboknál és városokban indíthatnak el változásokat. Azzal, hogy csapatot vásárolnak belépnek egy új piaci, gazdasági körbe is, amelyen belül megismertethetik magukat különböző cégekkel, ügynökségekkel, más üzleti területek képviselőivel. A futball révén kapukat nyithatnak maguk előtt a gazdasági életben is, olyan régiókban, városokban, amelyek az európai gazdaság szempontjából is lényeges szerepet játszanak, mint mondjuk Milánó. Úgy vélem, az ázsiai befektetőknek ez az elsődleges céljuk, vagyis az európai üzleti életbe való belépés” – nyilatkozta a játékosmegfigyelő, aki korábban az Udinese sportigazgatójaként is dolgozott.

„Balogh Norbertet az Udinesénél is figyeltük, sőt javasoltuk is a szerződtetését, de a Palermo, amely hozzánk hasonló módon a világ legkülönbözőbb pontjain megfigyeli és szerződteti a tehetséges játékosokat, felverte az árát, és gyorsabbnak is bizonyult. Balogh amellett, hogy kifejezetten magas, jól is cselez, technikás, és jó csatárjellemző, hogy a labdával mindig azonnal a kapu felé fordul. Az ő helyzete azonban más, mint Nagy Ádámé. Az olasz bajnokságban ugyanis a csatároknak van a legnehezebb dolguk, mert a védők egy pillanatnyi időt sem adnak nekik a gondolkodásra, csak akkor érvényesülhetnek, ha gyorsabbak tudnak lenni náluk. Baloghnak meg kell tanulnia a vérbeli csatármozgásokat, azt, hogy miként kell üresbe mozogni, hogyan kell elszakadnia az emberétől” – reagált kérdésünkre Guffanti, aki ugyanakkor hangsúlyozta, sok játékosnak időre van szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodjon a Serie A követelményeihez. Mindenesetre sorsdöntő szakasz következhet a csatár pályafutásában.

„Vannak, akik szenvednek, amikor megérkeznek Olaszországba a taktikai váltás miatt, és nem jelentenek azonnali erősítést. Azzal, hogy Balogh a csapaton kívül találta magát, hosszabb fejlődési utat kell bejárnia. Sokan ezt nem tudják feldolgozni, megfelelően kezelni. Fontos, hogy Balogh lépésről lépésre haladva ki tudja alakítani a saját karakterjegyeit. Ehhez nagyon sok munka vár rá, fontos, hogy ne vitatkozzon senkivel, a tanácsokat fogadja meg, és tegye fel magának a kérdést, miben kell fejlődnie, és minden tőle telhetőt tegyen meg ezért. S amikor lehetőséget kap, azonnal álljon készen, akkor is, ha csak néhány percre állhat be.”

„Én is megfigyeltem őt, meggyőződésem, hogy az olasz élvonal szintjén is lehet belőle jó csatár, vagy akár még európai szinten is, ha a jelenlegi helyzetét megfelelően tudja kezelni” – hangsúlyozta Guffanti, aki a nyáron a Puskás Akadémia FC-től kölcsönbe Palermóba kerülő Sallai Rolandot kevésbé ismeri.

„Élőben őt még nem láttam játszani, csak felvételekről. Rajta is látszik, hogy időre van még szüksége. Vele kapcsolatban nem tudom megmondani, hogy pontosan mit láttak benne a Palermo megfigyelői, mert kevés információm, tapasztalatom van róla. Mivel szerződtették, biztosan fejlődőképesnek ítélik meg, de az, hogy csak kölcsönbe érkezett, mutatja, hogy még nincsenek teljesen meggyőzve vele kapcsolatban. Eddig engem sem győzött meg, de csak a szezon további részében derülhet ki, mit is tud valójában. Fontos, hogy folyamatosan lehetőséget kapjon a meccseken hosszabb-rövidebb időre. Viszont ha nem marad Palermóban, és visszakerül Magyarországra, később akkor is lehet még számára visszaút a Serie A-ba, a most megszerzett tapasztalatok később is sokat jelenthetnek.”

AZT A BAJNOKSÁGOT FIGYELIK, AMELYBEN SOK A 16-17 ÉVES JÁTÉKOS – A MAGYAR FUTBALL ÚTJA LEHET

Összegzés gyanánt természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogyan látja egy olasz szakember a magyar futball megítélésének változását a korábbi évekhez képest, látja-e azokat a magyar fiatalokat, akik hamarosan követhetik Nagy Ádámékat a Serie A-ba.

„Egy jó megfigyelő nyilvánosan sosem mond neveket, de le tudnám írni egy cetlire, hogy szerintem ki az a magyar futballista, aki legközelebb olaszországi szerződést kaphat. A legfontosabb a magyar labdarúgás számára, hogy ezzel a néhány játékossal sikerült egy kicsit megint ráirányítani az olasz klubok figyelmét is az NB I-re, és ha ezek a futballisták bizonyítani tudnak, akkor az olasz példát követve az angol, a német és a spanyol csapatok is jobban figyelnek majd. A magyar labdarúgás általános szintje emelkedik, a közelmúlt válogatott mérkőzései legalábbis azt mutatják, hogy játékban már közel sincs annyira lemaradva a magyar labdarúgás, mint néhány évvel ezelőtt. Ha Nagy Ádám, Balogh Norbert és még néhányan meghatározó játékossá tudnának válni Olaszországban, akkor abból a válogatott is sokat profitálhatna” – mondta a nagyon udvariasan Guffanti.

A magunk részéről a meghallgatott előadások alapján még egy nagyon fontos tanulságot szűrnénk le, ami a futballunkban az előrelépés zálogaként is felfogható. Az Udinesénél, de nem csak nála, hanem minden olyan európai klubnál, ahol a játékosokra úgy tekintenek, mint üzleti befektetésre, és hosszú távon a további értékesítésükből akarnak hasznot húzni, először azt nézik meg, hogy hány éves a labdarúgó. Guffanti nagyjából meg is határozta azoknak a bajnokságoknak a körét – elsősorban a dél-amerikai ligákat és a skandináv bajnokságokat említette –, amelyeket kiemelten követnek, mert tudják, hogy szinte hetente felbukkan egy-egy 16-17 éves újonc, akit aztán több évig is érdemes szemmel tartani, követni a fejlődését.

A magyar bajnokság az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem tartozott ebbe a körbe, nálunk a szakma sokáig a 20-21 éves játékosokat is csak az „ígéret” kategóriájába sorolta, holott más országokban ebben a korban már többéves felnőtt rutinnal rendelkező labdarúgókat is találni. Az MLSZ úgynevezett „fiatalszabálya” és a légiósok csökkentését szolgáló ajánlás viszont elvezethet minket oda, hogy minél több játékos járja be azt az utat, mint az NB I-ben a legutóbbi fordulóban bemutatkozó, 18 éves paksi Zachán Péter, aki néhány hónappal ezelőtt még a megyei első osztályban játszott.

Balogh, Nagy és Sallai példája is bizonyítja, csak akkor tud egyre több magyar fiatal külföldre kerülni és esélyt kapni arra, hogy nívósabb bajnokságban tovább fejlődjön, ha itthon is egyre több tizenéves labdarúgó kap lehetőséget az élvonalban. Ezzel értékelődik fel a magyar utánpótlás-nevelés, így figyelhetnek fel ránk Nyugat-Európában is!

 

MAGYAROK A SERIE A-BAN
Mikor érkezett? Mennyit játszott? Sárga/piros lap? Gól/gólpassz?
Balogh Norbert
(Palermo, 20 éves, csatár)
2016. 01. 13. 8 meccs/
186 perc
–/– –/–
Nagy Ádám
(Bologna, 21 éves, középpályás)
2016. 07. 14. 11 meccs/
777 perc
1/– –/1
Sallai Roland
(Palermo, 19 éves, középpályás)
2016. 07. 30. 6 meccs/
265 perc
3/1
(2. sárgával)
–/–

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik