MLS: „Sallói kivételes képességű játékos, csapatunk egyik legnagyobb értéke”

Vágólapra másolva!
2018.06.05. 08:42
null
Sallói Dániel (20) újabb nagyszerű góllal jelezte, hogy a lehető legjobb helyen van az Egyesült Államokban
A Sporting Kansas City magyar támadója, Sallói Dániel beszélt a Minnesota ellen szerzett káprázatos góljáról, a csapat akadémiájáról érkező fiatalokról és arról, hogyan halad előre a ranglétrán. A csapat edzője, Peter Vermes elégedetten értékelte Sallói teljesítményét, hozzátéve, hogy a magyar játékos a csapat egyik legnagyobb értéke.
VILÁGKLASSZIS GÓL VOLT!

A Sporting Kansas City nemrégiben 2023-ig hosszabbító magyar származású vezetőedzője, Peter Vermes elégedetten értékelte Sallói Dániel teljesítményét a Minnesota United elleni 4–1-es győzelmet követően.

„Kivételes képességű játékos, és bármilyen szerepkörben megállja a helyét – nyilatkozta a Sporting KC hivatalos honlapjának az 51 éves szakvezető. – Ha a középpályán játszatom, akkor képes gondot okozni a védőknek, ráadásul labda nélkül is kifejezetten veszélyes. Elképesztően éhes a gólra, jól használja ki a gyorsaságát. Mindent elárul a játékáról, hogy világklasszis gólt szerzett. A védők nem szeretik az olyan támadókat, mint ő, hiszen folyamatos mozgásával a társainak is szabad területet biztosít. Csapatunk egyik legnagyobb értéke.”

„Megkönnyebbülés, hogy két döntetlen után győztünk, a szép gólomnak is nagyon örültem!” – felelte Sallói Dániel, a Sporting Kansas City 21 esztendős támadója, akit a Minnesota United elleni 4–1-es diadal másnapján értünk utol.

A mérkőzést végigjátszó magyar támadó a kilencedik percben nagyszerű lövéssel szerezte meg a vezetést csapatának, és noha egyenlítettek a vendégek, a Sporting KC az első félidő végén szerzett két újabb gólt, majd a találkozó hajrájában – immár emberelőnyben játszva – megadta a kegyelemdöfést.

„Szokásunkhoz híven már az ellenfél térfelén megkezdtük a letámadást, ez vezetett az első gólunkhoz – folytatta Sallói Dániel. – Amikor felém szállt a labda, már azon gondolkoztam, hogyan vehetném úgy át, hogy rögtön lőhessek. Az edzéseken sokat gyakoroltam a mozdulatsort, ezért nem is teketóriáztam: jobbal magam elé húztam a labdát, majd tizenhét méterről a kapu bal oldalába bombáztam.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A TEHETSÉGEK ÚTJA

A Sporting Kansas City szurkolói nemcsak a Minnesota United elleni 4–1-es hazai győzelemnek tapsolhattak, hanem azoknak a fiataloknak is, akik a klub akadémiáját megjárva kaptak lehetőséget Peter Vermes vezetőedzőtől. Sallói Dániel, a csapat támadója 2014-ben csatlakozott az akadémia növendékeihez, és azóta fejlődése töretlen: 2017 márciusában mutatkozott be a felnőttek között, ebben a szezonban már négy gólt szerzett, és négy gólpasszal segítette játékostársait. Hasonló utat járhat be Wan Kuzain, aki szintén betalált a Minnesota kapujába. És ez még nem minden! A hatvanadik percben debütált Jaylin Lindsey a Kansas Cityben. A tizennyolc esztendős amerikai jobbhátvéd igazán aktív volt a találkozón: huszonkilenc passzából huszonhét csapattárshoz ment az utolsó fél órában. Peter Vermes büszke volt fiatal játékosaira, és a klub hivatalos honlapján úgy vélte, mindhárom futballistája szép jövő előtt áll.

A mérkőzésen Wan Kuzain megszerezte első gólját az együttesben (második bajnokiján), a klub akadémiáján edződő játékos teljesítménye meggyőző volt.

„Mindig örülök, ha fiatal futballisták csatlakoznak hozzánk. Én is a Sporting KC akadémiájáról kerültem fel, és emlékszem, mindig igyekeztem tanulni a felnőttcsapat labdarúgóitól. Próbálom tanácsokkal ellátni az újoncokat, egyre többet vagyok velük az edzéseken, és ha úgy alakul, segítek a gyakorlatokban. Nekem is volt mentorom anno, és nincs ellenemre, ha valaki kérdésekkel fordul hozzám, szívesen válaszolok mindig. Ez az élet körforgása a futballban!”

A Sporting Kansas City győzelmével visszaszerezte első helyét a Nyugati főcsoportban, ettől függetlenül a magyar támadó és társai nem dőlhetnek hátra.

„Sokat kell utaznunk, és láthatjuk, milyen szoros a küzdelem a bajnokságban, nehéz meccsek előtt állunk – mondta a 21 esztendős támadó. – Peter Vermes vezetőedző remekül forgatja a csapatot, de egy percig nem lankadhat a figyelmünk. Szeretnék egyre feljebb és feljebb kerülni a ranglétrán, úgy érzem, jó úton járok. Négy gólt szereztem eddig az idényben, és négy gólpasszal segítettem a társaimat. Nem szeretném beérni ennyivel, további gólokra vágyom!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik