Nem csak a gólok teszik a jó csatárt - Szalai

Vágólapra másolva!
2013.01.30. 11:25
null
Szalai a Mainz meghatározó játékosává vált (Fotó: Reuters, archív)
Szalai Ádám szerint nem csak a gólok szerzése a fontos egy jó csatárnak, a német élvonalbeli Mainz magyar labdarúgója úgy véli, a taktikai elemek és az edzői utasítások betartása ugyanúgy hozzátartozik a játékhoz. A válogatott támadó jelenleg 11 gólnál tart a Bundesligában, s két gólpasszt is adott már.

 

 

A spox.com német sportoldal hosszabb cikket közöl Szalairól, aki öt sárga lapja miatt nem léphet pályára szombaton a Bayern München elleni hazai mérkőzésen, ami nagy érvágás a Mainznak. Thomas Tuchel vezetőedző szerint valami „elementáris” fog hiányozni a csapatból, a tréner állítólag más taktikával rukkol ki.

„Mindig is hittem magamban, nem kételkedtem a képességeimben. Tudtam, mire vagyok képes, ha százszázalékos állapotban vagyok, és végig tudok csinálni egy teljes felkészülést a csapattal – mondta a spox.com-nak Szalai Ádám, aki kitért két évvel ezelőtti súlyos térdsérülésére is, amely miatt egy esztendőt kellett kihagynia. – A klubvezetőség és a csapat töretlenül hisz bennem, a hosszan elhúzódó sérülésem alatt is éreztem, hogy fontos vagyok itt. Ez nagyon sokat segített.”

Szalai sokat futó, jó felépítésű támadó, aki jól fejel és technikás, ráadásul a védekezésből is kiveszi a részét. Ilyen komplex támadó a spox.com szerint a magyar csatáron kívül kettő van a Bundesligában, Robert Lewandowski (Borussia Dortmund) és Mario Mandzukic (Bayern München). Az eddig 11-szer betaláló Szalait csak négyen előzik meg a német liga góllövőlistáján, az éllovas Stefan Kiessling 13 találatnál jár, míg Mandzukic, Lewandowski és Alex Meier (Eintracht Frankfurt) is 12 gólos.

„Mainzban megtanultam, hogy nem segít, ha a gólszerzésen görcsölök. A feladataimra is koncentrálnom kell, amiket az edzővel megbeszélünk. Ugyanolyan fontos egy gólpassz, a letámadás vagy a jó védekezés, mint az, hogy tíz méterről a hálóba találjak. Meggyőződésem, hogy csak akkor tudok gólokat szerezni, ha betartom a taktikai utasításokat” – tette hozzá a 25 esztendős futballista.

Szalait januárban hírbe hozták több klubbal is, állítólag az Arsenal és a Borussia Dortmund is meg akarta szerezni, ám a magyar válogatott támadó leszögezte: marad a Mainzban, mivel lát még fejlődési potenciált jelenlegi csapatánál. A gólerős futballista szerződése 2015 nyarán jár le a Mainznál.

A Bayern München elleni szombati bajnokin ott fognak ülni a lelátón a Coface Arenában az Arsenal játékosmegfigyelői – akik a leendő Bajnokok Ligája-ellenfelet térképezik fel –, ám ezúttal lemaradnak Szalairól, aki eltiltása miatt szintén a közönségi soraiból tekinti meg a meccset.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik