Magyar kapusedző a kapocs a BL-győztes tréner és az Auxerre között

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2012.12.29. 11:31
null
Farkas Attila tinédzserként került az Auxerre-hez, <br />a felnőttcsapat edzői stábjáig vitte
Az egykor szebb napokat látott, még két évvel ezelőtt is a Bajnokok Ligájában vitézkedő futballklub, az Auxerre a bennmaradásért harcol – a francia másodosztályban. Nemrégiben a teljes szakmai stábot menesztették, a kármentésben honfitársunkra is fontos feladatot bíztak – a Marseille-jel játékosként Bajnokok Ligáját nyerő Bernard Casoni vezetőedző mellett Farkas Attila lett a kapusok trénere. A „legauxerre-ibb magyar”, ahogyan a klub honlapja fogalmazott.

A nemzetközi futballhírgyár szállítószalagja a nap 24 órájában teríti az információkat, egy frappáns Mourinho-nyilatkozat, egy polgárpukkasztó Ibrahimovic-csíny, egy „balotelliáda” bármikor leemelhető róla. A minap viszont ritka kincsre bukkantunk. Magyar szakembert neveztek ki felelős pozícióba az egyik patinás európai futballklubnál.

„Farkas Attila lett az Auxerre kapusedzője” – tudósított a tekintélyes francia szakújság, a France Football honlapja, és aki hirtelen nem volt képben, kit takar e kétségkívül magyar név, a korábbi francia bajnokcsapat honlapjára kattintva közelebb kerülhetett a rejtély megfejtéséhez.

Farkas Attila az idén múlt 34 esztendős, évek óta az Auxerre utánpótlásánál dolgozik, egykor tinédzser kapusreménységként érkezett Franciaországba – az 1990-es évek elején, amikor az auxerre-i szurkolók gyakorta fakadtak dalra magyar kedvencük, Kovács Kálmán góljai láttán.

Mint Farkas mondja, Auxerre-ben kiválóak a munkafeltételek – nemrégiben készült el a tízmillió eurós beruházással épült új fedett edzőcsarnok –, nem vágyik máshová, de ha egyszer az élet úgy hozza, valószínűleg nem zárkózik el egy csábító vezetőedzői felkéréstől. Franciaországi kapcsolatrendszere már most kiterjedt, szakmai elismertségére sem panaszkodhat – kétségkívül nem tenne rosszat, ha az Auxerre első csapatának egyik talpra állítójaként is érdemeket szerezne.

„Legutóbb a tizenhat-tizennyolc évesek vezetőedzője voltam, bevallom, nehéz szívvel hagytam ott őket, de a klub az első csapatnál számít rám, ott kell helytállnom, a kettő együtt nem megy. Hozzáteszem, voltak korábban is különleges megbízásaim, előző edzőnk, Jean-Guy Wallemme például a kongói válogatott szövetségi kapitánya is volt, én is tagja voltam az ottani stábjának.”

„A szerepem kicsivel több, mint egy kapusedzőé általában, Casoni kívülről jött, én itt vagyok másfél évtizede, nagyon jól ismerem a klubot, így sok mindenben tudok neki segíteni – mondja Farkas. A mostani kényes helyzet kezeléséről azt vallja: – Egyelőre nem számolgatjuk a pontokat, a cél az, hogy mindegyik játékosunkból kihozzuk a maximumot, és ha így lesz, biztosan sikerül megkapaszkodnunk. A másodosztályba csúszás is megrázta a klubot, el sem tudom képzelni, mi lenne, ha onnan is kiesnénk. Eddigi pályafutásom egyik legfontosabb tapasztalata mindenesetre az, hogy sok munkával mindent el lehet érni.”

A TELJES CIKK – AMELYBEN VÉGIGKÖVETHETŐ FARKAS ATTILA PÁLYÁJA A BÜSZKESÉGRE OKOT ADÓ CSALÁDI ÖRÖKSÉGEN KERESZTÜL EGY 1993-BAN MEGJELENT NEMZETI SPORT-CIKKEN ÁT A FRANCIA KAPUSISKOLÁIG – A NEMZETI SPORT 2012. DECEMBER 29-I SZÁMÁBAN VOLT OLVASHATÓ.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik