Lencse és Nikolics jó eséllyel, Juhász talán válthat

Vágólapra másolva!
2013.01.31. 11:42
null
Nikolics Nemanja és Lencse László ma elhagyhatja a Videotont (Fotó: NS-archív)
Mi történhet még ma a nemzetközi átigazolási piacon magyar szempontból? A hét elején egy hosszabb összefoglalót már olvashattak a Nemzeti Sport Online-on azokról a magyar játékosokról, vagy magyar klubokat érintő légiósokról, akik ezen a héten klubot cserélhetnek. Most csak nagy „vázlatosan" szedjük össze, ki az, aki ma még válthat. 

 

Varga József tegnapi, fürthi szerződése után – bár az orvosi vizsgálat és a német klub hivatalos bejelentése a mai nap programja – ma, a nemzetközi átigazolási időszak utolsó napján még több, magyar vonatkozású átigazolás bejelentése várható.

A Nemzeti Sport Online görögországi forrása, illetve helyi internetes oldalak szerint a Videotonnál mellőzött Lencse László az Aszterasz Tripoliszhoz kerülhet kölcsönbe. Információink szerint azonban az egyik német másodosztályú klub is érdeklődik – a kieső helyén álló, 17. helyezett SV Sandhausenről van szó –, ám jelenleg arra van a nagyobb esély, hogy a Videoton csatára a Fülöp Mártont is foglalkoztató görög együtteshez igazoljon.

Lencséhez hasonlóan jó esély van egy másik fehérvári csatár, Nikolics Nemanja külföldre szerződésének is. A Tuttomercatoweb tegnapi híre szerint az olasz élvonalbeli Siena vinné a 25 éves futballistát. Az olaszok, helyi sajtóhírek szerint 900 ezer eurót sem sajnálnának Nikolicsért, akivel hároméves szerződést kötnének. Ma délelőtti hírek szerint már csak apró részletek hiányoznak a szerződés véglegesítéséhez.

Ugyancsak az olasz átigazolási piac történése lehet Tőzsér Dániel kölcsönadása. A Genoa magyar középpályását korábban a Bolognával és a Pescarával hozták hírbe. Nem tudni, ezeknek az üzleteknek van-e még realitásuk, de ismerve az olasz piac kiszámíthatatlanságát, illetve tudva azt, hogy Itáliában nagy divatja van az utolsó pillanatokban kötendő kölcsönszerződéseknek, van rá esély, hogy az idén tétmeccsen még nem szereplő magyar futballista a következő fél évet nem a Genoánál tölti.

Egyelőre nagy a csend Korcsmár Zsolt (Brann) és Juhász Roland (Anderlecht) körül. Korcsmár iránt értesüléseink szerint Németországból volt érdeklődés, de most úgy tűnik, kevés az esély, hogy ma megállapodás születik. Juhász esetében sok a kérdőjel, vele kapcsolatban több ellentmondásos hír jelent meg a belga sajtóban az elmúlt hetekben. A legtöbbet a Sunderland, a Trabzonspor és az ukrán Dnyipro érdeklődéséről lehetett hallani, de ha ma váltani tud a védő, akkor szinte biztosra vehető, hogy nem a felsorolt hármasból kerül ki a következő klubja, és az is valószínűsíthető, hogy fél évre kölcsönbe fog távozni.

Légiósaink közül válthat még Kádár Tamás (Roda), Bodor Boldizsár (Beerschot), Gyepes Gábor (Portsmouth), Futács Márkó (Leicester City), Gulácsi Péter (Liverpool), illetve csapatot keres Buzsáky Ákos is. A felsoroltakat azonban nem feltétlenül köti a határidő, ugyanis Kádár és Bodor esetében olyan bajnokságok is szóba jöhetnek, amelyekben ma nem jár le az átigazolási időszak (van esély a hazatérésükre is), míg Angliában később kezdődik a kölcsönadások időszaka, tehát a szigetországi légiósoknak lesz még lehetőségük váltásra.

Végezetül lássuk, mi a helyzet a Magyarországról távozó, esetleg érkező futballistákkal, légiósokkal, kiket érinthet a mai határidő, kiket nem.

A DVSC-Teva még tárgyal a francia Adamo Coulibalyval szerződésének meghosszabbításáról, de a debreceniek elnöke, Szima Gábor szerint jelenleg akkor sem valószínűsíthető a csatár téli távozása, ha nem sikerül megegyezniük vele új szerződésről. A kameruni Yannick a lengyel Podbeskidzie Bielsko-Bialához utazott próbajátékra, ma kell visszatérnie, de még Lengyelországban sem zár be a piac, így az ő ügyében később is születhet döntés.

Továbbra is kérdéses, sikerül-e eladnia a Kecskemétnek a legutóbb a kazah Asztanánál kölcsönben játszó közép-afrikai Foxi Kethavoamát (Sallói István klubigazgató szerint még nem érkezett ajánlat), míg az észt Tarmo Kink az olasz Varesétől szerződhet Győrbe, de mivel az NB I-ben is csak februárban zár a piac, az ETO-t sem köti a mai határidő.

Ugyanakkor az Újpestet igen: a Sint-Truidenhez próbajátékra utazott Barczi Dávid, Egerszegi Tamás duó ügyében ma el kell dőlnie, hogy a két játékos az eredeti tervek szerint kölcsönben a belga másodosztályú csapathoz szerződik-e.

Cikkünk megjelenése után érkezett a hír, hogy a Videoton brazil védője, Kaká a spanyol élvonalbeli Deportivo La Corunához szerződhet, állítólag már az orvosi vizsgálaton is átesett. Miközben a középpályás Vítor Gomes a Rio Avétól igazolhat Fehérvárra.

KÖVESSE NYOMON EGÉSZ NAP A LEGFRISSEBB HÍREKET A NEMZETI SPORT ONLINE-ON!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik