Légiósok: Tudok én ennél sokkal jobban is futballozni – Szoboszlai

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.02.09. 10:25
null
Szoboszlai Dominik (balra) többször megvillant a Sporting ellen (Fotó: IMAGO)
Magyar futballista volt az 5–2-es osztrák győzelemmel végződő Red Bull Salzburg–Sporting ifi BL-mérkőzés főszereplője: Szoboszlai Dominik remekül játszott, előbb három gólpasszt adott, majd maga is betalált a portugálok kapujába.

 

Szoboszlai Dominik nem lassít. A 17 esztendős U21-es válogatott labdarúgóról sokan tudják, hogy az ősszel még a Red Bull Salzburg fiókcsapata, az osztrák második vonalban szereplő Liefering keretébe tartozott. Mi több, alapemberként főszerepe volt abban, hogy az együttes az éllovas Ried mögött hárompontos hátrányban, a 4. helyen várja a bajnokság folytatását.

A 19 bajnokin szerzett hét gól (amellyel csapata legeredményesebbjének bizonyult), a meggyőző teljesítmény „hozománya” az lett, hogy Szoboszlai Dominik a januári felkészülést már a Salzburggal kezdte el.

ELŐKELŐ TÁRSASÁG
A sorozat nyolcaddöntőjének sorsolását február 9-én Nyonban tartják, és már most borítékolható, hogy Szoboszlai Dominikékra újabb nehéz feladat vár. A csoportkörös ágról nyolc csapat, a Basel, a Bayern München, a Chelsea, a Barcelona, a Liverpool, a Manchester City, a Porto és a Tottenham csoportgyőztesként már korábban kivívta helyét a legjobb tizenhat között. Hozzájuk csatlakozott az AS Monaco, a Manchester United, az Atlético Madrid, a Real Madrid, az Internazionale, a Feyenoord, a Paris Saint-Germain és a Red Bull Salzburg.

Az első előkészületi találkozón góllal mutatkozott be, néhány nap múlva pedig új, 2021-ig szóló szerződést írt alá. Nem sokkal később kiderült, a Salzburg Szoboszlai Dominikot is nevezte az Európa-liga egyenes kieséses szakaszára, majd elérkeztünk február 7-hez, amikor is az osztrákok korosztályos csapata az ifjúsági Bajnokok Ligájában a portugál Sportinggal találkozott.

„Jól kezdődött a mérkőzés, hiszen egy szabadrúgást követő fejesből még az első negyedóra vége előtt megszereztük a vezetést, de még örülni sem nagyon volt időnk, a Sporting máris egyenlített – idézte fel a történteket a játékos édesapja, Szoboszlai Zsolt, aki korábban a Tatabánya színeiben futballozott az NB I-ben, és sokáig edzője volt Dominiknak. – Szerencsére nem sokkal később már ismét a Salzburgnál volt az előny, a szünetig nem változott az eredmény, ugyanakkor el kell ismerni, könnyen másképpen is alakulhatott volna az első játékrész.”

„A Sporting játékosai hihetetlenül labdabiztosak voltak, vagy négyszer vitték rá a kapusra a labdát, de aztán rossz döntéseket hoztak. A szünet után a hátrányban lévő vendégcsapat nyitottabb futballra váltott, ám két szögletrúgás után sikerült növelni az előnyt, majd a portugálok szépítése után jött a meccset lezáró gól. Hogy Dominik milyen teljesítményt nyújtott? Nem játszott rosszul már az első félidőben sem, de azért érezhető volt, hogy mostanában harminc perceket vagy félidőket játszott, így a hatvanadik perc körül nála és a csapatnál is jött a holtpont. Később aztán ismét magára talált, és egy szép lövéssel eldöntötte a párharcot.”

Szoboszlai Zsolt elmondta azt is, a Red Bull Salzburg szerdán nem a legerősebb összeállításban lépett pályára, a keretből ugyanis két labdarúgó sérülés, egy eltiltás miatt kihagyta a mérkőzést. Az édesapa hozzátette, reméli, a tavasszal minél több játékperc jut a fiának, ám mert látta a Salzburg több felkészülési meccsét is, nem félti őt. Már csak azért sem, mert Dominik kezd férfiasodni.

Tény, az elmúlt szombaton, az Admira elleni 2–1-es bajnoki nyitányon Szoboszlai Dominik nem volt ott a Salzburg meccskeretében, de valamit azért nem szabad figyelmen kívül hagyni: alig három hónappal van a 17. születésnapja után, az őszhöz képest újabb szintet lépett, és rajta kívül még nagyon sokan akarják Marco Rose vezetőedzőnek bizonyítani, hogy érdemesek a bizalomra. Arra azért lehet alapozni, hogy a korosztályos válogatott futballista eddig mindig meg tudott felelni a vele szemben támasztott elvárásnak, és az is jelent valamit, hogy még egy olyan jól sikerült mérkőzés, mint a Sporting elleni 5–2 után sem magát dicséri.

„Nagy élmény volt a stadionban játszani, viszonylag sok néző előtt futballozhattunk, ráadásul erős Sportingot búcsúztattunk el – mondta a találkozó másnapján a párharc hőse, aki előbb gól nélküli állásnál szabadrúgásból adott gólpasszt, aztán a szünetet követően kétszer szögletből megismételte ezt, majd kevéssel a lefújás előtt egy remek, tizenhat méterről leadott lövésből maga is eredményes volt.

„Azért úgy korrekt, ha elmondom, egy-egy után az ellenfél centere két-három ígéretes helyzetet is kihagyott, mi viszont újabb gólt szereztünk, így előnyből vártuk a második félidőt. A fordulás után kétszer is gólt szereztünk szögletrúgás után, majd jött a portugálok szépítő gólja, a legvégén pedig ismét betaláltunk. Kit szeretnénk ellenfélnek a legjobb tizenhat között? Nincs kívánságlistánk, de biztos, hogy újabb nagynevű csapat ellen lépünk pályára.”

Szoboszlai Dominik a beszélgetés alatt szerényen elhallgatta, hogy a Salzburg első, harmadik és negyedik gólja előtt is ő volt a „feladó", majd amikor ezt megjegyeztük, csak ennyit felelt: „Á, csak szabadrúgásból és kétszer szögletből kellett jól középre adnom a labdát. Rendben, adtam három gólpasszt és szereztem egy gólt, de ez nem azt jelenti, hogy ez volt életem legjobb meccse. Sőt, messze nem a legjobb volt, tudok én ennél sokkal jobban is futballozni.”

UEFA IFJÚSÁGI LIGA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Red Bull Salzburg (osztrák)–Sporting CP (portugál) 5–2
Molde (norvég)–AS Monaco (francia) 2–2 – 11-esekkel: 2–4
FK Brodarac (szerb)–Manchester United (angol) 0–2
Zeljeznicar (bosnyák)–Atlético Madrid (spanyol)1–3
FK Krasznodar (orosz)–Real Madrid (spanyol)0–0 – 11-esekkel: 0–3
Internazionale (olasz)–Szpartak Moszkva (orosz) 3–3 – 11-esekkel: 3–1
Nitra (szlovák)–Feyenoord (holland)2–3
Ajax (holland)–Paris Saint-Germain (francia)0–0 – 11-esekkel: 2–4

A csoportkörös ágról már bejutott a legjobb 16 közé: FC Basel, Bayern München, Chelsea, FC Barcelona, Liverpool, Manchester City, FC Porto, Tottenham

A nyolcaddöntő sorsolását február 9-én tartják meg az UEFA nyoni központjában. Az egy mérkőzésen eldőlő párharcokat február 20-án, vagy 21-én rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik