Szoboszlai Dominik a 63. percben lépett pályára csereként – és egy szabálytalanságért szinte azonnal sárga lapot kapott –, a zambiai Patson Dakát váltotta, aki nem sokkal korábban egy védelmi megingást reflexmozdulattal kihasználva szerezte meg a salzburgiak negyedik gólját.

PATSON DAKA GÓLJA

Az első fordulóban is eredményes japán párosa révén a bajnok 11 perc után két góllal vezetett – Minamino Takumi nagy gólt lőtt, Okugava Maszaja fejjel növelte az előnyt –, majd a norvég tini, Erling Haaland véleményes büntetőből vágta be a harmadikat.

A második félidőben a vendégek is szereztek egy gólt büntetőből, sőt Zlatko Junuzovic második sárga lapot érő kezezése után emberelőnybe is kerültek, ám újabb találatra nem futotta az erejükből.

A végjátékban Szoboszlainak volt egy veszélyes szabadrúgása, a labda kevéssel kerülte el a kaput.

A Rapid Szántó Tamás nélkül szerezte meg első pontját, méghozzá úgy, hogy kétszer is vezetett a St. Pölten otthonában – a vége 2–2 lett.

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
2. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

Red Bull Salzburg–Mattersburg 4–1
St. Pölten–Rapid Wien 2–2
Wolfsberger AC–Sturm Graz 0–1
Az élcsoport: 1. Salzburg 6 pont, 2. LASK 6, 3. Sturm 6, …8. Mattersburg 3, 9. Rapid 1, 10. St. Pölten 1

2. LIGA
2. FORDULÓ

Austria Klagenfurt–Liefering 4–4
Liefering: Bukta Csaba az 58. percben, csapata 3–2-es vezetésénél lépett pályára csereként.

 

 

SVÁJC. A három magyar labdarúgót foglalkoztató Lugano 2–0-ra kikapott a címvédő Young Boys otthonában a svájci bajnokság vasárnapi játéknapján. Kecskés Ákos végigjátszotta a mérkőzést a luganói csapatban, Holender Filip a 63. percben lépett pályára csereként, Vécsei Bálint kispados volt. A három magyar légiós csapata először kapott ki a bajnokságban, a kameruni Jean-Pierre Nsamé duplájával nyerő berniek a tabella élére ugrottak.

SUPER LEAGUE
3. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

Young Boys–Lugano 2–0
Neuchatel Xamax–St. Gallen 1–1
Servette–Luzern 1–0
Az élcsoport: 1. Young Boys 7 pont, 2. Basel 6, 3. Servette 5, 4. Lugano 4

 

KAZAHSZTÁN. Eppel Márton csapata nyerte meg a bajnokság vasárnapi „magyar derbijét”: a Kajrat Almati, bár a 25. perctől emberhátrányban játszott, 2–0-ra nyert az Irtis Pavlodar vendégeként. Eppel Márton kezdett, a szünetben (1–0-nál) lecserélték, a vesztes hazai csapatban Hidi Patrik végigjátszotta a mérkőzést.

Az Európa-ligától csütörtökön búcsúzó Eppelék sorozatban a harmadik bajnokijukat nyerték meg, és pontszámban utolérték a címvédőt, a forduló előtt még éllovas Asztanát – amely vasárnap kikapott –, Hidiék egymás után harmadszor veszítve továbbra is a kiesőzónában porosodnak.

PREMER LIGASZI
21. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

Irtis Pavlodar–Kajrat Almati 0–2
Sahtyor Karagandi–Asztana 1–0
Taraz–Ordabaszi 1–0
Atirau–Tobol 0–1
Az élcsoport: 1. Tobol 42 pont, 2. Asztana 41 pont, 3. Kajrat 41 …10. Irtis 17