Légiósok: Szó sincs arról, hogy provokálnék - Huszti

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2014.05.13. 13:26
null
Huszti Szabolcs elmondta: hetekkel korábban lefoglalta ausztriai szállását (Fotó: Reuters)
Tegnap este nagy port kavart fel Huszti Szabolcs ügye. A Hannover magyar labdarúgója azonban a Nemzeti Sportnak elmondta: szó sincs arról, hogy provokálni akarná a klubját. Amint arról korábban beszámoltunk: a német klubvezetők húszezer eurós büntetést helyeztek kilátásba, amiért a légiós idő előtt szabadságolta magát.

 

A német sajtóban feldúltan nyilatkozó klubelnök összefüggést keresett Huszti tette, valamint aközött, hogy jó szezonja volt, már csak egy évig él a szerződése, és a 31 esztendős szélső az anyagi részeket a szakmai elé helyezi jövőjének alakításakor.

„Szó sincs arról, hogy provokálni akarom a klubomat, ahogyan arról sem, hogy távozni szeretnék – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak az Ausztriában tartózkodó Huszti Szabolcs. – A szerződésem még egy évig érvényes, sőt ha a Hannover szeretne hosszabbítani, örömmel meghallgatom az ajánlatát, mert még azt sem tartom kizártnak, hogy innen vonulok vissza. Ha mégis távoznom kell, szeretném, hogy a klub is jól járjon – ugyanúgy, mint amikor a Zenitnek eladott. Ami a hiányzásomat illeti, mivel nagyon kimerültnek éreztem magam a minden szempontból fárasztó idényt követően, szükségét éreztem a mielőbbi pihenésre. Már korábban jeleztem a vezetőknek, hogy emiatt nem veszek részt az utolsó fordulót követő edzéseken, valamint a hírverő meccseken. De azt sem akartam, hogy olyan ötödosztályú csapatok ellen játsszak, amelynek bizonyítási vágytól fűtött futballistái térdmagasságban csúsznak be.”

„Azt, hogy ezért megbüntetnek a vezetők, tudomásul veszem, a következményeket természetesen vállalom. Megtehettem volna, hogy azt kamuzom, itt fáj, ott fáj, és ezért nem szerepelek a mérkőzéseken, én azonban mindig az őszinteség híve voltam. Még akkor is, ha ennek én ittam meg a levét. Úgy érzem, ami tőlem telt, megtettem azért, hogy a Hannover bent maradjon. A csapat legeredményesebb játékosaként szereztem tíz gólt, adtam kilenc gólpasszt, mégis sok kritika ért. Noha valamelyest bánt, ami az elmúlt egy-két napban történik, a klubomat ugyanúgy tisztelem, ahogyan eddig, úgy is készülök, hogy ott leszek a június huszonhatodikai, első edzésnapon.”

HUSZTI SZABOLCCSAL BŐVEBB INTERJÚT OLVASHATNAK A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik