Légiósok: Semmi sem lehetetlen – Sallai a BL-be vágyik

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.07.21. 18:10
null
Sallai Roland szeretne stabil kezdőjátékossá válni a Freiburgban (Fotó: AFP)
A jelenleg Ausztriában edzőtáborozó Freiburg magyar labdarúgója, Sallai Roland a Kickernek elárulta: jól érzi magát, fájdalommentes, és csapatával nagy célokért küzdenének az előttünk álló idényben.

 

Vasárnapra szabadnapot kaptak a német élvonalbeli Freiburg futballistái az ausztriai edzőtáborban, ezt az alkalmat kihasználva a Kicker Sallai Rolandot kérdezte a felkészülésről. „Talán néha túl sokat akarok, meg kell találnom az egyensúlyt – utalt arra a magyar válogatott játékos, hogy szíve szerint már most mérkőzést játszana. – Nagyon szeretnék a kezdőcsapatban helyet kapni a jövőben, ezért mindent megteszek a pályán.”

A Puskás Akadémián nevelkedett Sallai a ciprusi APOEL-től tavaly nyáron igazolt a Bundesligába. Szeptember 22-én debütált a Freiburgban, méghozzá góllal a Wolfsburg elleni idegenbeli meccsen (3–1-es siker). „Szebb kezdésről nem is álmodhattam volna. Amennyire boldog voltam, annyira balszerencsés voltam utána a sérüléssel” – emlékezett vissza Sallai, aki a legutóbbi idényben tíz mérkőzésen játszott a Freiburgban, és kétszer volt eredményes.

„Jól érzem magam, örülök neki, hogy nincsenek fájdalmaim folytatta Sallai, aki kitért a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-meccsre is. Nagyszerű élmény volt a Bernabéuban pályára lépni. De nem akarok a múlton töprengeni, jó mérkőzéseket akarok játszani a Freiburggal.”

Csapattársaival ellentétben Sallai nemcsak a bennmaradást tűzte ki célul, a nemzetközi kupaindulás kivívását is elérhetőnek tartja. „Meg kell próbálnunk, semmi sem lehetetlen” – zárta gondolatait a 22 éves futballista.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik