Légiósok: Sallait ismét műteni kellett, nem számíthat rá Rossi

Vágólapra másolva!
2019.03.05. 08:59
null
Sallai Roland sérülése összetettebb volt, mint elsőre gondolták (Fotó: AFP)
Nincs szerencséje Sallai Rolandnak: a hasműtétét követően legalább hat hét kényszerpihenő vár a Freiburg szélsőjére.

Mikor láthatjuk Sallai Rolandot ismét futballozni?

A 12-szeres válogatott labdarúgó augusztusban szerződött a Bundesligába, és bemutatkozása felejthetetlenre sikerült, hiszen az első mérkőzésén hét perc alatt gólt szerzett a Wolfsburg ellen (3–1-es győzelem). Noha a találkozón fejsérülést szenvedett, a folytatásban tovább remekelt, a Mainz kapujába is betalált november 10-én (1–3), de balszerencséjére megsérült. Combjában két centiméteres ödéma keletkezett, ezért elővigyázatosságból kihagyta az őszi szezon hátralevő részét.

A felépülése viszont a vártnál jóval lassabban haladt. Nem utazott el együttesével a spanyolországi edzőtáborba, s a Mainz elleni novemberi bajnoki óta nem lépett pályára a német élvonalban. Mint később kiderült, a makacs sérülés hátterében újabb gond rejtőzik.

A játékos hasával akadtak problémák. Honfitársunk már a teljes gyógyulás reményében feküdt ismét kés alá, a hasfalánál történt a beavatkozás. Jelenlegei állapotáról az ügyeit intéző Rogon Sportmanagement iroda adott tájékoztatást. Mint kiderült, a múlt hét pénteken ismét megműtötték Sallai Rolandot, aki azóta már szerencsésen visszatért Freiburgba. Becslések szerint hosszú hetekig nem számíthat rá a csapata, legjobb esetben másfél hónap múlva léphet újra pályára. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti válogatottat sem tudja segíteni a játékával, vagyis az Eb-selejtező első két mérkőzését biztosan kihagyja.

Marco Rossi szövetségi kapitány így biztosan nem számolhat Sallai Rolanddal Szlovákia és Horvátország ellen. Kétségtelen, a technikás labdarúgó elvesztése nagy érvágás, hiszen a 21 esztendős szélső a legutóbbi összecsapásokon remekelt, sőt a Görögország elleni (2–1) Nemzetek Ligája-mérkőzésen megszerezte első gólját is a válogatottban.

Ahogyan Christian Streich, a Freiburg nemrégen szerződést hosszabbító szakvezetője is hiába reménykedett futballistája gyors felépülésében. Pedig ráférne a segítség a 13. helyen álló együttesre, mert legutóbbi hét bajnokijából csupán az Augsburg ellenit (5–1) nyerte meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik