Légiósok: panaszt tesz a DAC, Holman és Kalmár is felsorolva

Vágólapra másolva!
2018.03.21. 13:34
A DAC hivatalos panaszt nyújt be az illetékesekhez: a dunaszerdahelyi labdarúgócsapat szerint a játékvezető durva hibákat követett el a szlovák bajnokság vasárnapi, Slovan–DAC (2–0) rangadóján.

Boris Marhefka játékvezető durva hibáival jelentősen befolyásolta a mérkőzés menetét, méghozzá a DAC kárára, és a részrehajló bíráskodásával közvetlenül befolyásolta a végeredményt – olvasható a dunaszerdahelyi klub hivatalos honlapján.

A DAC többek között azt állítja, hogy a soraiban játszó Kalmár Zsolt alaptalanul kapott sárga lapot, ugyanakkor a játékvezető nem látott szabálytalanságot, amikor a Slovanban futballozó Holman Dávid felugrás közben könyökkel megütötte Christián Hercet.

A 2–0-s pozsonyi győzelem eredményeképp a két csapat helyet cserélt a tabellán: a felsőházi rájátszás második fordulója után a Slovan (44 pont) a második, a DAC (42) a harmadik – vezet a nagyszombati Spartak (54).

RÉSZLETEK – VIDEÓS ALÁTÁMASZTÁSSAL – ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik