Holender Filip hét gólig jutott az első svájci idényében

 

– Még Luganóban?
– Nem, már itthon a szüleimnél, Kragujevacban – felelte érdeklődésünkre Holender Filip, a hétfőn befejeződő svájci bajnokságot az ötödik helyen záró FC Lugano 26 éves támadója. – Sajnos az utolsó két mérkőzésünket sérülés miatt kénytelen voltam kihagyni, de nem véletlenül tartják úgy, hogy minden rosszban van valami jó: a vezetők megengedték, hogy hamarabb hazautazhassak. Ehhez persze az is kellett, hogy két fordulóval a vége előtt biztossá váljon a bennmaradásunk, így a Servette és a Neuchatel Xamax ellen pályára léphettek olyan játékosok is, akik addig kevesebb lehetőséget kaptak, én pedig hét hónap elteltével láttam újra a szüleimet, mit ne mondjak, nagy volt a boldogság. A koronavírus-járvány miatt hosszú és nehéz időszakon vagyunk túl, jó most kicsit otthon lenni.

KÉT HÉTIG MÁS SPORTÁGRA VÁLT

Hogy mi köti össze Danko Lazovicsot és Holender Filipet? Egyfelől az, hogy Kragujevac szülöttei, másfelől játszottak az NB I-ben. Vajon ezekben a napokban a Honvéddal 2017-ben bajnoki címet nyerő, hatszoros válogatott támadó lejár arra a pályára, amelyen mind a ketten elkezdtek futballozni?

„Nem állok le az edzésekkel, most is éppen a konditerembe tartok, de a foci addig kimarad az életemből, amíg vissza nem térek Svájcba – mondta Holender Filip. – A bajnokság újraindulását követően másfél hónap alatt lejátszottunk tizenhárom meccset, a végére kicsit sok volt. A labda azért nem hiányzik az életemből, mivel szeretek kosárlabdázni, teniszezni és pingpongozni is, két hétig ezekre a sportágakra váltok. Aztán jöhet újra a futball!”

– Ha a tabellára néz, kijelentheti, hogy minden jó, ha jó vége?
– Jó, de lehetett volna jobb is. A Luzern otthonában hiába vezettünk három-nullára, az ellenfél egyenlített, a Basel ellen pedig a kilencvenharmadik percben kaptunk gólt, úgy lett négy-négy a vége. Ha nem veszítünk négy pontot már-már hihetetlen körülmények között, negyedikek vagyunk, s készülhetnénk az Európa-liga-selejtezőre. Ugyanakkor telhetetlenek se legyünk, mert sokáig a mezőny második feléhez tartoztunk, és olykor azért hátrafelé is kellett nézegetnünk. Mindent összevetve elégedettek lehetünk az ötödik hellyel.

– A légiósként eltöltött első idényével is elégedett?
– Csak ismételni tudom magam: jó volt, de lehetett volna jobb is. Ha nem is játszottam az összes meccsen, többnyire élveztem a szakmai stáb bizalmát, úgy vélem, megháláltam. A bajnoki meccsek háromnegyedén játszottam, hol csatárként, hol szélsőként. Annak örülök, hogy fontos gólok fűződnek a nevemhez, a bajnoki címet elhódító Young Boys és a harmadik helyen záró Basel elleni győzelem alkalmával is eredményes voltam. Azt mondták, ezzel beírtam a nevem a klubtörténelembe, mert a Young Boyst tizennyolc, a Baselt húsz év után verte meg újra hazai pályán a Lugano. Jó belegondolni, hogy ehhez én is kellettem. Amikor aláírtam a szerződésemet, abban a reményben tettem, hogy egyet előreléphetek. Szerettem az NB I-ben játszani, de a Super League-ben valamivel erősebb a tempó. Kíváncsi voltam, megállom-e a helyem – úgy érzem, nem volt gond.

– Jobb játékos lett egy esztendő leforgása alatt?
– Ezt nem nekem kell megítélnem, de annyit talán kijelenthetek, hogy ha nem ütöttem volna meg az itt elvárt szinten, aligha kapok ennyi játéklehetőséget.

– Az elmúlt évből mi a legszebb élménye?
– A már említett Basel és Young Boys elleni győzelem mellett az Európa-liga-szereplés. Ha a csoportból nem is jutottunk tovább, jó volt megtapasztalni, milyen csodálatos légkör övez egy-egy ilyen mérkőzést. Bízom benne, hogy lesz még részem hasonlóban, sőt egyszer az is megadatik, hogy Bajnokok Ligája-csoportmeccsen játszhatok.

– Mi az, amire nem szívesen emlékszik az elmúlt idényből?
– Arra a két és fél hónapra, amelyet a koronavírus-járvány miatt futball nélkül kellett töltenem. Egyedül voltam otthon, egyedül edzettem, még sohasem szenvedtem úgy, mint azokban a hetekben. A legrosszabb a bizonytalanság volt. Nem tudtam, mit hoz a jövő, mikor tér vissza az életünk a normál kerékvágásba, mikor folytatódik a bajnokság, folytatódik-e egyáltalán… A mentalitásomat sohasem érhette kritika, a kialakult helyzetben is igyekeztem erős maradni, de nem tagadom, voltak nehéz napok. Nézzük viszont ennek is a jó oldalát: tanultam ebből is. Kínomban még a főzéssel is megpróbálkoztam – egyelőre nem tervezem, hogy felhagyok a futballal és szakácsnak állok…

– És a jövőre mit tervez?
– Augusztus közepén kezdődik a felkészülés, addig Kragujevacban maradok. Mivel hiányzik korábbi csapatom, a Honvéd, szerettem volna elmenni Kispestre, csakhogy ha Szerbiából érkeznék, két hét karantén várna rám, úgyhogy ez most sajnos elmarad.

– Holott a hírek szerint szívesen látnák újra a Honvédnál – és nem csak egy rövid vizit erejéig…
– Erről én nem tudok. Sohasem lehet kizárni semmit, azaz mondhatom én, hogy két-három évig még biztosan nem jövök vissza Magyarországra, aztán alakulhat úgy, hogy már holnap ott leszek, amiként úgy is, hogy csak tíz esztendő múlva. A Lugano elnökével a minap beszéltem, abban egyeztünk meg, ha visszatérek, leülünk tárgyalni. A szerződésem még egy plusz egy évig érvényes, de már hallottam, hogy a klub jó pénzért el tud adni két-három labdarúgót, köztük engem.

– Menne vagy maradna?
– Mivel jól érzem magam, szívesen maradok, de ha még egy szinttel feljebb léphetek, állok elébe!