Légiósok: Németh mégis kölcsönbe kerülhet Athénba - médiaértesülés

Vágólapra másolva!
2010.08.12. 12:06
A görög Exedrasports honlap értesülései szerint Németh Krisztián menedzsere újra kezdeményezi a Liverpoolnál, hogy terveivel ellentétben akár kölcsönbe is engedje el Görögországba a magyar labdarúgót, ezúttal a Panathinaikoszhoz.

A honlap úgy tudja, Pataky Tibor megpróbálja meggyőzni a magyar játékost kétmillió euróért eladni szándékozó Liverpoolt, hogy akárcsak tavaly az AEK Athén hívásakor, az idén is engedje el Némethet kölcsönjátékosként Görögországba – ezúttal az igazolását hetek óta tervező Panathinaikoszhoz. Az Exedrasports ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy akár az átigazolási időszak utolsó pillanatáig húzódhat az ügy, hiszen elvben a „vörösök" addig remélhetik vásárlási szándék befutását.

A honlap a szerdai U21-es Európa-bajnoki selejtező (Bosznia-Hercegovina–Magyarország 0–2) után megkísérelte megszólaltatni a gólt szerző csatárt is az ügyben, ő azonban udvarias kitérő választ adott:

„Megértem, hogy önöknek fontos lenne a véleményem, de bocsássanak meg, ne kérdezzenek a Panathinaikoszról, pillanatnyilag nem kívánok e témáról beszélni."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik